21.-22.-23. Fejezet

 

Huszonegyedik fejezet

Fordította: Szilvi

 

Sarah arra ébredt, hogy könnyek csordulnak végig az arcán, a párnája pedig nedves az arca alatt. A könnyek ezúttal nem csak Regináé voltak. Sarah-é is. A düh, a csalódottság, a kétségbeesés könnyei a lány törékeny bátorsága és reménykedése miatt, hogy közel a megmentés. De hogyan találhatnák meg Reginát, mielőtt túl késő lenne, mielőtt úgy végezné, mint a többiek, akiket Sarah nem tudott megmenteni? Felült az ágyban, és mély levegőt vett. Akkor még csak tinédzser volt, emlékeztette magát szigorúan. Egy gyerek. Most már felnőtt volt, egy nő, akinek megvoltak a saját forrásai és kapcsolatai. Biztosan ki tud valamit találni... Megcsörrent a telefonja, és tudta, hogy nem ez az első alkalom. A csörgés ébresztette fel.

Automatikusan megfordult, és az éjjeliszekrényéhez nyúlt, ahol éjszakára mindig otthagyta a vezeték nélküli telefonját. De az nem volt ott. Újra csöngött... a másik szobában. A lány a homlokát ráncolta. Soha nem feküdt le úgy, hogy a telefonja ne lett volna a közelében. Soha.

Elkezdett kikászálódni az ágyból, és ekkor érte a második meglepetés. A tegnap esti ruháit viselte – a pulóverét, a szoknyáját és a melltartóját. Ez egyszerűen nem volt helyes. Egyetlen épeszű nő sem aludt melltartóban. Ez volt az egyik első dolog, amit levett, amikor belépett az ajtón, a cipőjével együtt. Biztos részegebb volt, mint gondolta, amikor tegnap este elhagyta az éttermet. Csak a szerencsének köszönhette, hogy sikerült hazajutnia anélkül, hogy kárt tett volna magában vagy valaki másban. Ostoba, Sarah! Taxit kellett volna hívnia. A telefonja még egyszer megcsördült – teljesen hiába, minek utána a hívás automatikusan a hangpostára irányult.

Kissé remegve állt fel, mezítláb odalépett a szekrényéhez egy pár papucsért, majd gyorsan megállt a fürdőszobában. Átment az irodájába, és ott találta a vezeték nélküli telefonját az asztalon, a töltőjében. Felvette, és észrevette, hogy ott van egy névjegykártya, egy vastag, fehér kártya, ropogós széllel és egy ismerős névvel... És hirtelen minden eszébe jutott.

Elment az étterembe, Raj a parkolóban várta. A férfi hozta vissza ide, és... Mit csináltak? Emlékezett, hogy kinyitotta az ajtót, emlékezett, hogy beengedte a férfit a házba. Mrs. M. hallgatózott az ablakban, mint mindig; Raj is mondta. De aztán mi történt? És hogy került az ágyba teljesen felöltözve?

A telefonján villogott a fény, emlékeztetve őt, hogy üzenetei vannak. Felhívta a hangpostát, és felfedezte, hogy kettő is van. Szórakozottan megnyomta a lejátszás gombot, még mindig próbálva visszaemlékezni...

– Sarah!

Raj. A székbe roskadt, hirtelen olyan erős sóvárgás öntötte el, hogy elállt tőle a lélegzete. Előrehajolt, átölelte magát, mellbimbói megmerevedtek, és fájdalmasan erotikusak voltak a melltartó csipkéjéhez nyomódva, combjai szorosan összeszorultak a vágyakozástól, amely olyan erős volt, hogy hangosan felnyögött. Legszívesebben levetette volna a ruháit, és...

– Beszélnünk kell. Este tíz körül átmegyek!

És ennyi volt. Letette, anélkül, hogy bemutatkozott volna, anélkül, hogy elköszönt volna, csak feltételezte, hogy a nő este várni fog rá, mint egy jó kis házikedvenc.

– Arrogáns szemétláda! – motyogta, bár kissé zihálva. Egyik kezét a szíve fölé szorította, várva, hogy a teste magához térjen, és csak félig hallgatta, ahogy a hangposta továbbment a következő üzenetre, ami a hívás lesz, ami felébresztette. Linda volt az, aki követelte, hogy Sarah azonnal hívja vissza, és meséljen el neki mindent erről a gyönyörűséges Rajról, és arról, hogy miért nem említette még soha Sarah. Sarah elmosolyodott Linda leírásától. Raj lenyűgöző volt azokkal a gyönyörű kék szemekkel és a dögös testével. Megborzongott, ahogy lecsapott rá a vágyakozás újabb hulláma.

– A kurafi! – káromkodta el magát hirtelen.

Berohant a fürdőszobába, és elkezdte letépni a ruháit, először a pulóverét, majd a melltartóját. Félmeztelenül közelebb hajolt a tükörhöz, felemelte a haját, és a nyakát vizsgálta, hátha talál rajta valami árulkodó nyomot. Perverz módon csalódást érzett, amikor nem talált egyet sem, de azonnal levetette a szoknyáját, lecsúsztatva a csípőjén, le a padlóra. Az összes vámpírokról szóló könyvben azt olvasta, hogy volt egy nagy véna a combokban, amit némelyikük nagyon szeretett. Bámulta csupasz combját a tükörben, majd leült, hogy a saját szemével is megnézze. Semmi. Semmiféle harapásnyom.

Hirtelen elég hülyén érezte magát, a hűvös fürdőszobában, nagyjából meztelenül ülve a csukott vécéülőkén. Ha megerőszakolta, miért vette volna a fáradságot, hogy visszaadja rá a ruháit?

– Hülye! – mormolta. Felállt, és a tükörképét bámulta. – De azért csinált valamit. Tudom, hogy csinált valamit!

Vadul összerándult, és elkezdte összeszedni szétszórt ruháit. Visszasétált a hálószobába, összehajtogatta a pulóvert, a többit a ruháskosárba dobta, majd levetette a fehérneműjét is, és a forró zuhany alá lépett, egy darabig állva a lüktető vízsugarak alatt, hagyva, hogy felmelegítsék. Az első dolog, amit az ikerházba költözése után tett, hogy lecserélte a „víztakarékos” förtelmet, amelyet Mrs. M. spórolás gyanánt felszerelt, egy tisztességes zuhanyrózsára. Hitt a takarékosságban, de elég volt. Néha egy nőnek szüksége volt egy jó forró, gőzölgő zuhanyzásra, méghozzá a vizes fajtából.

Miután kilépett a zuhany alól és megtörölközött, felvette a legmelegebb melegítőjét és a báránybőrrel bélelt papucsát, majd lement a földszintre kávéért. Miközben az első adag koffein ízletesen átáramlott a szervezetén, újra végiggondolta az előző éjszaka homályos emlékeit. Határozottan emlékezett arra, hogy Rajjal együtt érkezett ide a házba, mert emlékezett rá, ahogy kifejezetten behívta őt. A férfi becsukta az ajtót, majd... A vágy lökése ugyanúgy végigsöpört rajta tetőtől talpig, akárcsak korábban. Valami történt vele. Valami, aminek köze volt ahhoz az átkozott vámpírhoz. És ki akarta deríteni, hogy mi az.

Visszalépett az irodájába, és megtalálta a fehér névjegykártyát, amit a férfi az asztalán hagyott. Tárcsázta a számot, tudta, hogy a férfi napközben nem elérhető, és remélte, hogy a csörgő telefon sokkal kevésbé teszi pihentetővé az alvását.

 

***

 

Raj szokatlanul ideges és elégedetlen volt, ahogy felöltözött az éjszakára. És nem a szokásos éhség okozta ezt az érzést. Elég idős, és elég erős volt már ahhoz, hogy ne kelljen minden éjszaka táplálkoznia. A két nappal ezelőtti nőnek a bárban bőven elegendőnek kellett volna lennie ahhoz, hogy legalább még egy napig erős maradjon – nem mintha olyan sokáig kellett volna, de megtehette volna. Fontolóra vette, hogy útközben beugrik valahol egy ivásra, mielőtt találkozna Emmel és a többiekkel, de ha ennyire szüksége lenne vérre, bármikor megcsapolhatja a raktárban lévő zacskós készletet. És különben is, valamiért nem volt vonzó az ötlet, hogy egy névtelen idegenből táplálkozzon.

Nem, nem valamiért nem volt az! Hanem egy nagyon is konkrét okból, egy szőke hajú, formás kis testű ember miatt, akit mindenféleképpen meg akart kóstolni. Túlságosan is. Raj nem hitt az önkielégítésben. Igen, szép autókat vezetett, szép ruhákat hordott, és a manhattani lakosztálya jóval túlmutatott a kényelmen a felszereltségével, de ezek olyan dolgok voltak, olyan értelmetlen tulajdonok, amikről gondolkodás nélkül lemondhatott. Amikor a magánéletéről volt szó, a fegyelem és a kontroll volt a legfontosabb. Néha megivott egy-egy vodkát, de soha nem ivott mértéktelenül. Jobban szerette egy gyönyörű nő vénájából származó vért, de soha nem vitte túlzásba, és mindig boldogan és jóllakottan hagyta ott a nőit. Voltak vámpírgyermekei, de ő volt a mesterük és az atyjuk. Nem a barátjuk, vagy az ivócimborájuk volt. Emelie-ben teljes mértékben megbízott, de ő volt az egyetlen.

Ezért is volt olyan irritáló ez a hirtelen jött irracionális vonzalom Sarah Stratton iránt. Az a vágya, hogy megvédje őt, hogy megízlelje, hogy ellopja, és csakis az övé legyen, erős és ösztönös volt. Nem kellett azon gondolkodnia, hogy akarja-e őt; akarta őt – teljesen és minden lehetséges módon. Erőfeszítésébe került, hogy ne tépje le a ruháit, pokolba a következményekkel. Undorodva ingatta a fejét. Ha lett volna választása, még ma este visszarepült volna Manhattanbe, és soha többé nem látta volna Sarah Strattont. Mivel ez nem jöhetett szóba, egyszerűen civilizált emberként kell viselkednie, nem pedig dühöngő vadállatként, még akkor is, ha az utóbbi közelebb állt az igazsághoz.

Felhúzta a bőrdzsekijét, és felvette a mobiltelefonját, észrevéve, hogy bejövő üzenet érkezett magától a bájos Sarah-tól. A homlokát ráncolta, mert arra gondolt, hogy le akarja mondani a ma esti találkozójukat, ami elfogadhatatlan volt. Amikor azonban meghallgatta az üzenetét, a homlokán még jobban elmélyültek a ráncok.

Tudom, hogy csináltál valamit tegnap este, vámpír, és tudni akarom, mi volt az! Senki sem szórakozik a fejemmel, érted? Még te sem! És a pokolba a tíz órával, Mr. Magas és Hatalmas! Tíz perccel napnyugta után itt akarlak látni, különben megyek a zsarukhoz!

Szünet következett, amely alatt a férfi hallotta, ahogy a nő frusztráltan felsóhajt.

Oké, szóval nem igazán megyek a zsarukhoz, de nem is fogok itt várakozni! Ha kilencig nem vagy itt, elmegyek, te pedig igyekezhetsz a hülye vámpírtrükkjeiddel megkeresni!

Raj egy része kuncogni akart a Sarah hangjában jelenlévő elkeseredésen. Egy része pedig, teljesen irracionálisan, meg akarta tapsolni a lány elszántságát, hogy szembeszállt vele. A racionálisabb része viszont azt követelte, hogy megtudja, miért emlékszik egyáltalán bármire is a tegnap este történtekből. Vajon öntudatlanul is azt akarta, hogy emlékezzen rá, és hagyott egy gyenge pontot az általa elültetett emlékekben? Ez egyszerre lett volna ostobaság és veszélyes. Csak egy módon derülhet ki. Beütötte Em számát a gyorshívón. A vámpírjai ébren voltak, és készen álltak az indulásra. Hallotta a hangjukat a háttérben, amikor a nő felvette.

– Uram!

– Útközben el kell intéznem valamit, Em! Nem tart sokáig.

– Remélem is, hogy nem – mondta a lány szárazon. – Ebben a raktárban ragadni olyan, mintha egy majomketrecbe lennék bezárva. Ezeket a fickókat ki kell engedni!

A férfi felnevetett. – Nemsokára! Már úton vagyok! – De előbb, gondolta magában, még foglalkoznia kell egy makacs kis emberkével.

 

Huszonkettedik fejezet

Fordította: Szilvi

 

Sarah a fején keresztül felhúzta a pulóverét, lesimította a csípőjénél, és leellenőrizte, hogy nem gyűrődött-e össze a melltartó csipkéje a finom anyag alatt. Frissen mosott haja csillogott a hálószobai fényekben, és épp csak annyira sminkelte ki magát, hogy a szeme kissé füstös legyen, az arany pöttyök olyanok voltak, mint a szikrák a füstben. Ó, szedd össze magad, Sarah! Szikrák a füstben, az Isten szerelmére!? Elnevette magát. Nyilvánvalóan túl sok romantikus regényt olvasott, amit annyira szeretett.

Persze, ő egyáltalán nem hasonlított a könyvekben szereplő vagány hősnőkre. Soha nem lőtt még pisztollyal, soha nem használt kést – hacsak a konyhai fiókjában lévők nem számítanak. És bár fitten tartotta magát, kizárt dolog volt, hogy bárkit is fejbe rúgjon. Egyrészt túl alacsony volt, másrészt egy kicsit túl gömbölyded, és három kiló túlsúllyal, függetlenül hány reggel futotta le az ötmérföldes körét. Néhány férfinak azért tetszettek az idomai. Általában nem a megfelelő férfiaknak, de legalább ez bizonyította, hogy nem egy totális varangy volt.

És amúgy is, miért töltött ennyi időt a készülődéssel? Ez nem egy randi volt. Épp ellenkezőleg. Az volt a szándéka, hogy alaposan leteremti Rajt, és az útjára bocsátja. Ennyi volt.

– Ez határozottan nem randi! – szidta a tükörképét sokadszorra is. Ez persze felvetette a kérdést, hogy miért viselte a legszebb csipkés push-up melltartóját, és miért vette egyáltalán a fáradságot, hogy szemfestéket kenjen magára. Hát igen, füstöt kellett csinálni a szikrákhoz, nem igaz?

Hangosan felnevetett, mint egy őrült, és leült az ágy szélére, hogy felhúzza a cipőjét. Nem egy híres ember tervezte őket – mint a legtöbb nőnek, neki sem volt annyi pénze, hogy ötszáz dollárt költsön egy pár cipőre. De szépek voltak, és ami még fontosabb, tíz centis sarkai voltak, így nem érezte magát annyira tökmagnak Raj mellett állva. Nem mintha ez egy randi lett volna, vagy ilyesmi. Felállt, majd lekapcsolta a felső lámpát, miközben kisétált a hálószobából, készen arra, hogy elintézze az oroszlánt a barlangjában. Vagy a saját barlangjában. Vagy akármiben. Mert ez határozottan nem randi volt.

 

***

 

Raj egy kecses ugrással ugrott át a lépcsőkön Sarah verandájára. Sietett, hogy odaérjen a raktárba, és nem volt ideje arra, hogy embernek tettesse magát. A kezét a kilincsre tette, és mivel nem volt bezárva, lenyomta, és kopogtatva besétált.

Félúton a lépcsőn találkozott Sarah-val. Másik melltartót viselt, olyat, amely még jobban kiemelte nyilvánvaló gömbölyűségét a puha gyapjúpulóver alatt. És mi a fenéért vette ezt észre? A lány döbbenten nézett rá, ami gyorsan felháborodásra váltott.

– Gyere csak be, miért is ne?

– Igen, köszönöm! – mondta, figyelmen kívül hagyva a lány szarkazmusát. – Gondoltál már arra, hogy bezárod az ajtót?

– Mi értelme lenne? Nem akadályozna meg, ugye?

– Szép. Készen állsz az indulásra?

– Indulásra? Megyünk valahova?

– Igen! Még be kell ugranom valahova, aztán elviszlek vacsorázni.

– Tényleg? – kérdezte a lány olyan hangon, amely éppen az ellenkezőt sugallta. Lesétált még pár lépést, de megállt azon a lépcsőfokon, amelyiken a férfi szemmagasságában volt. – Mi történt tegnap este? És az igazat akarom, nem pedig a vámpír szarságaidat!

– Nem is tudtam, hogy vámpíros szarságokat mondtam volna neked – mondta szelíden.

– Ha, ha! Mi történt, Raj? És ne mondd, hogy semmi, mert átkozottul jól tudom, hogy csináltál valamit az emlékeimmel, és az biztos, hogy nem volt közös megegyezés!

Raj meglepetten húzódott hátra. Először is, a nőnek nem kellett volna emlékeznie semmire, másodszor pedig a szóhasználata kifejezetten kellemetlen helyzetbe hozta. Ő nem vett el nőket akaratuk ellenére. Soha, de soha. Azóta az első éjszaka óta nem, amikor a kocsmában túlságosan magán kívül volt, hogy felfogja, mi történik. Sarah várta a választ, és vádlóan nézett rá. Valamit csinált a szemével, ami kiemelte a szürkeséget, de nem rejtette el a mindig ott lévő aranyszínű pöttyöket.

– Beszéltünk az eltűnt nőkről – mondta lassan. – Te... feldúlt voltál. Több mint feldúlt. Nem értettem, miért, de zavart, hogy így látlak, ezért elaltattalak, és elvettem az emlékeket, hogy ne legyenek rémálmaid!

Ez legalábbis az igazság egy változata volt. Nem pontosan feldúlt volt, bár határozottan elvesztette az önuralmát. És nem akarta tovább fokozni a rémálmait azzal, hogy belekeveredik az életébe.

Sarah figyelte őt, az arcát kutatta az igazságot keresve, szögezte le. Nyugodtan bámult vissza rá, és felismerte a pillanatot, amikor a nő úgy döntött, hogy hisz neki.

– Soha többé ne csinálj ilyet, Raj! – mondta halkan. – Semmilyen okból! Az emlékeim az enyémek, jók és rosszak egyaránt, és én majd megbirkózom velük! Nem bírom elviselni, hogy bárki is szórakozzon a fejemmel!

Több volt ebben, mint amit mondott, és elgondolkodtatta Rajt, mi történhetett a múltjában. Vajon köze volt ahhoz, amit rejtegetett?

– Sajnálom! – mondta a férfi.

Sarah elmosolyodott hirtelen, mintha Raj meglepte volna.

– Hát, nem hall ilyet az ember minden nap! – Az arckifejezése hirtelen ismét komoly lett, és furcsán nézett rá. – Ööö, Raj, mi nem, vagyis, ööö... mi nem...

– Sarah – mondta halkan, és elkapta a tekintetét. – Ha szeretkeztem volna veled, emlékeznél rá!

Sarah arca kellemes rózsaszínre pirult. – Arrogáns fattyú! – mormolta, de ismét rámosolygott, és a férfi érezte, ahogy egy súly felemelkedik a lelkéről. – Rendben! Hadd vegyem fel a kabátomat!

Figyelte, ahogy a lány lesétál mellette a maradék lépcsőn, nézte, ahogy a feszes feneke ringatózik egy sötétkék nadrágban, és azok az átkozottul szexi magassarkú cipők, amiket mindig viselt…

– Jobb, ha vastag kabátot veszel fel! – mondta. – Hideg van odakint. Talán azt, ami a múltkor is rajtad volt. – Amelyik elrejti az édes kis tested csábítását tette hozzá magában.

– Oké! – mondta egyetértően, és elővette a hosszú, barna kabátot. A férfi elvette tőle, és tartotta, amíg a lány felhúzta, felcsúsztatva a vállára. Hagyta magának, hogy végigsimítsa a kezét a nő karján, ami ujjbegyeinek könnyed érintésével végződött, de ellenállt a késztetésnek, hogy az arcát a lány meleg, aranyló hajába temesse.

Jézusom, Raj, bajban vagy!

A lány felnézett rá a válla fölött. – Szóval elviszel vacsorázni? Éhes vagy? – kérdezte ártatlanul.

– Felkínálkozol? – nem tudta megállni, hogy ne vágjon vissza.

A lány finoman felhorkant. – Álmodban, haver!

Lehajolt, hogy egyenesen a fülébe súgja: – Vagy talán a tiédben, édesem!

A lány megborzongott, a férfi pedig elégedetten elmosolyodott. Lehet, hogy nem állt szándékában a lányt használni, de azt sem akarta, hogy teljesen immunis legyen rá.

Sarah kinyitotta az ajtót, de a férfi elé lépett, a figyelme a szomszédba irányult, ahol ismét figyelt valaki.

– A szomszédod nagyon odafigyel, hogy ki jön és ki megy itt!

– Ez csak Mrs. M. – mondta a lány vidáman, és megkerülve a férfit kisétált a verandára. Figyelmeztető pillantást vetett rá. – Rajtam tartja a szemét!

– Sok férfi látogatód van?

– Egyáltalán nem – mondta a nő, és megveregette Raj karját, mintha megnyugtatásra lenne szüksége. – Mrs. M. csak egy kicsit túlságosan védelmező.

Jó, gondolta. De ezt megtartotta magának. – Zárd be az ajtót! – utasította a lányt.

– Igenis, Mr. Raj, uram!

A férfi lesétált előtte a lépcsőn. Hosszú éjszakának nézett elébe.

Sarah a szeme sarkából figyelte Rajt, ahogy a péntek esti forgalomban manőverezett. Ma este másnak tűnt, még mindig barátságosnak és túlságosan védelmezőnek, de valahogy hűvösebbnek, leszámítva azt az egy elszólását, hogy éhes-e, ami elég nagy hülyeség volt tőle. Nem akart rámenős lenni. Vagy igen? El kellett ismernie, hogy vonzódott hozzá. Ki ne vonzódott volna? Megvolt benne az a magas, sötét és vonzó kisugárzás, leszámítva persze, hogy szőke és kék szemű volt. A haja sűrű volt, egyenesen a gallérjáig hátrafésülve, épp elég hosszú ahhoz, hogy a lány azon tűnődjön, vajon milyen lenne, ha még hosszabbra növesztené, talán a válláig. És azok a gyönyörű kék szemek, amolyan jeges kékek, kivéve, amikor tagadhatatlan forrósággal izzottak. Megborzongott a meleg kabátjában. Aha. Határozottan vonzódott hozzá. És néha biztos volt benne, hogy a férfi is vonzódik hozzá, de aztán mintha átkapcsolt volna egy kapcsolót, és eltűnt volna az üzleties külső mögött.

– Te más vagy, mint a többiek! – mondta hirtelen.

A sűrű forgalom ellenére a férfi felé fordult, hogy ránézzen, a szemei gyakorlatilag izzottak a félhomályban.

– Többiek? – kérdezte olyan mély és halk hangon, hogy szinte morgásnak tűnt.

Sarah idegesen megnyalta az ajkát. – A többi vámpír itt Buffalóban.

– Találkoztál már más vámpírokkal is itt Buffalóban?

Volt valami abban, ahogyan ezt kérdezte, ahogyan ránézett, ami hirtelen tudatosította benne, hogy egy vámpírral van egy autóban. Egy nagyon nagy, veszélyes vámpírral. Sajnálta, hogy felhozta ezt az egészet, de a férfi magyarázatot várt, ezért azt mondta: – Olyasmi. Úgy értem, igazából nem találkoztam senkivel, de tavaly volt egy fogadás az egyetemen. Úgy volt, hogy bemutatkoznak a helyi, Buffalóban élő tehetségek. Manhattan annyira megdrágult, hogy néhányan tényleg visszaköltöznek Buffalóba élni. Persze nem sokan, de valaki úgy döntött, hogy nem árt emlékeztetni az embereket arra, hogy van itt egy nagy egyetem, orvosi központtal, és sok okostojással és művésszel. Ez nem Manhattan, de nem is Külső-Mongólia.

Raj szkeptikusan nézett rá. – A vámpírok? – emlékeztette Sarah-t.

– Igen. Nos, én csak egy történész vagyok, méghozzá kezdő, de a barátnőm, Linda – a múltkor találkoztál vele –, férje afféle sztár a művészeti osztályon.

A férfi bólintott, és Sarah arra gondolt, hogy lehetséges, hogy tegnap este már mesélt neki róla, csak nem emlékszik rá.

– Szóval – folytatta –, meghívtak, hogy tartsak velük a fogadásra. Az összes helyi nagyágyú ott volt, köztük a főnököd, Krystof Sapieha is.

– Ő nem a főnököm! – csattant fel Raj.

Sarah zavartan összevonta a szemöldökét. – De én azt hittem, ő a helyi vámpírlord, és hogy...

– Ez bonyolult! Folytasd a történeted! – parancsolta a férfi.

A nő csúnyán nézett rá – tényleg abba kellene hagynia a parancsolgatást. – Mindenesetre Sapieha mindössze talán egy órát volt ott, néhány másik vámpírral – gondolom, testőrökkel –, bár nem voltam túlságosan lenyűgözve.

– Nem? – Raj gyors, szórakozó pillantást vetett rá, mielőtt visszaterelte a tekintetét az útra, hogy megálljon egy piros lámpánál. – Mit vártál?

– Óriási eunuchokat. Tudod, arany fülbevalók, meg ilyesmik.

A férfi felnevetett. – Biztos vagyok benne, hogy az arany és a kasztrálás hiánya ellenére is elég ügyesek voltak, és valószínűleg voltak mások is a tömegben, akikről nem tudtál. Krystof nagyon is tudatos a saját biztonságával.

– Lehet. De úgy gondoltam, érdekes lenne találkozni vele. Tudod, Cyn és Raphael miatt. Arra gondoltam, hogy valószínűleg barátok.

– Beszéltél Krystoffal?

Hirtelen tudatosult Sarah-ban, hogy a lámpa zöldre váltott, de ők még mindig ott ülnek. Raj feszülten nézte őt, és nemcsak a méretével, hanem a fenyegetettség érzésével is lehengerelte, mintha minden azon múlna, hogy mit mond legközelebb.

– Nem – mondta óvatosan. – Próbáltam, de ő azzal a nővel beszélgetett, mintha nagyon benne lett volna, tudod? Azért elindultam felé, de amikor túl közel értem, egy másik vámpír megállított. – Megvonta a vállát. – Talán Krystof éppen a következő étkezését készítette elő, vagy ilyesmi. Rögtön utána elment.

Raj elégedettnek tűnt a válaszával. Legalábbis megnyugodott, így Sarah már nem érezte, mintha az élete függne a következő szavaitól. Raj felpillantott a lámpára, és felgyorsítva áthajtott a kereszteződésen. – Jobb is így! – mondta végül. – Krystof nagyon öreg – folytatta, mintha ez mindent megmagyarázna.

Befordult egy ipari területre, nem messze a repülőtértől, és többször is elkanyarodott, amíg egy sötét mellékútra nem fordultak, amely mellett egy rakás elhagyatott raktárnak tűnő dolog állt. Behajtott az egyik ilyen raktárépület parkolójába, és megállt közvetlenül az ajtó mellett. Sarah körülnézett, előrehajolt, hogy a szélvédőn keresztül is kinézzen. Sehol sem volt másik autó, és belülről sem jöttek fények.

– Tudod, megfelelsz a sztereotípiádnak – mondta a lány.

– Sztereotípia?

– Nagy, gonosz vámpír, ártatlan, tehetetlen nő, elhagyatott raktárépület, az éjszaka közepén. Tudod! Sztereotípia.

– Mostanában semmi rosszat nem tettem, és te aligha vagy gyámoltalan, és valószínűleg annyira ártatlan sem – tette hozzá egy ferde vigyorral. – Ráadásul ez a raktár nem elhagyatott. Elismerem az éjszaka közepét. Gondolj rá úgy, mint vámpírdélutánra.

– Humorérzék? Vigyázz, Raj, kezd elcsúszni a sztereotípia!

Amikor a férfi még csak el sem mosolyodott, Sarah arra gondolt, hogy talán mégsem volt humorérzéke. A kulcsokat a gyújtásban hagyva és járatva a motort, a férfi megfordult, és egyenesen Sarah szemébe nézett.

– Várj a kocsiban! Csak néhány percig maradok!

– Igen, mester! – mondta dallamosan.

Raj megcsóválta a fejét, és kiszállt. Mielőtt két lépést tett volna, kinyílt a raktár ajtajat, és egy nő lépett ki – egy magas, gyönyörű nő, akinek Raj borzasztóan megörült. Sarah kíváncsian kinyitotta a kocsi ajtaját, azzal a szándékkal, hogy csatlakozik a társasághoz.

A nő odanézett a hangra, és elvigyorodott.

– Ki a vacsora? – kérdezte, és az állát Sarah irányába biccentette.

Raj gyorsan átpillantott a válla felett, és Sarah felé fordult, elzárva a másik nő elől a kilátást. – Szállj vissza a kocsiba! – parancsolta komoran.

– Ne légy ünneprontó, főnök! – mondta tisztán a nő. – Hagyd, hogy a kis barátod csatlakozzon hozzánk!

Raj visszafordult, és Sarah most először látta megvillanni az agyarait. – Fogd be, baszd meg, Em!

A nő játékos arckifejezése megfagyott a férfi szavaira, de ami a helyébe lépett, az nem felháborodás volt, amit Sarah egy barátnőtől várt volna. Ehelyett lehajtott fejjel térdre rogyott. – Uram! – mormolta, – Bocsáss meg nekem!

Sarah a térdelő nőről Rajra meredt, és azon tűnődött, vajon neki is félnie kellene-e.

– Szállj vissza a kocsiba, Sarah! – ismételte meg a férfi, és a nő felé sétált, az agyarai ismét nem látszottak.

Várjunk csak! Uram? Ez a nő vámpír volt?

Sarah hallotta, ahogy Raj halkan káromkodni kezd, miközben megkerülte a férfit, odalépett a nőhöz, és kinyújtotta a kezét. – Sarah Stratton – mondta a nőnek.

A nő döbbent és kérdő pillantást vetett Rajra. A férfi egy undorodó hangot adott ki, és intett, hogy rendben van. A vámpírnő felállt, megfogta Sarah kezét, és határozottan megrázta. Nem egy olyan, csak az ujjakkal való, lányos kézfogás, hanem igazi kézfogás.

– Emelie – mondta a nő. – Nincs vezetéknév, mint Prince – tette hozzá egy ferde mosollyal.

Raj felhorkant, Emelie pedig komoran nézett rá Sarah válla fölött. – Mindenki Önre vár, nagyuram! – mondta kihangsúlyozva.

– Adj egy percet! – mondta Raj.

– Ahogy óhajtod! – válaszolta Emelie. – Örülök, hogy megismerkedtünk, Sarah! Talán legközelebb tényleg tudunk beszélgetni.

– Csak a holttestemen keresztül! – motyogta Raj.

– Túl késő – mondta Emelie kedvesen, és visszasétált a raktárba, becsukva maga mögött az ajtót.

Sarah megpördült, amint a nő eltűnt.

– Uram? – ismételte meg.

Raj rövid időre lehunyta a szemét, majd kinyitotta, és türelmes pillantást vetett rá. – A vámpírok sokáig élnek. A túlélés érdekében rendkívül strukturált társadalmat alakítottunk ki, hogy megvédjük magunkat egymástól, valamint a fáklyákkal és karókkal felszerelt emberektől. Amikor ez a struktúra először kialakult, még nem létezett olyan, hogy demokrácia. És amúgy sem működne. A vámpírok többek, mint éjszaka ébren maradó emberek! – Hirtelen közelebb lépett, és Sarah szemébe nézett. – Ezt ne feledd, Sarah! A vámpírok veszélyesek és kiszámíthatatlanok, bármennyire is emberinek tűnnek!

– Oké – mondta a lány halkan. – Rendesen meg vagyok rémülve!

A férfi egy kicsit hátrébb húzódott. – Nem kell félned Emtől!

– Ti ketten... – hagyta, hogy félbeszakadjanak a szavak, szégyenkezve, hogy egyáltalán feltette a kérdést.

Raj egy kicsit túlságosan is önelégülten mosolygott.

– Zavarna, ha így lenne?

– Nem, természetesen nem. Én csak...

– Hát, nem vagyunk azok. Em a legjobb barátom és a hadnagyom. De soha nem volt köztünk semmi más.

– Ó, hát... Oké. – Sarah idegesen megköszörülte a torkát. – És most mi lesz?

– Most visszaülsz a kocsiba, és ott maradsz! Nem fog sokáig tartani. – Megfogta a karját, és visszakísérte a BMW-be, határozottan becsukva az ajtót. – Maradj itt! – mondta az ablakon keresztül, amikor a lány megnyomta a gombot, hogy leengedje. – És húzd vissza az ablakot! Nem Emelie az egyetlen vámpír odabent!

Ahogy elsétált a kocsitól, Sarah úgy vélte, hallotta, ahogy azt mormolja: „És nem áll szándékomban osztozni!”. De lehet, hogy tévedett.

 

 

Huszonharmadik fejezet

Fordította: Szilvi

 

Raj még utoljára átvizsgálta a környéket, ellenőrizte, hogy Sarah a remélhetőleg lezárt kocsiban ül-e, ahogy ígérte, és kinyitotta a raktár ajtaját, készen arra, hogy bocsánatot kérjen Emtől. Odabent égtek a lámpák, az emberi szemnek túl gyengén, de egy vámpírnak éppen megfelelően. És a nagy tér már nem volt üres. Négy nagy terepjáró – mind fekete, feketére sötétített ablakokkal – parkolt a rakodóajtó közelében. A nagy hűtőszekrény mellett a csapat nyolc tagja, akiket Emelie hozott Manhattanből, különböző tevékenységekkel foglalatoskodott. Néhányan lustálkodtak, a nagyképernyős tévét nézték, vezeték nélküli fejhallgatót viselve, hogy megőrizzék a raktár nesztelen látszatát. Mások a felszerelésüket ellenőrizték, főként fegyvereket és késeket. A vámpíroknak nem sok eszközre volt szükségük. Erejükkel, gyorsaságukkal és agyaraikkal saját maguk voltak a leghalálosabb fegyver. De egy pisztoly néha jól jött, és a kések mindig szórakoztatóak voltak.

Em éppen Abellel, Raj egyik legidősebb és legmegbízhatóbb gyermekével beszélgetett. Abel elkapta Raj tekintetét, és biccentett neki, a fülében lévő nagy gyémánt vidáman pislogott a majdnem fekete bőrén. Emelie befejezte, amit mondott, és odasétált hozzá, megkerülve egy számítógépes felszereléssel és elektronikával megrakott asztalt. A csapat műszaki varázslója, egy Simon nevű ember, helyezkedett ott el, ujjai repkedtek a billentyűzeten, miközben a fülhallgatójában olyan hangosan bömbölt a zene, hogy Raj még onnan is hallotta, ahol állt.

Emelie lesütötte a szemét, ahogy közelebb lépett. A férfi elszörnyedésére féltérdre ereszkedett, és azt mondta: – Elnézést kérek, uram! Nem tudtam...

– Jézusom, Em, kelj fel! – rántotta talpra Raj a nőt. – Nekem kell bocsánatot kérnem! Nem kellett volna így rád förmednem! Nem tudom, mi van velem!

Em tanulmányozta a férfit, sötétbarna szemei komolyak voltak, arcának szép vonalait előnyösen kihangsúlyozta a feje tetején feszesre húzott lófarok.

– Raj, barátom – mondta halkan. – Ez nem igaz! Csak néhány percet töltöttem veletek, de tudom, mi történik. És te is tudod!

Raj néhány lélegzetvétel erejéig tartotta a nő komoly tekintetét. Amikor elfordította a szemét, csúnyán káromkodni kezdett.

– Bassza meg! Miért pont most? Miért pont ő? Jézusom, Em, ez a város egy totális káosz! Krystof új vámpírokat gyárt, mintha csak játékszerek lennének, valaki nőket rabol el a vérházakból, és most ő! Erre kurvára nincs szükségem!

A hangja egyre hangosabbá vált, mígnem felhívta magára a terem másik oldalán álló vámpírok figyelmét is. Mindannyian abbahagyták, amit csináltak. Még a tévét nézők is letették a fejhallgatójukat. Lehet, hogy nem akartak hallgatózni, de nem tehettek róla, ha a férfi úgy üvöltözött, mint egy idióta. Mély levegőt vett, és lassan kiengedte.

– Most nem tudok ezzel foglalkozni! Túl sok minden forog kockán! Nem engedhetem meg magamnak, hogy elvonja a figyelmemet egy kislány, aki azt hiszi, hogy a vámpírok olyanok, mint amit olyan könyvekben olvas, amelyeknek a borítóján félmeztelen férfiak vannak!

Em szája összeszorult, láthatóan igyekezett nem nevetni, de a szeme elárulta. – Miért nem használod a lányt, főnök? – kérdezte gyakorlatiasan. – Talán csak ennyi kell – egy gyors korty, egy menet a szénában, és máris szabad vámpír vagy!

– És ha nem? Akkor egy kibaszott vámpírhoz van kötve élete végéig! Arról nem is beszélve, hogy a dolgok hamarosan eldurvulnak errefelé, és rengeteg vámpír van, aki szívesen rátenné a kezét, ha hozzám kötődik. Nem érdemli meg, hogy belekeveredjen ebbe az egészbe!

Em megvonta a vállát. – Talán hagynod kéne, hogy Sarah maga hozza meg ezt a döntést. Ő már felnőtt nő, tudod, nem egy gyerek. Különben is, vannak rosszabb dolgok is az életben, mint egy vámpírhoz kötődni, különösen egy olyan erőteljeshez, mint te.

Raj csak mogorván nézett rá.

– Miért nem hagyjuk a szerelmi életem témáját?

Em megvonta a vállát. – Te vagy a főnök! Elmondod, mi folyik itt, vagy egyszerre akarsz mindenkit tájékoztatni?

– Csináljuk egyszerre! Nem szeretem egyedül hagyni Sarah-t!

– Akkor hozd be!

– Nem! – mondta azonnal.

Em jelentőségteljesen felvonta a szemöldökét, és a fejét ingatta, miközben átvezette Rajt a várakozó csapathoz.

– Rendben, emberek! – kezdte Raj. – A következő a helyzet: Az elmúlt hónapban több emberi nő tűnt el, mindannyian valamilyen módon kapcsolódtak vámpírtevékenységhez. Az utolsó William Cowens lánya. – Körülnézett, és látta, hogy a csapata minden tagja tudálékosan bólogat.

– Cowens volt az, aki ragaszkodott hozzá, hogy a rendőrség járjon utána a vámpírkapcsolatnak. Krystof beleegyezett az együttműködésbe, szerintem leginkább azért, mert biztos volt benne, hogy semmi közünk az egészhez, és így könnyen szerezhet némi jó állampolgári babért. Engem azért hívott, hogy elvigyem a balhét, és ha lesz következmény, gondoskodjak róla, hogy az ne rá essen. Eddig semmi meglepetés. De... – Elhallgatott, hogy minden egyes embere szemébe nézzen. – A legújabb információk arra engednek következtetni, hogy valóban lehet egy vámpír is érintett. Nem vagyok benne biztos, hogy Krystof tud róla vagy sem, de egyértelműen úgy érzi, hogy valaki, vagy valami fenyegeti, és nem gondolnám, hogy csak én vagyok az. Új vámpírokat hoz létre jobbra-balra, olyan sokat, hogy Jozef még csak nem is tud mindegyikről. A kulcs a vérházak. A sok új vámpírral, akik itt szaladgálnak, a házak biztosan zsúfoltak, és lehet, hogy valaki titokban beolvadt. Azt akarom, hogy kétfős csapatokra oszoljatok, civilben. Négy vérház van Buffalo szélesebb körzetében. Már megálltam a corfui háznál, és ott... változott a vezetőség. – Emelie éles pillantást vetett rá. – Először nem volt alkalmam túl sok kérdést feltenni, úgyhogy továbbra is szükségem lesz ott egy csapatra, és váltakozva mindegyik másik háznál. A sok új vámpír miatt nem jelenthet gondot, hogy elvegyüljetek, de ne erőltessük.

– Em és én szabadon leszünk; megvan a mobilszámunk. Ha bármi furcsát találtok, hívjatok minket. Kivéve, ha az életetek veszélyben van, és akkor azt teszitek, amit kell. Kérdés?

– Zacskókon akarsz tartani minket, vagy táplálkozhatunk? – kérdezte Abel.

Raj egy percig gondolkodott, majd azt mondta: – Menjetek csak, és táplálkozzatok a vérházakban, különben feltűnnétek. De ne vigyétek túlzásba! Szükségem van rátok, hogy éberek és bevetésre készek legyetek!

Abel megértően bólintott, Raj pedig körülnézett.

– Még valaki?

Nem volt más kérdés, így Raj a hadnagyához fordult.

– Em! – mondta, jelezve, hogy kísérje az ajtóhoz.

Odakint meggyőződött róla, hogy Sarah ott van, ahol hagyta. Meglepődött, amikor a lány vidáman integetett neki, de aztán a válla fölött átpillantva, morcosan látta, hogy Em visszainteget.

– Jézusom! – káromkodott megint. – Hagyd abba! – Em és az autó közé helyezkedett, gyakorlatilag elzárva minden kilátást Sarahra. – Nézd, Em! – mondta halkan. – Ez nagyon rosszul is elsülhet! Néhány dolog, amit hallottam, arra enged következtetni... A francba, nem is szeretem felhozni ezt! – Elfordította a tekintetét, megrázta a fejét, aztán visszanézett a nőre. – Azt hiszem, valaki vámpírvért árul kutatás céljaira.

Em szemei döbbenten tágra nyíltak, ami tükrözte a saját érzéseit. – Nem a mieink közül!

– A pokolba is, dehogy! Valaki helybéli. Az egyik eltűnt nő az egyetem kutatója volt. A férje azt állítja, hogy találkozott valakivel, aki azt mondta, garantáltan hozzájuttatja vámpírvér-mintákhoz.

– Krystof? – kérdezte Em hitetlenkedve.

Raj megrázta a fejét. – Ez nem tűnik rá jellemzőnek! Soha nem láttam még, hogy akár annyit is kockáztatott volna, mint egy papírvágás. És valami ilyesmiért? A Tanács éjfélkor keresztre feszítené, és otthagyná a napon, és ezt ő is tudja.

– Azért egy ilyen dologban sok pénz van!

– Igen, de neki nincs szüksége pénzre! Azt gondoltam, esetleg arról lehet szó, hogy megoldást keres a bajára, de akkor miért hozott ide, hogy áskálódjak benne? – Megrázta a fejét. – Nem hiszem, hogy ez Krystof. Még nem zárom ki, de nem érzem helyesnek. – Gyorsan átpillantott a válla fölött, és látta, hogy Sarah figyelmesen nézi őket, még ha nem is hallhatta, miről beszélnek.

Visszafordult Em felé, és még jobban lehalkította a hangját.

– Holnap beszélek az eltűnt kutató férjével. A zsaruk nem akarnak bevonni, de nincs szükségem az engedélyükre, és ha vámpírokról van szó, az amúgy sem tartozik rájuk. Utána majd jelentkezem! Addig is, vigyázz arra, ami az enyém! Gondoskodj róla, hogy senki se menjen ki egyedül, és ez rád is vonatkozik, Em! Vagy az egyik csapattal mész, vagy velem! Nem akarok senkit sem elveszíteni emiatt!

– Én is szeretlek, főnök! Megcsókolnálak, de az új barátnődnek nem tetszene!

– Em! – Undorodva ingatta a fejét. – Most megyek, de majd jelentkezem!

Sarah nézte Rajt, ahogy elfordul Emelie-től, és visszasétál a kocsihoz, azzal a halálos kecsességgel mozogva, minden izma megfeszülve és készenlétben. A férfi ránézett, és Sarah látta, hogy a szeme megint az a furcsa jeges-kék lett. Elmosolyodott, és elkapta a férfi meglepett tekintetét, amelyet gyorsan egy fintor követett. Ez elgondolkodtatta, hogy a férfi miért próbálja annyira nem kedvelni őt.

Raj felrántotta az ajtót, és beült a kocsiba, alig várva meg, hogy becsukódjon az ajtaja, mielőtt egy kerékcsikorgó kanyarral kirobogott volna a koszos parkolóból. Nem szólt semmit, miközben elindultak vissza a város felé, de Sarah nem bánta. Ma este sokat megtudott Rajról, valószínűleg sokkal többet, mint amennyit a férfi akart, hogy megtudjon. Az ember sokat tanulhatott abból, hogy csak figyelte az emberek egymáshoz való viszonyát, még anélkül is, hogy hallotta volna, mit mondanak. Sőt, néha jobb volt nem hallani a szavakat, mert a szavak nem mindig mondtak igazat, de a test általában igen. Például biztosan tudta, hogy Raj igazat mondott Emelie-ről. Semmi szexuális kapcsolat nem volt közöttük, és soha nem is volt. Barátok voltak, nagyon régi, közeli barátok, akik teljesen lazák voltak egymással. De ennyi volt. Semmiféle szexuális feszültségnek nem volt nyoma közöttük. Semmi flörtölés, semmi hatásvadász pózolás, még öntudatlanul sem.

Másrészt ott volt Emelie reakciója Sarah-ra, és Raj reakciója Emelie reakciójára. Sarah nagyon diszkréten elmosolyodott. Igen, ma este megtudott néhány dolgot Rajról, és kezdett értelmet nyerni az egész.

– Még mindig éhes vagy?

Megszakította a magángondolatait, hogy a férfira nézzen.

– Tessék?

– Vacsora – mondta türelmesen. – Még mindig éhes vagy?

– Ó, persze! Igen. Ööö, szoktál étterembe járni?

Raj felnevetett. – Általában nem! Legalábbis nem enni.

Elpirult erre a nem túl finom emlékeztetőre.

– Nem halok éppen éhen! Úgy értem, nem baj, ha...

– Tudok egy helyet – mondta a férfi. – És még mindig beszélnünk kell!

– Miről? – kérdezte idegesen.

A férfi ránézett. – Azokról a hazugságokról, amiket folyton mondasz nekem!

Apám, tényleg tudott egy helyet, gondolta magában Sarah. Bekapta az utolsó falatot a legzamatosabb lazacból, amit valaha is kóstolt. Egy kis étteremben voltak, amely mellett szinte minden nap elhaladt az egyetemre menet, anélkül, hogy valaha is észrevette volna, micsoda kincs ez a hely. Az egyik olyan frusztrálóan gyors hangulatváltásban, amit kezdett Rajhoz kötni, a férfi szinte vidám lett, amint leültek. Úgy tűnt, régi barátja a lengyel tulajdonosnak – legalábbis ezen az érthetetlen nyelven beszéltek. Csak a lengyelben volt ennyi változata az S betűnek.

Raj még vodkát is ivott, Sarah meglepetésére és a férfi nyilvánvaló szórakozására.

– Nem arról van szó, hogy nem ehetünk rendes ételt, édesem – mondta a férfi áthajolva az asztal felett, hogy konspiratívan suttogjon. – Csak az íze elhalványul a szokásos étrendünkhöz képest. – Aztán rákacsintott, azok a hűvös kék szemek jegesen forrón villantak, és a nő elkezdett azon tűnődni, milyen lenne, ha egyetlen éjszakára... vagy talán kettőre is rá összpontosulna ez a vámpír érzékiség.

Raj magabiztosan rámosolygott, mintha tudta volna, mire gondol, amit a lány dühös pillantással viszonzott. Amitől a férfi csak még egyszer elnevette magát, mielőtt a tulajdonos visszatért, és mindketten lehajtottak még egy vodkát. Nem mintha ez bármilyen hatással lett volna Rajra. A nő viszont óvatosan szopogatta egyetlen pohár fehérborát. Elég nehéz volt józanul is ellenállni a férfi bájainak.

– Mr. Gregor! – hallatszott egy szívélyes hang a termen keresztül, és amikor Sarah döbbenten felnézett, azt látta, hogy Edward Blackwood tart feléjük. A tulajdonos kérdő pillantást vetett Rajra, de Raj enyhén megrázta a fejét, és kicsusszant a fülkéből, az asztal mellé állt, és nem tűnt sokkal boldogabbnak a HR-alapítója láttán, mint Sarah, bár talán nem ugyanazon okból.

– Mr. Blackwood – mondta simán. – Ez váratlanul ért!

– Váratlan öröm, bizonyára – duruzsolta Blackwood. – Sajnálom, hogy nem volt alkalmunk többet beszélgetni a múlt este! Talán most szánhatnánk rá egy percet, ha a kísérője nem... – A férfi pillantása végigsöpört Sarah-n, és a lány megdermedt, meg volt győződve arról, hogy azért hallgatott el egy rövid másodpercre, mert szinte felismerte. Raj mintha megérezte volna Sarah kellemetlen érzését. Ismét a lány elé lépett, elzárva Blackwood kíváncsi tekintete elől.

– Sajnálom, Blackwood – mondta Raj, de egyáltalán nem úgy hangzott, mintha sajnálná. – Terveink vannak!

– Hát persze! Bunkóság volt tőlem, hogy mást gondoltam! Hogy halad a nyomozás, ha egy pillanatra rabolhatnám az idejét?

– Nyomozás?

– Nos, igen, a rendőrséggel. Sikerült már valamire haladni?

– Ezt tőlük kellene megkérdeznie! Attól tartok, udvariasan megkértek, hogy maradjak ki belőle!

Blackwood a homlokát ráncolta. – De azt hittem, vagyis úgy tudtuk, hogy ön is részt vesz benne!

– Nem – mondta Raj a fejét rázva. – A magam részéről utánanézek az ügynek, és nem bánnám, ha beszélhetnék néhány tanúval, de nincs hozzáférésem! Legalábbis hivatalosan.

– Nahát! Nos, talán elintézhetek néhány hívást! – Előhúzott egy vékony pénztárcát a zakója belső zsebéből, és kivett egy névjegykártyát. Átnyújtotta Rajnak, és így szólt: – Cserébe talán beleegyezik, hogy találkozzunk, ha ennek az egésznek vége! – Raj átvette a névjegykártyát, és a zsebébe csúsztatta, miközben Blackwood nyilvánvalóan valamiféle kölcsönösséget várt. Amikor nem érkezett semmi, idegesen megsimította a nyakkendőjét, köhintett, és azt mondta: – Nos, akkor majd intézem azokat a hívásokat! Kellemes estét kívánok!

Raj addig nem mozdult, amíg Blackwood át nem kelt a fő étkezőn, és be nem fordult a látóteréből az egyik kisebb, privát szobába. Anélkül, hogy leült volna, valamit mutatott a tulajdonos barátja felé, és a kezét Sarah karja alá csúsztatta.

– Elmegyünk – mondta, szinte felrántva a lányt a székéről.

Sarah nem tiltakozott, hiszen semmi mást nem akart, mint minél messzebb kerülni Blackwoodtól. Hagyta, hogy Raj kirángassa az étteremből, de végül kitámasztotta a lábát, amikor a férfi mint valami plüss játékot vonszolta volna végig az utcán, ahol a kocsija parkolt.

– Állj meg! – mondta, miközben kirángatta a karját a férfi szilárd szorításából.

A férfi hűvös pillantást vetett rá.

– Az volt a benyomásom, hogy el akarod kerülni Blackwoodot!

Sarah elpirult, de dacosan felemelte az állát.

– Ez nem jelenti azt, hogy azt akarom, hogy úgy vonszoljanak végig az utcán, mint egy engedetlen gyereket! Tudok járni, tudod!

– Igen, tudom! – mondta a férfi úgy, hogy a lány még jobban elpirult.

– Hogy csinálod ezt?

– Mit?

– Úgy, hogy minden valamiféle előjátéknak tűnjön. Ez csak járás! – panaszkodott a lány.

A férfi felnevetett, és átkarolta a derekát, hogy újra meginduljon az autó felé.

– Nem akkor, amikor te csinálod, édesem! És nem azokkal a magassarkú cipőkkel, amiket viselsz!

Sarah akaratlanul is elmosolyodott, amikor a férfi kinyitotta a kocsi ajtaját, és a lány beszállt az autóba. De a mosolya elhalványult, amikor meglátta, hogy Blackwood az étterem előtt áll, és feléjük néz.

– Figyel minket – mormolta, miközben Raj elhelyezkedett a vezetőülésben.

– Tudom! – Elfordult a járdaszegélytől, és egy nem engedélyezett U-fordulót hajtott végre, amely az ellenkező irányba vitte őket, amerre menni akartak, de elkerülte, hogy elhaladjanak az étterem és Blackwood kíváncsi szemei mellett.

Sarah azt várta, hogy Raj valahol be fog fordulni, de ehelyett a városból kivezető főútra tért.

– Hová megyünk? – Alighogy kimondta a szavakat, a férfi máris átvágott több forgalmi sávon, és megállt egy sötét, csendes házakkal és nagyon kis forgalommal bíró utcában. A motort járva hagyta, de leparkolta a kocsit, és szembefordult Sarah-val, egyik hosszú karját a nő ülésének háttámlájára támasztva.

– Azt hiszem, itt az ideje a mi kis beszélgetésünknek, Sarah!

– Itt? – kérdezte a lány.

– Itt. Kezdhetjük azzal, hogy miért félsz Edward Blackwoodtól. A fickó mellett a használtautó-kereskedők úgy néznek ki, mint a kiscserkészek, de meglehetősen ártalmatlan. Hacsak nincs véletlenül néhány milliód elrejtve valahol egy vagyonkezelői alapban? – A férfi kérdő pillantást vetett rá.

– Nincs. – Mély levegőt vett, és lopva Rajra pillantott. Csak ült ott, és figyelte őt azzal a hűvös, kék tekintetével, és úgy nézett ki, mintha a világ összes ideje a rendelkezésére állna, és kész lenne azzal tölteni, hogy arra várjon, hogy a lány kibökje, amire kíváncsi. Sarah nyugtalanul játszadozott az ujjaival a combján, amíg a férfi ki nem nyúlt, és a kezét az övére nem tette, lenyugtatva őket.

– Nézz rám, Sarah! – A lány megtette. – Bármi is az, bármi is történik... nem lehet olyan rossz. Vámpír vagyok, édesem! Rendszeresen iszom emberi vért. Mi olyat tudsz mondani, ami ezt felülmúlná?

A lány felnevetett, és rémületére érezte, hogy könnyek gyülekeznek a szemhéja mögött. – Ez csak... Éveket töltöttem azzal, hogy elmeneküljek az egész elől, és most...

– A múltkor a többi nőről kérdeztél. Tudni akartad a nevüket. Miért?

A könnyek azzal fenyegettek, hogy kiömlenek, és végiggördülnek az arcán. El akarta mondani neki az igazat, és valami azt súgta, hogy meg fogja érteni, ha megteszi. Talán igaza volt, talán azért, mert vámpír volt, és semmi, amit elmondhatott volna neki, nem lett volna ennél rosszabb. De...

– Mondd el, Sarah!

– Tizenhat éves koromban eljöttem otthonról – suttogta nyomorultul, gyűlölve magát. – Nem tudtam tovább ott élni! Megváltoztattam a nevemet, és megszakítottam minden kapcsolatot, hogy ne találjanak meg! – Ez közel állt az igazsághoz, elég közel, és remélte, hogy a férfi nem fogja észrevenni a különbséget.

A férfi a sötét autóban homlokráncolva nézett rá. – Miért? Történt valami?

A lány bólintott, nem volt hajlandó a férfi szemébe nézni. – Egyszerűen nem volt jó hely a számomra.

– És hol jön a képbe Blackwood? – kérdezte a férfi, láthatóan zavartan.

– Micsoda?

– Blackwood – ismételte meg a férfi. – Láttam a reakciódat a rendőrségen, és ma este is! Nagyon megijedtél tőle!

– Blackwood... – mondta Sarah, miközben gyorsan gondolkodott –, ...ismerte a szüleimet. Felismerhet engem, és aztán... Tizenkét éve nem láttam a családom egyetlen tagját sem. Szeretném, ha ez így is maradna!

Raj hallgatott, könnyedén kocogtatta a kormányt, tekintete az éjszakai forgalomra szegeződött, de a gondolatai távolinak tűntek. Hirtelen visszanézett a nőre, és megkérdezte: – Akkor miért ez az ügy? Miért érdekelnek az eltűnt nők?

– Én csak... Olvastam Trishről az újságban. Sajnáltam őt, és arra gondoltam... Mivel Tonyt többé-kevésbé ismertem, és Cyn a barátom. Arra gondoltam, hogy talán én is tehetnék valamit, ahelyett, hogy megvárnám, amíg Trish meghal. – Ez a rész legalább igaz volt.

Várta Raj reakcióját, várta, hogy megint hazugsággal vádolja, de a férfi csak tovább kocogtatta az ujjaival a kormánykereket, aztán az órájára nézett, és azt mondta: – Haza kell vigyelek!

Amikor a házhoz értek, Sarah anélkül nyitotta ki a kocsi ajtaját, hogy megvárta volna, amíg Raj leállítja a motort. Elindult felfelé a lépcsőkön, és menet közben előkotorta a táskájából a kulcsait. Mögötte meghallotta a BMW távirányítójának pittyenését, majd Raj mellette volt, az ajtóhoz kísérte, és megvárta, amíg kikulcsolja a zárat. Kinyitotta az ajtót, belépett, és a lépcsőre dobta a táskáját, majd levette a kabátját. Tudatában annak, hogy a férfi fölé tornyosul, magán tartotta a magassarkúját, de még mindig érezte, hogy a férfi hűvös tekintete minden mozdulatát követi. Vajon mennyit látott? tűnődött. Vajon a vámpírok tudtak olvasni az emberi gondolatokban? Egyesek szerint ez csak mítosz volt, de a vámpírok nem igazán álltak sorba, hogy tanulmányozzák őket, így ki tudta valójában az igazságot?

– Felteszek egy kis vizet teának – mondta, nem igazán tudva, mi mást tehetne. Raj követte őt a konyhába. Ahogy a teáskannáért nyúlt, a férfi árnyéka rávetült, és olyan erős deja vu érzése támadt, hogy meg kellett kapaszkodnia a tűzhelyben, különben elesik. Érezte, hogy a férfi közvetlenül mögötte van, elállja az ajtót, tekintete jegesen forró a hátán. A szíve szaporán kezdett verni, és hideg verejték borította be a bőrét, miközben a következő lélegzetvételéért küzdött.

– Sarah?

A lány megpördült a férfi hangjára, és elöntötte a vágy, hogy csökkentse a köztük lévő távolságot, hogy felnyúljon, és megérintse Raj arcát, hogy végigsimítson ujjaival a sűrű haján, és megnézze, vajon olyan selymes-e, mint amilyennek látszik. Érezni, ahogy a karjai könnyedén átölelik, miközben felemeli, és újra és újra mélyen belesüllyeszti a farkát, amíg ő a nevét nem sikoltja.

Megdöbbenve a saját gondolataitól, kényszerítette magát, hogy félrenézzen. Elkerülve a férfi érintését, oldalt elsiklott a pult mellett, amíg a hűtőszekrényhez nem ért. Hátat fordított a férfinak, kinyitotta az ajtót, kivett egy üveg hideg vizet, és túlhevült arcához tartotta.

– Bocsánat! – mondta. – Kicsit fáradt vagyok. Nem aludtam jól!

– Akkor mennem kéne! Hagylak aludni.

– Ne! – mondta gyorsan, majd megforgatta a szemeit a saját hülyeségén, és hálát adott, hogy elfordult a férfitól, és így Raj nem láthatta. Mély levegőt vett, és megfordult, tekintete a vizes palackra szegeződött, miközben lecsavarta a kupakot. – Arra gondoltam, hogy talán segíthetnék a nyomozásban! Valószínűleg beszélni akarsz néhány emberrel az egyetemen, és én talán veled mehetnék, tudod, mivel ott dolgozom. Arra gondoltam, hogy olyanok lehetnénk, mint a társak – mondta észszerűen. Sajnos, amikor felemelte a tekintetét, a férfi nem úgy nézett rá, mint egy partnerre. Inkább úgy, mintha ő egy steak lenne, ő pedig egy éhező ember.

Raj az ajtófélfának támaszkodott, megtagadva magától még egy lépést, félt közelebb kerülni Sarah-hoz. Az ínye fájt, és az ajkai szorosan összezárultak az agyarai fölött, amelyek semmi mást nem akartak, mint belemélyedni a lány puha húsába, és inni a vérének édes nektárját. Észrevette a lány reakcióját, tudta a pillanatot, amikor a teste visszaemlékezett arra, ami előző este a konyhában történt, még akkor is, ha az elméjét kitörölték. Hallotta, ahogy a lány szíve felgyorsul, látta a hirtelen felcsillanó izzadtságot az ajkai fölött, és tudta, hogy a mellei közötti finom völgy meleg és nedves.

Kiegyenesedve elvált az ajtótól, leginkább azért, hogy enyhítse az ágyékában lévő nyomást, mint bármi másért. – Rendben – mondta, és úgy gondolta, hogy ez nagyon rossz ötlet. Kerülnie kellene minden kapcsolatot a nővel, nem pedig egy kibaszott partnerséget kialakítani. De valamiért a szája csak mondta tovább. – Tényleg beszélnem kell az emberekkel – mondta. – Tanúkkal, családtagokkal, ilyesmikkel. És néhányan megfélemlítőnek találnának.

– Tényleg? – kérdezte vékony hangon.

– Te viszont... – Nem tudta megállni a dolgot. Bezárta a köztük lévő távolságot, és kinyújtotta a kezét, hogy az ujja köré csavarjon egy szőke hajtincset. – Te vagy az almás pite és a vasárnapi iskola. Az emberek valószínűleg odamennek hozzád az utcán, és elmondják a titkaikat. A kisgyerekek téged keresnek meg, amikor elvesztették a tömegben az anyjukat.

Sarah rosszallóan nézett rá, láthatóan nem tudta eldönteni, hogy hízelgésnek vagy sértésnek vegye a férfi szavait.

Raj felnevetett, és érezte, ahogy a szexuális feszültség elszáll.

A lány egy apró félmosolyt villantott rá. – Mi a fene! – mondta. – Mikor kezdjük?

– Holnap este, ha ráérsz.

– Persze, miért ne? Kinek van szüksége alvásra!?

– Dr. Edwards férjével akarom kezdeni. Ő egy férfi és egy akadémikus, így a jelenléted különösen hasznos lehet.

– A mindenit, köszönöm! Imádok hasznos lenni! Ki az a Dr. Edwards?

– Estelle Edwards. Orvosi kutató és az első nő, aki eltűnt. Nem illik a profilba, és szeretném tudni, miért.

Megvonta a vállát. – Rendben!

Raj elmosolyodott.

– Akkor hagylak aludni! – mondta. Végigsétált a folyosón, elégedetten, hogy tisztán megúszta a dolgot, és már azon gondolkodott, hogyan úszhatná meg a holnap esti találkozást. Isten tudta, hogy időt akart vele tölteni. De túlságosan is akarta őt, és ez egyikük számára sem volt egészséges. Elérte a bejárati ajtót, és megfordult, hogy elköszönjön, de Sarah már ott volt mögötte.

Ott állt, és felnézett rá, a kezét a háta mögött tartva, mint egy jól nevelt gyerek. Mély levegőt vett, ami semmit sem segített Raj újonnan szerzett önuralmának, és azt mondta: – Nem akarsz jóéjtpuszit adni?

A férfi megdermedt. – Micsoda?

– Egy jóéjtpuszit – erősködött.

A férfi a homlokát ráncolta. – Sarah...

A nő türelmetlenül nézett rá.

– Mi a probléma, Raj? Tegnap este megcsókoltál, nem igaz? És azelőtt is. Hirtelen nőtt egy második fejem, vagy mi? – Megveregette a vállát, mintha az új kinövést keresné.

– Jól van! – Lehajolt, és egy szemérmes csókot akart adni az arcára, de Sarah-nak más tervei voltak. Az utolsó pillanatban elfordította a fejét, hogy az ajkuk találkozzon. És a férfi elveszett.

A nő ajkai puhák és melegek voltak, elolvadtak Raj ajkai alatt, miközben szétnyílva egy apró nyögést sóhajtott. Raj, egyik karját a nő dereka köré fonva, felemelte, és megpördülve a falhoz nyomta, testét az övéhez szorítva, miközben felfedezte édes száját. A nyelvük összekeveredett, a lány karcsú karjai a nyaka köré fonódtak, és közelebb húzták őt, amíg már szinte azt hitte, hogy egyetlen egésszé olvadnak össze, örökre csapdába esve egy perzselő ölelésben. És bizonyára volt ennél rosszabb módja is annak, hogy valaki véget vessen az életének?

A lány felkiáltott, amikor Raj agyarai az ajkába haraptak, és megszívta, elmerülve Sarah vérének első kóstolásában, a szédítő varázslatban, ahogy az átjárta a szervezetét. Egy pillanatig még tartotta a lányt, élvezve a meleg, készséges test érzését, az izgalmának látványát, kipirult arcát és a vágytól ködös szemét, majd hagyta, hogy lecsússzon, amíg a lába meg nem érintette a padlót.

– Légy óvatos, kicsikém! – suttogta durván. – Ne incselkedj, hacsak nem vagy felkészülve a következményekre! – Addig tartotta a lányt, amíg az meg tudott állni a saját lábán, és megengedett magának egy gyengéd csókot az éhes kis szájára, mielőtt elhúzódott tőle. – Holnap felhívlak! – mondta, majd távozott, miközben a lány csalódott tiltakozása visszhangzott mögötte az üres járdán.