37.-38.-39.-40. Fejezet

 

Harminchetedik fejezet

Fordította: Szilvi

 

Raj mellékutcákon hajtott vissza a raktárhoz, végig átlépve a sebességhatárt, átvágva a stoptábláknál, és a kanyarokban sem lassítva, amíg be nem fordult a raktár parkolójába. Sarah kis szedánja a parkoló egyik végében állt, és Raj elkomorult, nem volt biztos benne, hogy örül, hogy ott látja. Nem volt szüksége a kocsijára. Arra volt szüksége, hogy addig maradjon a fenekén, amíg ő meg nem bizonyosodik róla, hogy biztonságban van az utcán. Persze, gúnyolódott magával. Mintha veled itt nagyobb biztonságban lenne!

Undorodva ingatta a fejét. Gyakorlatilag letámadta őt a bárban. Ahogy ott állt, a pokolba küldte, ahogy mindig is tette, és egyszerűen elpattant benne valami. Megpróbálta az éhségre fogni. Napok óta nem evett rendesen; a zacskós vér jó volt, ha kellett, de többre volt szüksége. Többet akart. Amit akart, az Sarah volt, és a legrosszabb módon akarta őt, a fenébe is, minden tekintetben.

Leparkolt a főbejárat mellett, és Sarah azonnal kinyitotta az ajtaját, szinte kiugrott a kocsiból, láthatóan alig várta, hogy megszabaduljon tőle. Okos lány. A férfi követte az autót megkerülve, hogy kinyissa a raktár ajtaját, majd kitárta és tartotta, amíg a lány elhaladt mellette. A belső ajtót is kitárta előtte, mielőtt még Sarah odaért volna, és azt is megtartotta. Sarah köszönetképpen némán biccentett, és egyenesen a félemeletre vezető lépcső felé indult.

– Sarah – szólította meg halkan, mivel nem bírta tovább elviselni a csendet. A lány lehajtott fejjel megállt a lépcső lábánál, háttal neki. – Nem úgy értettem – kezdte. – Ez... Nézd, ma este valószínűleg túl későn érek haza, de holnap itt leszek, és mi...

A nő szembefordult vele, mogyoróbarna szemei sötétek és kifejezéstelenek voltak, az aranypöttyök szinte egyáltalán nem látszottak.

– Ne aggódj emiatt! – mondta elutasítóan. – Jól vagyok! – Elfordult, és elindult felfelé a lépcsőn. – Mindig jól vagyok! – mondta olyan halkan, hogy ha a férfi ember lett volna, meg sem hallotta volna. Ez nyugtalanította, és már követni kezdte a nőt, de a telefonja pont ezt a pillanatot választotta, hogy ismét csörögni kezdjen, visszhangozva a csendes raktárban.

– Mi az? – követelte.

– Uram! – mondta Em feszes hangon. – Nem tudom, hogy meddig...

– Öt perc múlva ott vagyok, Em! Senki sem csinál semmit...

– Tartom őket, uram, de nem tudom, még meddig...

– Senki sem mozdul, amíg oda nem érek! – vicsorgott. Zsebre vágta a telefonját, és már rohant is kifelé a raktárból a kocsiba, vámpírvérének emberfeletti gyorsaságával.

Sarah egy része hallotta Raj távozását, tudatában volt annak, hogy valahol baj van. Ugyanez a része remélte, hogy senkinek sem esett baja, legkevésbé Emelie-nek, de még Rajnak sem. De a gondolatai nagy része valami egészen máson járt. Meglátta az autóját kinn, és azon tűnődött, vajon otthagyták-e a kulcsát. Nem mintha számított volna. Volt egy tartalék kulcskészlet a táskájában, amit akkor kezdett magánál hordani, amikor két évvel ezelőtt először bezárta a kulcsokat a kocsiba, és akkor úgy döntött, hogy a pótkulcs nem igazán tesz jószolgálatot otthon az íróasztalában, amikor mérföldekre van tőle. A félemeleten az ideiglenes szállása felé sétált, érezte a fémfelület egyenetlen felszínét a lába alatt, és félig valamiféle sportesemény hangjait hallotta átsodródni a nappaliból, ahol néhány emberi őr a nagy képernyő előtt lógott. Raj vámpírjai, feltételezte, mindannyian azt csinálták, amit az éjszaka közepén szoktak. Ránézett az órájára. Néhány perccel hajnali egy előtt volt.

Belépett a szobába, és automatikusan ellenőrizte, hogy minden úgy van-e, ahogyan hagyta. A kontrollmániás, aki volt, ismerte a sorrendet a szobában, egészen az összes ceruza és toll pontos helyéig. Linda kíméletlenül ugratta is emiatt, de Linda ezt nem érthette. Senki sem érthette. Ha egyszer elvették tőled az életed, minden pillanatodat idegenek kezébe adták, akiknek íróasztalaik és bürokratikus tekintetük volt... Amikor végre visszakaptad, amikor az életed újra a tiéd volt, minden pillanat, minden részlet fontos lett.

A kis helyiség gyors átvizsgálása azt mutatta, hogy a laptopja ott van, ahol hagyta, azzal a néhány holmival együtt, amit sikerült a táskájába gyömöszölnie, mielőtt kisietett az ikerházból... még két napja sem? Sokkal hosszabbnak érződött. Nem tűnt helyesnek, hogy az egész világát ilyen rövid idő alatt a feje tetejére állíthatták.

Kihúzta a táskáját az ágy alól, és elkezdte újracsomagolni, leltárba véve, hogy mi van nála, és mentálisan összeírva, hogy mit kell még vennie, és összevetette a pénzével. A városból kifelé menet meg kell majd állnia egy bankautomatánál, majd az első adandó alkalommal, amikor lehetősége lesz rá, az egyik fióküzletükön keresztül felveszi a teljes összeget. Ezért külön díjat kell fizetne, ami igazságtalannak tűnt, de legalább készpénzben lenne nála az összes pénze, és senki sem tudná a számla segítségével megtalálni őt.

Vállára vette a táskáját és a laptop táskáját, még egyszer utoljára átellenőrizte a szobát, majd kisurrant a félemeletre, és becsukta maga mögött az ajtót. A tévé körül ülő őrök felnéztek, és először azt hitte, megpróbálják majd megállítani, de ő vidáman intett nekik, mintha nem lenne nagy ügy, és megnyugodtak. Visszafojtott lélegzettel kinyitotta előbb az egyik, majd a másik ajtót, odasétált a kocsijához, csippantva kinyitotta a zárakat, bedobta a cuccait, és elhajtott. Nem tudta, hogy végül hová fog menni, de tudta az első megállót.

Raj talán úgy gondolta, hogy ez az ügy túl veszélyes lett az ő számára, de nem értette. Az igazi veszély Trisht fenyegette, és bárki mást, akik még mindig azoknak a vámpíroknak fogságában vannak, akik úgy dobták ki Reginát, mint a tegnapi szemetet. És függetlenül attól, hogy Raj mit gondolhatott, Sarah ezúttal nem fog elmenekülni.

Miközben a gyér forgalomban vezetett, addig lapozgatta a mobiltelefonja híváslistáját, amíg újra meg nem találta Jennifer Stewart számát. Stratton professzornak már túl késő volt, hogy felhívjon egy diákot, de mivel Sarah már nem sokáig lesz sem professzor, sem Stratton, ez nem számított.

Jen vidáman vette fel a telefont. Sarah zenét és nevetést hallott a háttérből, és arra gondolt, milyen jó lehet tizennyolc évesnek és gondtalannak lenni. Úgy látszik, Trish folyamatos távolléte nem igazán nyomasztotta a szobatársát.

– Jennifer – mondta Sarah. – Üdv, itt Sarah Stratton, Stratton professzor!?

– Ó, igen – mondta Jen, hallhatóan zavarban és nem túlságosan elragadtatva a késő esti hívástól. – Üdv, Stratton professzor!

– Csak egy gyors kérdésem lenne, Jen. Raj kért meg, hogy felhívjalak. – Oké, ez hazugság volt – egy kicsi, nagyon ártatlan füllentés.

– Persze! – Jen lelkesedése ezerszeresére fokozódott. – Bármi, amit csak tehetek!

– Kösz, Jen! Figyelj, meséltél Rajnak arról a vérházról, ahol jártál, de van egy pár ilyen a környéken, és biztosak akarunk lenni benne, hogy a megfelelőt kapjuk el.

– Persze, megértem! Ez az, amelyik Kelet-Amherstben van, amolyan színes, csúcsos ház, aminek a belsejében amolyan diszkóhangulat uralkodik. Teljesen régimódi…

– Mmhmm – mormogta Sarah. – Tudod az utcát?

– Ó, hadd gondolkozzak! Nem én vezettem, és tudod, hogy van ez!

– Ez fontos, Jen! – mondta Sarah szórakozottan, miközben elhajtott a régi ikerháza mellett. – Nagyon közel vagyunk, és ez segíthet megtalálni Trisht! – Egy kis bűntudat keltés sosem árt.

– Ó, ember! Trish! Persze! Lássuk csak, Evergreen vagy valami karácsonyi. Alpesi! Ez az! Az Alpine-on volt, közvetlenül a Stahley mellett. Erre emlékszem, mert az egyik barátnőmnek ez a vezetékneve, és kérdeztem tőle, hogy olyan-e, mint a nagyapja vagy valami hasonló, de azt mondta, hogy nem.

Sarah úgy gondolta, hogy ezzel és egy online térkép segítségével meg fogja találni a helyet. Rosszabb esetben egyszerűen csak fel-alá kocsikázik az utcán, és egy csúcsos házat keres, ahol sok ember jár ki-be.

– Köszönöm, Jen! Ez tényleg sokat segített! És bocsánat, hogy ilyen későn hívtalak!

– Hé, semmi gond, Stratton professzor! Tavaszi szünet van, tudod?

– Igen. Bulizz tovább, Jen!

– Uh. Oké! Szia!

Addigra Sarah már lehúzódott, és leparkolt az ikerháza mögötti kivilágítatlan sikátorban. A ház eleje teljesen sötét volt, ami arra utalt, hogy Mrs. M. már alszik, vagy még mindig a fia házában van. Sarah remélte, hogy az utóbbiról van szó, mert a nőnek olyan füle volt, mint egy denevérnek.

Besietett a kapun, és át a hátsó udvar kiszáradt füvén a konyhai bejárathoz, bedugta a kulcsot, és a lehető leghalkabban kinyitotta az ajtót. Letette a laptopját az asztalra, bekapcsolta, majd lábujjhegyen felsétált a lépcsőn a hálószobájába, hogy keressen valami ruhát. Nem tudta, mi az öltözködési szabályzat egy vérházban, de valószínűleg nem farmer és póló. És ha bármilyen információhoz akart jutni, akkor be kellett olvadnia.

 

Harmincnyolcadik fejezet

Fordította: Szilvi

 

Raj csikorgó gumikkal állt meg Krystof háza előtt. A motort járva hagyta, kinyitotta az ajtaját, és átviharzott az utcán oda, ahol Emelie és három másik embere várakozott, az ereje elektromos áramként lüktetett körülötte, a szeme olyan fényes volt, mint a nap egy jégtábla jegén keresztül.

Minden vámpírja, még Emelie is térdre rogyott a közeledésére.

– Keljetek fel, és mondjátok el, mi a fene folyik itt!

Em kecsesen felállt, pihenőpozíciót vett fel, a kezét hátul keresztbe vetve, a vállát hátrahajtva. Rövid időre a férfira nézett, de gyorsan lesütötte a szemét.

– Uram – kezdte a lány. – A szokásos körutunkat tettük. Négy csapat, minden házban eltöltött egy kis időt, aztán továbbment. Én Abellel voltam, amikor valaki felhívott Simon mobilját használva.

– Hol kellett volna Simonnak lennie?

– A raktárban volt, uram, de korábban telefonált, hogy valamilyen elektronikai kellékeket megy beszerezni.

– Ki hívott?

– A hívó nem azonosította magát, uram, csak annyit mondott, hogy ha élve akarom visszakapni Simont, akkor jobb, ha megkeresem Önt, és ráveszem, hogy megjelenjen a következő fél órában. Ez... – ránézett az órájára – negyven perce volt, uram!

Semmiféle ítélkezést nem hallott Emelie hangjában. Nem is kellett. Sarah-ra vetette magát a parkolóban, miközben valaki elrabolta Simont az orra elől.

– Természetesen először felhívtam Önt! – folytatta Emelie. – Aztán Abel és én egyenesen idejöttünk, Dannyvel és Cervantesszel együtt – biccentett a többi vámpír felé. – A többi csapatot felhívtam, és visszaküldtem őket a raktárba, hátha ez valamiféle csapda, hogy mindenkit elkapjanak.

– Most jöttem a raktárból. Még nem voltak ott.

– Nem, uram! Ők voltak a legtávolabb, ezért küldtem őket a raktárba, míg mi idejöttünk. Talán harminc perce érkeztünk, de nem vették tudomásul a jelenlétünket. A parancsát követve, meg sem próbáltuk közvetlenül megközelíteni a házat!

– Rendben...

Ebben a pillanatban megcsördült Em telefonja. Megnézte a hívásazonosítót, Rajra nézett, és azt mondta: – Yossi. – Kevesebb mint egy percig hallgatta, majd letette. – Ő és a többiek a raktárban vannak. Minden normálisnak tűnik, de elővigyázatosságból felébresztették a többi emberi őrt.

Sarah a raktárban volt. De erre most nem tudott gondolni.

– Rendben, nézzük meg, mit akar az öreg!

Raj hátra vezette a vámpírjait, és nem fáradva a kopogtatással, felrántotta a konyhaajtót. Megbámulta a testeket, akiket Krystof ott őrzött, és elsétált mellettük. Nem futott, nem dobálta szét a dolgokat, csak úgy sétált át, mintha joga lenne ott lenni, és jaj annak, aki mást merészel mondani. Érezte maga mögött Emet és a többieket, mint fizikai és vámpír erőfalat. Ő nem olyan volt, mint Krystof. Ő nem ostoba emberekből csinált vámpírokat, és soha nem változtatott át senkit, aki nem akarta. A gyermekei okosak és erősek voltak, személyes hűségből, és Em szerint szeretetből szolgálták őt.

De Simon nem vámpír volt. Ő ember volt. Bármelyiküknek túl tudott volna járni az eszén, de fizikailag nem volt erős, valószínűleg ezért is választották ki őt Krystof áldozati bárányának. De még nem esett bántódása. Simon már régóta Rajjal volt, sokkal régebben, mint azt a kinézete alapján gondolni lehetett. Rendszeresen táplálkozott Raj véréből, hogy életben és egészséges maradjon, ami azt jelentette, hogy Raj tudta volna, ha bármi baja történik.

A lépcső alján lévő terem ugyanolyan zsúfolt volt, mint korábban, de ezúttal nem színlelt barátságosságot. Hagyta, hogy az ereje felemelkedjen, mindent és mindenkit félrelökött az útjából, mint annyi szemetet az utcán – aminek nagyjából látta is őket. Nem látta Jozefet, de talán a biztonsági főnök bent volt a mesterével... és Simonnal.

Az ajtó kinyílt, mielőtt odaért volna, és hívogatón szélesre tárult. Gúnyosan vigyorgott. Ha Krystof azt hitte, hogy olcsó trükkel le fogja nyűgözni, akkor tévedett. A válla fölött hátrabiccentett Em felé, és tudta, hogy a lány a többieket megállítja az ajtónál, miközben ő maga követni fogja őt befelé. Másképp szerette volna. Nem azért, mert nem bízott Emben, hanem mert bízott benne. Ha leszámolásra kerül sor közte és Krystof között, akkor szerette volna, ha Em távol marad tőle, hogy esélye legyen minél több gyermekét megmenteni a visszahatástól. De nem tenné meg ezt vele. Nem kérné meg, hogy maradjon kint, miközben ő szembenéz a közös életük legnagyobb fenyegetésével.

– Rajmund – mondta Krystof gördülékenyen. Ugyanazon a kanapén ült, ahol a lány feküdt valamelyik este. Hátradőlt az egyik kipárnázott sarokban, a lábát keresztbe tette a térdén, egyik kezét kecsesen a kárpitozott karfára hajtotta, míg a másikat Simon fején tartotta, és úgy simogatta finom, barna haját, mintha a gazdája mellett térdelő valamiféle kutya lenne. De Krystof nem volt Simon gazdája.

Raj érezte, ahogy a dühe magasba szökik, de visszafojtotta, mert tudta, hogy Krystof pont ezt a reakciót várja tőle. Figyelte az öregember arcát, és látta rajta a csalódottságot. Elmosolyodott.

– Azt hiszem, van nálad valami, ami az enyém – mondta szelíden.

Krystof könnyedén felnevetett, de a tekintetben, amelyet Rajra vetett, nem volt semmi szórakozás.

– De Rajmund – rótta meg halkan, de a hangja kemény lett, amikor folytatta –, neked nem szabadna semmi sajátodnak lennie!

Raj mosolya csak kiszélesedett, és egy pillanatra meglátta, ahogy a félelem csillanása felváltja atyja önelégült tekintetét.

– Ne játszadozzunk, Krystof! Mit akarsz?

A vámpírlord kecsesen megvonta a vállát, és felállt, maga mögött hagyva Simont. Raj nem mozdult azon kívül, hogy megfordult a helyén, szemmel tartva Krystofot. De tudatában volt Emelie-nek, aki gyorsan mellé lépett, maga mögé utasítva Simont. Krystof letelepedett az íróasztalához, és Emelie felé intett.

– Látom, jól kiképezted őket! Még azt az embert sem tudtam rávenni... – intett Simon felé, aki felállt –, hogy bármit is mondjon nekem. Persze kényszeríthettem volna.

– Megpróbálhattad volna – javította ki Raj.

Krystof szája ingerülten összeszorult. – Amit én akarok – mondta, figyelmen kívül hagyva Raj kijelentésének igazságát –, az egy jelentés a nyomozásodról!

Raj ránézett. – Nem tudtál telefonálni? – gúnyolódott.

– Nem is kellene! – mondta Krystof ingerülten, és egyik kezével az asztalra csapott. – Azért hoztalak ide, hogy megoldd a problémámat, nem azért, hogy az embereid a városomban szaladgáljanak, és az ügyeimben turkáljanak!

Raj nem hitt a fülének. Nehezen tudta visszatartani a döbbenetet az arcáról, és csak remélni tudta, hogy Emelie is így van ezzel. Krystof, a kibaszott vámpírlord, gyakorlatilag átengedte a területét. Nemcsak azt ismerte el, hogy tud Raj magánhadseregéről, hanem panaszkodott, panaszkodott, mint egy gyerek, hogy beszivárogtak a szülővárosába.

– Mit szeretnél tudni? – kérdezte Raj.

– Szeretném tudni – mondta Krystof Rajt utánozva –, hogy mit fedeztél fel! Van-e vámpír kapcsolat ezekben a bűntényekben, vagy nincs?

Raj azon gondolkodott, mit mondjon, mennyit valljon be abból, amit tud. Nem kerülte el a figyelmét, hogy Jozef sehol sincs, és azon tűnődött, hogy ez mit jelenthet. Vajon a biztonsági főnök a raktár megtámadására készül, miközben Raj itt áll és ezekre a nevetséges kérdésekre válaszol? Vagy azért maradt távol, hogy passzív támogatását fejezze ki Raj felé? Túl sok az ismeretlen, gondolta.

– Úgy tűnik, tényleg létezik vámpír szál – mondta óvatosan. – Tovább vizsgálódom, és arra számítok, hogy a következő negyvennyolc órában megtalálom a megoldást. Biztos vagyok benne, hogy egyetértesz abban, hogy bárki is legyen az, azonnal el kell pusztítani!

Krystof erre gyorsan felnézett, és Raj érezte, hogy nyomást próbál gyakorolni a tudatára, megpróbálva rákényszeríteni, hogy többet áruljon el, mint amit mondott. Raj visszabámult rá, nem árult el semmit, de ez önmagában is sokat mondott. Atyja megvonta a vállát, és ő fordította el először a tekintetét.

– Rendben van! Tájékoztatni fogsz, mielőtt bármilyen végső lépést tennél!

– Természetesen! Emelie – mondta, és megvárta, amíg a lány az ajtóhoz kíséri Simont, és kinyitja. Perifériás látásával érzékelte, ahogy Cervantes és Abel megragadják a jóval kisebb embert, és maguk közé helyezik, és érezte, hogy az emberei – vámpírok és emberek – figyelme kizárólag rá összpontosul, és csak a parancsára várnak. Büszkeséggel töltötte el a teljes fegyelmezettségük és odaadásuk. A pokol kapujában is mellette állnának, ha erre kérné őket.

– Elmegyünk – mondta.

Rövid biccentéssel üdvözölte Krystofot, és elindult kifelé a szobából.

– A nődet akartam elkapni – gúnyolódott Krystof a háta mögül – de nem találtam meg!

Raj megdermedt. Felnézett, és látta, hogy Emelie őt figyeli, láthatóan azon aggódva, hogy mit fog tenni. Egy pillanatig csalódottságot érzett, hogy a lány kételkedik benne, és hagyta, hogy ez megjelenjen a szemében. Em elpirult, és lesütötte a szemét.

Ami Krystofot illeti, Raj megpördült az ajtóban, ahol állt, és a leghidegebb hangon, amit csak ki tudott adni, azt mondta: – Soha többé ne nyúlj senkihez, aki az enyém, Krystof! Senkihez sem!

Áttolakodott a vámpírjai között, maga előtt tolta Simont, érezve, ahogy a többiek felsorakoznak a háta mögé. Emelie vezetésével lementek a lépcsőn és a konyhán keresztül, meg sem állva, amíg ki nem léptek a házból és ki nem értek az utcára.

– Sajnálom, uram! – mondta Simon szerencsétlenül. – Ostoba voltam és szétszórt! Nem láttam, hogy jönnek, amíg nem voltak rajtam, és...

– Ne aggódj emiatt, Simon! – mondta Raj. – Ha nem te lettél volna, akkor valaki más lett volna. – Az órájára nézett, és látta, hogy még bőven van ideje megállni és megcsapolni egy önkéntes donort, mielőtt a nap visszakényszeríti a búvóhelyére. Majd az egyik vérházat használja; azok mindig zsúfoltabbak voltak, mint a klubok a hét közepén, és ideje volt, hogy túllépjen ezen a Sarah-val kapcsolatos fixáción.

– Emelie – mondta –, szólj Yossinak, és vidd vissza Simont a raktárba. Én megyek...

Em telefonja megszólalt. A férfi összevonta a szemöldökét, de intett a fejével, hogy vegye fel. A fenébe is, indulnia kellene, különben túl késő lesz, hogy...

Látta, ahogy Em álla leesik, majd a rettegéstől tágra nyílt szemekkel felé fordul.

Harminckilencedik fejezet

Fordította: Szilvi

 

– Az istenit! – vicsorgott Raj. – Mi a fenét képzelt?

Em gyorsan beszélt a telefonba, miközben Raj úgy vezetett, mint egy démon, átcsúszott a piros lámpákon, és gumicsikorgatva vette be a kanyarokat. Sarah Kent vérházában volt. Sarah, aki annyira fogékony volt a vámpír szuggesztióra, hogy majdnem orgazmusa lett, miután öt kibaszott percig táncolt vele abban a manhattani klubban. A franc essen bele! Figyelmeztette a veszélyekre, de vajon ez megállította-e? Nem! Persze legalább részben az övé is volt a hiba. Jobban kellett volna tudnia, hogy a legapróbb információt sem adhatja meg neki, tudnia kellett volna, hogy a lány bajba fog keveredni és...

Em bontotta a hívást, és beütött egy másik számot. Raj ránézett.

– Biztos vagy benne, hogy ő az – mondta Em. – Ha úgy látod, hogy bele akarja süllyeszteni az agyarát, akkor megállítod! Nem érdekel, mibe kerül. Tizenöt perc múlva ott leszünk! – Letette a telefont, és aggódó pillantást vetett Rajra. – Ez Yossi volt. Ő és Gino már a vérháznál vannak. Yossi bent van.

Kibaszott Kent! Szét fogja tépni azt a rohadékot, ha Sarah-n akár csak egy karcolás is lesz. Két keréken vette be a kanyart, és beletaposott a gázpedálba, érezte, hogy a dühe minden egyes mérfölddel egyre erősebbé válik.

– Mi a faszt képzelt? – ismételgette.

– Valószínűleg azt, hogy ha te nem mondasz neki semmit, akkor majd ő maga jön rá!

Raj mélyen a mellkasából morgott, és egy hideg pillantást vetett a lányra. – Ne kísértsd a szerencsédet, Em!

A nő megvonta a vállát.

– Nem tudom, miért játszod ezt a játékot vele, vagy magaddal! Akarod őt, hát vedd el!

– Baszd meg! – Öklével a kormánykerékre csapott, és kettétörte volna, ha az utolsó pillanatban nem fogja vissza magát. – Egy istenverte vámpír vagyok! Azt hiszed, ezt akarja? Minden éjjel egy halott ember mellett ébredni, aki vért iszik, hogy életben maradjon? Különben is, azzal vádolt meg, hogy megerőszakoltam Jennifer Stewart elméjét, az isten szerelmére!

Fájt neki beismerni, hogy a nő, akinek a megszállottja lett – az első nő az átváltozása óta, aki többet jelentett neki, mint egy gyors étkezés –, azt gondolta, hogy képes a legszörnyűbb tettre, amit egy férfi elkövethet.

Em tekintete lyukat égetett az arcába, de nem törődött vele.

– Sarah hibázott – mondta Em türelmesen. – Beismerte. De nem értette, hogyan csináljuk a dolgokat, akkor legalábbis nem. Ami pedig a többit illeti... Raj, barátom, te vagy az egyik legjobb ember, akit ismerek. Az egyik legjobb ember, akivel valaha találkoztam. Szóval vámpír vagy, és akkor mi van? Én is az vagyok. És Sarah elég idős ahhoz, hogy meghozza a saját döntését. Ő egy átkozott egyetemi tanár, az Isten szerelmére! Nincs jogod elvenni tőle ezt a döntést!

– Ha hozzáértek, mindenkit elpusztítok abban a kibaszott házban! – vicsorogta.

– Tudom.

Gino odakint várta őket az ajtó melletti árnyékban állva. Leugrott a sekély tornácról, hogy félúton találkozzon velük az utcán, óvatos tekintetet vetve Rajra. Gino erős vámpír volt, fizikailag erős és rettenthetetlen. De egy pillantás az ura arcán megjelenő dühre a térdére rogyasztotta, és lehajtott fejjel kezdett beszélni.

– Még mindig odabent van, uram! Yossi vele van.

Raj megragadta Ginót a kabátja elejénél fogva, és talpra rántotta. – Hogyan vele?

– Őrzi őt, uram! – erősködött Gino. – Csak figyeli. A többiek... – A szeme kitágult a félelemtől, amikor Raj közelebb húzta, agyarai teljesen megjelentek, szemei jeges kékséggel csillogtak. – Mester! – nyüszítette.

Em kinyújtotta a kezét és megragadta Gino karját, kirántva őt Raj hatósugarából, maga mögé dobta.

– Ez időpocsékolás, uram! Be kell mennünk a házba! – Olyan lökést adott Rajnak, amit más nem mert volna, és megpróbált elé lépni, de a férfi vicsorogva rámordult, és előre nyomult a tornácra és a házba, figyelmen kívül hagyva Em tiltakozását. – Lehet, hogy csapda!

– Jézusom, Em! – hallotta Gino panaszát az ajtóból. – Azt hiszed, hagynám, hogy csapdába sétáljon?

– Csak fedezzétek a hátunkat! – csattant fel Em.

Bent majdnem olyan sötét volt, mint kint. A felső szegélyvilágítást annyira letompították, amíg a kis izzók már alig világítottak, még egy vámpír látása számára is. A zene elég hangos volt ahhoz, hogy a tömegben lévő emberekben a névtelenség hamis érzetét keltsék, de ahhoz nem, hogy zavarja a szomszédokat. Raj hallotta a háta mögött Gino szavait.

– Egyenesen előre, uram, a hátsó szoba.

Raj előreviharzott, tudatában annak, hogy az emberek és a vámpírok egyaránt igyekeznek kitérni az útjából, és hagyta, hogy a dühének hulláma félrelökjön mindenkit, aki nem mozdult elég gyorsan. A vámpírok közül néhányan személyesen is ismerték őt; mások csak a hatalmának súlyát ismerték fel. De mindannyian félremenekültek. Egy-kettő a tudatlanabb emberek közül hangosan tiltakozott, szavaikat az ostoba szájra szorított vámpírkéz szakította félbe.

Raj mindennek a tudatában volt, és mégsem, mert elméjét teljesen lefoglalta a kép, ahogy Sarah elrejtőzik valamelyik magánszobában, megrészegülve a vámpírferomonok túltengésétől, ami teljesen átitatta a vérház levegőjét.

Végiglépkedett a keskeny folyosón, és belépett a nagy hátsó szobába, amely valaha valakinek a családi szobája volt. Itt hátul ugyanolyan zsúfolt volt a hely, de az emberek bátrabbak voltak, jobban hozzászoktak a vámpírmámorhoz. Egy sötét szépségű és érzéki nő arra gondolt, hogy felajánlja magát Rajnak. A férfi csak meredt rá, alig felfogva, mit lát, aztán a nő eltűnt, Em vagy valaki más rángatta el. Nem érdekelte, melyik, mert a tömegben felvillant a szőke haj, és felhangzott az ismerős kacagás. Látta a hajba beletúró vastag ujjakat, hogy megragadják a nő tarkóját. És minden más elveszett a kihívás üvöltésében.

Raj tornádóként csapott le a zsúfolt táncparkettre, testeket dobált félre az útjából, amíg Sarah-hoz nem ért. Megragadta a nőt a derekánál, és maga mögé lökte, homályosan tudatában lévén, hogy Em ott van, hogy elkapja. Ugyanezzel a mozdulattal a kezét a vámpír felé lökte, aki hozzá mert érni a lányhoz, és átlökte a fél helyiségen keresztül, amíg egy hangos reccsenéssel a falnak nem csapódott. A vámpír olyan alkatú volt, mint Raj, hosszú, sötét haja fürtökben lógott a válla körül, és sötét szeme vörösen égett a dühtől, hogy ellopták tőle a zsákmányát. Felüvöltött haragjában, és teljesen kiengedett agyarakkal, méretes öklével Raj állkapcsába akart csapni. Raj nem fáradt azzal, hogy félrehajoljon, csak belelépett a lendületbe, hagyta, hogy az ököl a levegőn kívül másba ne csapódjon, és alig érezte, ahogy a vámpír vastag karja a vállához csapódik. Saját öklét ellenfele gyomrába süllyesztette, megragadta a vámpír torkát, és hagyta, hogy a kalapács erejű hullám térdre kényszerítse.

A vámpír szemei kidülledtek a fájdalomtól és a döbbenettől, amikor Raj ereje becsapódott, amikor az agya végre regisztrálta, hogy ki támadta meg. Működésbe lépett valamiféle állati önfenntartási ösztöne, és egy zavart nyüszítés tört ki a torkából, megértésért és kegyelemért könyörögve.

– Raj – mondta Em mögötte, a hangja alig hallatszott a fejében dübörgő dühtől. – Uram! – kiáltotta, ezúttal hangosabban, és a férfi ingerült morgással vicsorgott hátra a válla fölött, anélkül, hogy elengedte volna az áldozatát.

– Nem tudhatta, Raj – mondta Em feszülten, majd még sürgetőbben: – Uram, ezek a te embereid!

– Még nem azok – morogta a férfi.

– Lord Rajmund! – követelte a nő, hangja megmerevedett az elítéléstől.

Raj az előtte térdelő, rémült vámpírra meredt, és arra gondolt, hogy a Krystoffal és a zsarukkal folytatott napokig tartó politikai játszmázások után milyen jó érzés lenne kitépni ennek a vámpírnak a torkát, megízlelni a vérét, és félredobni az élettelen testét, hogy az porrá váljon előtte. Arra eszmélt, hogy a teremben halálos csend lett, az emberek mind eltűntek, elküldte őket az a néhány vámpír, aki még képes volt racionálisan gondolkodni Raj dübörgő erejével szemben. Felemelte a tekintetét, és végigpásztázott a megmaradt vámpírok arcán. A legtöbben nem voltak hajlandóak ránézni, szemüket lesütötték, néhányan odáig mentek, hogy alázatosan féltérdre ereszkedtek. Mások mohón várták a táplálkozási őrületet, amely akkor következne, ha Raj megölné a sötét hajú vámpírt. Addig tartotta ezeknek a tekintetét, amíg mindegyikük térdre nem rogyott, meghajolva a nagyobb hatalma előtt.

De voltak néhányan, nagyon kevesen, akik engedelmesen letérdeltek, de figyelték is őt. Tudták, hogy ki ő, tudták, hogy valószínűleg ő lesz a következő uruk, és ítélkeztek fölötte, várva, hogy milyen úr lesz belőle. Raj legszívesebben felüvöltött volna a frusztrációtól.

Lenézett a sötét hajú vámpírra, látta a rémületet és a lemondást a szemében.

– Baszd meg! – vicsorította. Visszahúzta az erejét, és elengedte a vámpírt, hagyta, hogy a földre zuhanjon, ahol köhögve kapkodott levegő után.

– Bocsásson meg, uram! – nyögte rekedten.

Raj sarkon fordult, és elkapta Sarah-t Yossi elől, aki óvatosan távol tartotta a testétől, egyértelművé téve, hogy ő csak testőr, semmi több.

– Te is baszódj meg, Em! – morogta Raj, miközben kivonszolta Sarah-t a helyiségből a folyosóra.

Arra számított, hogy Sarah ellenkezni fog, tiltakozni fog az erőszakossága miatt, de nem számolt a vámpírferomonok túltengésével, vagy a nő érzékenységével irántuk. Ahelyett, hogy küzdött volna, Sarah a nyaka köré fonta a karját, és szimatolni kezdte a férfi nyakát, puha, telt mellei Raj mellkasához simultak.

– Hagyd abba, Sarah! – mormolta a férfi, szégyenkezve a lány nevében.

– Raj! – mondta elragadtatva, mintha csak most jött volna rá, hogy ki tartja őt. – A legkedvesebb vámpírom!

– Jézusom! – mormolta a férfi. Erősebben magához szorította a nőt, és felnyögött, amikor a lány elrugaszkodott a talajtól, és a dereka köré fonta a lábait. Érezte a Sarah lábai közti forróságot a csípőjéhez simulni, érezte a hajának, parfümjének ismerős illatát. A saját teste, amely már így is adrenalinnal volt árasztva, reagált a lány jelenlétére, és káromkodni kezdett az orra alatt. Mindkettőjüket el kell tűntetnie erről a helyről.

Kent lépett elé, és féltérdre ereszkedett.

– Bocsásson meg, uram, fogalmam sem volt róla, hogy ő... – A hangját félbeszakította Raj erejének jeges szorítása, amely érintés nélkül is elfojtotta a lélegzetét.

– Most már tudod, te szemétláda! – morogta Raj, és elengedte Kentet, aki szinte a padlóra rogyott, és keményen zihált. – Em! – üvöltötte Raj hátra a válla fölött, és kiviharzott a házból, félig magával cipelve Sarah-t, aki most éppen csókolgatta, puha ajkai végigcuppogtak a férfi nyakán, nyelve a fülébe merült, majd újra kijött.

Odalépkedett a BMW-hez, és megpróbálta kiszabadítani magát a lány karjainak és lábainak ráfonódásából, anélkül, hogy fájdalmat okozna neki. Sarah nevetni kezdett, mintha ez egy nagyszerű játék lenne, hagyta, hogy a férfi elhúzza az egyik karját, csak hogy visszahelyezze, amikor a másikért nyúlt, engedelmesen a lábára esett, amikor azt követelte tőle, majd újra felugrott, amikor Raj a kocsihoz nyúlt, arra kényszerítve a férfit, hogy elkapja, vagy hagyja, hogy a fenekére essen. Raj kísértést érzett, hogy éppen ezt tegye, de Emelie és a többiek is mind kijöttek a házból, és figyelték az egész megalázó cirkuszt. Legalább senki más nem merészkedett még ki, gondolta hálásan.

De míg Yossi és Gino emlékeztek Raj korábbi dühére, és gondosan kifejezéstelenül tartották az arcukat, Em nem fáradt azzal, hogy leplezze a szórakozását.

– Legalább megjelölhetné, ha már ilyen ősemberesdit akar játszani, uram! – jegyezte meg.

– Igen, Raj – vágott közbe Sarah. – Legalább... – A szavai egy magas nyikkanással szakadtak félbe, amikor Raj felkapta, és bedobta a kocsijába.

Em elfojtott egy nevetést, de Raj nem szórakozott, és ezt tudatta is a nővel.

– Holnap este találkozunk! – mondta ridegen. – A raktárban!

Em azonnal kijózanodott, és mintha most először vette volna észre, hogy Raj mennyire dühös még mindig. – Raj – mondta, és megérintette a karját. – Talán hagynod kéne, hogy...

A férfi lenézett Em kezére, és hideg, kék tekintetét az arcára emelte. – Gondolod, hogy bántanám, Emelie?

Em visszarántotta a kezét, és a szája rövid időre összeszorult. – Nem – mondta.

– Akkor holnap találkozunk!

Bevágódott az autóba, és behúzta maga mögött az ajtót.

– Csatold be a biztonsági övet! – parancsolta Sarah-nak.

– Talán nem akarom...

– Kapcsold be azt a kurva biztonsági övet, vagy én teszem meg helyetted, és mindketten tudjuk, hogy képes vagyok rá!

Sarah kinyújtotta a nyelvét a férfi felé, és bekapcsolta a csatot, majd némán, keresztbe font karokkal ült, miközben Raj kilőtt a vérház elől, kerekeivel felverve a koszt az út széléről.

 

Negyvenedik fejezet

Fordította: Szilvi

 

Raj túl gyorsan hajtott, amikor bekanyarodott a szűk garázsba. A gumik megpördültek a csúszós felületen, amikor beletaposott a fékbe, és a lökhárító a túlsó falnak ütközött. A vére még mindig forrongott, az adrenalin még mindig száguldozott a szervezetében. Elég nehéz volt lehiggadni a harci mámorból egy olyan összecsapás után, mint amilyen a vérháznál történt, de még nehezebb volt, amikor Sarah karcsú keze kalandozott rajta, miközben végigszáguldott Buffalo utcáin.

– Hagyd abba, Sarah! – mondta már vagy századszorra. A lány válasza is ugyanaz volt – egy halk, doromboló nevetés, amitől Raj farka még jobban megkeményedett, és megfájdultak az agyarai.

Vicsorgó káromkodással kinyitotta a kocsi ajtaját, és a lány mellé csattogott. A nő nem mozdult, még csak ki sem csatolta a biztonsági övét. Fogait összeszorítva ellenállt annak, amiről tudta, hogy történni fog, átnyúlt, és megnyomta az öv kioldóját, és nem lepődött meg, amikor lehajolva megérezte, hogy a nő ujjai végigsimítanak a hasán és a lábai között.

– Ooooooooh – huhogta a nő. – Ez az enyém?

– Jézusom! – Raj kiemelte a lányt a kocsiból, megtámasztotta addig, amíg be tudta írni a biztonsági kódját, aztán átdobta a vállán, és durván belökte az ajtót. Megvárta, amíg meghallja a zár kattanását mögötte, majd beütötte a második kódot a belső panelen, és lecipelte a lányt a lépcsőn, kinyitotta a páncélterem ajtaját, mielőtt letette volna odabent.

Meglepő módon úgy tűnt, hogy a lány végre kifogyott a kakaóból, apró sóhajjal Raj mellkasának dőlt, és a fejét a mellkasának támasztotta, a karjával lazán átölelve a férfi derekát a kabátja alatt. Raj lenézett a lány aranyszőke fejére a pulóvere feketéjén, az arcát a hajzuhatag mögé rejtette.

– Sarah? – mondta halkan.

– Mmmm?

– Még mindig velem vagy?

A lány halkan felnevetett, és egy kis tekergő mozdulatot tett a csípőjével, emlékeztetve a férfit, hogy még mindig kőkemény a hasánál. Félretolta a lányt, és aktiválta a nappali biztonsági rendszert. Megfordulva látta, hogy a nő őt figyeli, füstös mogyoróbarna szemei érzelmektől parázslottak, az aranyszínű pettyek fénylettek a lámpák meleg fényében. Sarah a földre ejtette a kabátját, és a férfi most először vette észre, mit visel. A kifakult farmer úgy tapadt a lábára és a csípőjére, mint egy második bőr, megmutatva feszes combjait, és azt a csodálatos, szív alakú fenekét. A melleit egy pántnélküli felső mutatta meg, vörös szatén simult a halvány bőréhez, és elég szoros volt, hogy a telt halmok hívogatóan kidomborodjanak. Be akarta hunyni a szemét a kísértés ellen, de nem tudta magát rávenni.

Sarah látta, hogy a férfi figyeli, és incselkedőn végigsimított az ujjával a vörös szatén felső részén, majd simogató mozdulatokkal lefelé vezette a kezét, amíg az a derekához nem ért. Elmosolyodott. – Végre találkozunk, Raj.

– Ne, Sarah! – mondta a férfi halkan.

– Miért ne? – érdeklődött a lány édesen. – Tudom, hogy te is akarod! Gyerünk, édesem! Dugjunk!

Raj dühe rohamléptekkel tért vissza. Dühös volt, hogy a lány ilyen veszélynek tette ki magát, dühös, hogy arra kényszerítette, hogy kimutassa az erejét, mielőtt még készen állt volna. – Amikor megduglak – vicsorogta –, nem azért lesz, mert úgy viselkedsz, mint egy tüzelő szuka egy csapat korcs szaga miatt!

Sarah megrándult, mintha a férfi pofon csapta volna, a szemei megteltek könnyel, a fájdalom megjelent az arca minden porcikáján. – Ez kegyetlen volt – suttogta –, még tőled is.

Kegyetlen volt. Kegyetlen és igazságtalan. Tudta ezt, de átkozott legyen, ha bocsánatot kér, nem azok után, hogy a lány eljátszotta azt a hülye trükköt a vérházzal. Tudta, hogy a többi nőt a vérházakból vitték el. Látta, milyen biztonsági intézkedéseket hozott a védelme számára a raktárban, és ő mégis elment egyedül, csak hogy bebizonyítsa, hogy képes rá.

– Haza akarok menni! – mondta halkan.

– Nagy kár. – A lány döbbenten nézett fel a férfira. – Mindjárt felkel a nap – magyarázta a férfi.

– De – a lány körülnézett, mint egy menekülni próbáló csapdába esett állat. – Csak nyisd ki az ajtót. Majd én...

– Nem hiszem! – mondta a férfi elutasítóan. – Le kellene zuhanyoznod – mondta, és a fürdőszoba felé mutatott. – Van néhány ruhám, amit felvehetsz.

– Rendben – mondta a lány azzal a halk hanggal, mintha el akarna tűnni. Ez feldühítette, mert tudta, hogy ő volt az, aki miatt így érezte magát. Seggfejnek érezte magát, ahogy nézte, ahogy a lány elsétál, ahogy lerúgja a cipőjét, és mezítláb besurran a fürdőszoba félig nyitott ajtaján, majd lélegzetvisszafojtva becsukja maga mögött.

Már átöltözött, mire a lány kijött. Az a pulóver volt rajta, amit Raj az ajtóra tett, de a nadrágot nem vette fel. A lába csupasz volt, de a póló a térdéig lógott, mint egy hálóing. Az ő pólója. Az ő ruháit viselte. És amikor a nő kénytelen volt közelebb jönni, hogy az ágyhoz jusson, a saját szappana illatát érezte a bőrén. Emnek igaza volt. Ha akarta őt, tennie kellett érte valamit. Ha pedig nem, akkor el kell engednie a lányt.

– Tiéd lehet az ágy – mondta gyengéden, megpróbálva jóvátenni a dolgot. – Én a kanapét választom.

– Nem számít – mondta a lány, és friss könnyek csordultak végig az arcán. – Valószínűleg nem fogok aludni.

– Dehogynem fogsz!

A lány zavart tekintete volt az utolsó dolog, amit látott, mielőtt a karjaiba zuhant.

– Sajnálom, édesem – suttogta –, de nem engedhetem, hogy előbb ébredj fel, mint én! – Az ágyhoz vitte, és betakargatta, miközben egy aranyló hajtincset félresöpört az arcából. – Aludj jól!

Lefeküdt a bőrkanapéra, kiemelkedően tudatában annak, hogy Sarah alig néhány lábnyira alszik tőle az ő ágyában. Egyszer-kétszer megfordult, felült, és átült a másik végébe, próbált kényelmes pozíciót találni. Hátradőlt, és feladta, mint vesztes ügyet. Ha egyszer a nap magával ragadja, úgyis mindegy lesz.