47.-48.-49.- Epilógus

 

Negyvenhetedik fejezet

Fordította: Szilvi

 

Történt valami. Sarah megfordult a kényelmetlen vizsgálóasztalon, amelyhez odabilincselték, és figyelte, ahogy az a ribanc Edwards úgy szaladgál a laborban, mint az egyik patkánya. Őrült módjára mentette a számítógépes fájlokat, miközben minden papírdarabot felkapott, ami a keze ügyébe került, és belehajigálta a dobozokba az egészet. Mintha ezzel bárkit is becsaphatna. Egy egész rohadt laborja volt itt lent. Azt hitte, senki sem veszi észre? Hogy ezt tényleg megússza? Ez a hülye nő hónapokig dolgozott vámpírokkal, és még mindig azt hiszi, hogy el tud rejtőzni előlük? Az élete két centet sem érne, ha bármit nyilvánosságra hozna ezekből a dolgokból.

– Tudod, meg fognak ölni – mondta Sarah társalgási hangnemben. Edwards nem vett róla tudomást, leült a számítógépéhez, és kicserélte a pendrive-okat. Szemmel láthatóan rengeteg adat volt. Sarah azon tűnődött, vajon mióta tart ez a projekt. Régebb óta, mint azt bárki is sejtette, az biztos. – Le fognak vadászni, és meg fognak ölni! Valószínűleg fájdalmasan – tette hozzá.

– Fogd be, te hülye kurva!

Sarah elmosolyodott. A jó doktornő kissé sipítozónak hangzott. Remélte, hogy ez azt jelenti, hogy a segítség már úton van, mert volt egy olyan érzése, hogy ezek a fickók nem akarnak szemtanúkat hagyni maguk után.

Az alagsori ablakok megrezegtek, amikor egy egész terepjáró-konvojnak hallatszó dolog érkezett, amit több hang is követett. Automatikusan felnézett, de nem látott semmit. Az átkozott ablakok teljesen el voltak sötétítve. De ez nem akadályozta meg Edwardsot abban, hogy döbbenten bámuljon fel rájuk, éppen azelőtt, mielőtt elkezdte volna kitépni a kábeleket a gépe hátuljából.

– Bassza meg! – káromkodott a nő az orra alatt. – Majd én elviszem az egész rohadt...

Bármit is akart mondani, elveszett, amikor egy hatalomhullám emelkedett a háznak, és úgy rázta meg, mint egy gyerek a malacperselyét, betörve a befeketített pinceablakokat, szétrepítve az üvegszilánkokat. Edwards pánikbaesetten felsikoltott, és karját a fejére borítva az íróasztala alá bukott. Amikor végre felnézett, az arca halálsápadt volt, és tágra nyílt szemei tele voltak félelemmel.

Sarah csak elvigyorodott. – Megérkezett a barátom!

 

Raj körülnézett, ahogy kicsúszott a terepjáró hátsó üléséről. Ő akart vezetni, de Em a nagy terepjáró hátsó ülésére ültette, és motyogott valami olyasmit, hogy jobb, ha hozzászokik. Ehhez és még sok minden máshoz, úgy látszik. Amikor elindult a felhajtón a kétszintes épület felé, ahol Jozef felállította a kis projektjét, olyan biztonsági kordon vette körül, amely vetekedett bármelyik világvezető személye körülivel. Felsóhajtott, és azon tűnődött, vajon vezetheti-e még valaha a BMW-jét.

– Em! – A lány ránézett a férfi bal vállánál lévő helyéről. – Bemegyek a... – Raj elhallgatott a mondat közepén, amikor a nő csúnya pillantást vetett rá. – Ezt meg kell tennem! – mondta türelmesen.

A lány szája ingerülten szorult össze.

– Legalább hadd menjünk be előtted, hogy meggyőződjünk róla, hogy nincs valamiféle csapda, vagy ilyesmi! A kibaszott Jozefnek tudnia kell, hogy a pokolban sincs esélye egy szemtől szembeni küzdelemben!

Raj elmosolyodott, szórakoztatta a nő Jozefről alkotott véleménye. Figyelme hirtelen a házra terelődött, és eltűnt a mosolya. Kinyílt a bejárati ajtó, és Jozef állt ott, Serge-dzsel és Charlesszal az oldalán, akiket a legnyilvánvalóbban nem az akaratuk ellenére tartottak fogva. Nem tudta megállni, hogy ne tűnődjön el, vajon Nina rájött-e, hogy Serge-et nem elrabolták, hanem a sorsára hagyta őt. Nem mintha a fattyú elég sokáig élne ahhoz, hogy bárki is aggódjon emiatt.

– Mozgás! – mondta Raj. A vámpírkordon kettévált, és ő előrelépkedett, amíg már csak néhány lábnyi távolság választotta el Jozeftől és a lakájaitól.

Raj felmordult. – Hol van, Jozef? Azt akarom, hogy Sarah azonnal itt legyen!

– Ne hallgass rá, Joey! – hallotta meg Raj Jozef feleségének rikácsoló hangját, éppen mielőtt a vámpírokat megkerülve kilépett volna a verandára. A hegyes kis arca eltorzult a felháborodástól, a göndör haja úgy nézett ki, mintha nemrég áramütés érte volna. A rövid tornác szélére lépett, és nyálat fröcsögve Rajra üvöltött.

– Mi a faszt képzelsz magadról, hogy idejössz és megmondod az én Joey-mnak, hogy mit csináljon? Te vagy az, aki ennyi éven át hajlongva és megalázkodva tűrted azt az őrült vénembert, mindössze csak maradékokat kapva? – követelte. – Nem te, nem a nagy Raj! Te elrepültél a nagyvárosba, nagy embernek Manhattanbe! Hát már nem! Az én Joey-m veszi át itt az irányítást, és mi mondjuk meg, mi lesz, nem te!

Raj három másodpercig szótlanul állt, aztán felnevetett.

– Te most kibaszottul szórakozol velem, Jozef? Hagytad, hogy ez az emberi kurva rábeszéljen erre? Hát semmit sem ért a csaj? Te kurvára semmit sem értesz? – A hangja felemelkedett, minden egyes szóval egyre hangosabbá és dühösebbé vált. – AZ ISTENVERTE TÉRDEDRE, MOST! – üvöltötte.

Parancsa szökőárként csapott le a házra, halálos erejű robbanásként, amely minden ablakot betört, és üvegeső záporozott a sötétben. A három lázadó vámpírt összezúzta Raj parancsának ereje, térdre kényszerítette őket, ahol görcsbe rándultak a férfi arcára kiülő dühtől. Jozef fel merte emelni a fejét, de még ő is csak tátott szájjal, döbbenten bámult.

– Azt hitted, Krystof azért adta nekem Manhattant, mert kedvel engem, Jozef? – követelte Raj kemény, mély hangon. – Neked kellett volna a legjobban megértened az indokait! – Előrelépett, és a tornácra lépve teljes undorral bámulta a legyőzött triót. – Tényleg azt hittétek, hogy ezt megúszhatjátok? Ennyire kibaszottul hülyék vagytok?

Magas hangú visítással, tompa fogait kivillantva, karomként görbülő, vörös végű ujjaival, Celia a férfi hátának vetette magát. Raj nem fáradt azzal, hogy megforduljon, hatalmának egy erőteljes lökésével visszaverte a nőt, amely láthatatlan faltörő kosként csapódott be, és lehajította a nőt tornácról, hogy az üveggel borított földön landoljon, mint egy leszúrt rovar.

– Celia! – nyögött fel Jozef, és oda akart menni hozzá, de Raj egy hideg pillantással megállította.

– Ne aggódj, Jozef! Még nem halt meg! – Jozef feje megfordult, a szeme tele volt félelemmel.

– Nem az ő hibája volt, Ra… – úgy értem, uram! Kérlek, hagyd életben!

Raj lenézett a nagy vámpírra, ajka megvetően legörbült, de csak annyit mondott: – Az élete a tiédhez kötődik! – Kinyújtotta a kezét, és Emelie egy sima, fából készült karót tett a tenyerébe. A férfi körülfonta az ujjait a hűvös nyélen, és kedvesen azt mondta: – Menj a pokolba, Jozef!

Jozef megtalálta a büszkesége utolsó morzsáit, és felhorkant: – Ott találkozunk, te polyák fattyú!

Raj elmosolyodott, egyetértően lehajtotta a fejét, és azt mondta: – Talán úgy lesz! – Sima ívben lefelé lendítette a karját, és olyan keményen és mélyre lökte a karót, hogy az ökle hallható puffanással csapódott a vámpír vaskos mellkasába. Jozef zihálva hátraesett, arcán rövid ideig felvillant egy hitetlenkedő tekintet, mielőtt eltűnt egy szürke porzuhatagban. Raj egy hosszú kifújt lélegzetet hallott maga mögött, ahogy Celia meghalt a párjával együtt, az életüket túlságosan szorosan összekötötte a hosszú párzási kötelék ahhoz, hogy túlélje a halálát.

Serge és Charles arcra borultak, és könyörögve esdekeltek az életükért, amiről tudniuk kellett, hogy hiábavaló erőfeszítés. Senki sem maradhatott életben, aki részt vett ebben a műveletben. Ez sértette a vámpírság legalapvetőbb alapelvét. Raj egy pillantásra sem méltatta őket, átlépett a porhalmon, és belépett a házba. Em el tud bánni ezzel a kettővel. Ő meg akarta találni Sarah-t.

 

Negyvennyolcadik fejezet

Fordította: Szilvi

 

A pincében Sarah némi szórakozással figyelte, ahogy Estelle Edwards próbálja beletuszkolni az asztali számítógépet egy keskeny dobozba. A doki izzadt és vicsorgott, mint egy disznó az erőfeszítéstől, de nem járt sikerrel. Végül feladta, és hagyta, hogy a nyavalyás gép csattanva zuhanjon a padlóra. Csúnyán káromkodott, olyan szavakat használva, amelyekről Sarah tudta ugyan, hogy léteznek, de valójában még sosem hallotta őket kimondva. Hűha.

A folyosó végén lévő ajtó dübörögve kinyílt, a szokásosnál jóval nagyobb erővel csapódva a falnak. Edwards pánikba esetten felnézett, mielőtt a szája komor elszántságot sugalló vonallá húzódott össze. Nem az a fajta nő volt, aki könnyen feladja. Kihúzta a kulcsokat a fehér laborköpenye zsebéből, és gyorsan levette Sarah bilincseit az asztalról, belemarkolt a hajába, és hátrafelé húzta a szobában, hogy szemben legyen az ajtóval. Sarah megbotlott, összekötözött lábai nehezen találtak támasztékot, de a nő csak még jobban összeszorította a markát, könnyeket csalva Sarah szemébe. Úgy érezte, mintha gyökerestől tépnék ki a haját.

– Egy szót se szólj, ribanc! – sziszegte Edwards Sarah fülébe, és a nő érezte, ahogy valami éles hegy a hátába bök, közvetlenül a veséje fölött.

Sarah hallotta a lépéseket a folyosón, majd a még hangosabb zajt, ahogy valaki berúgta a három cella ajtaját. Megkönnyebbülten sóhajtott fel, mert tudta, hogy Trisht és a többieket időben megtalálták, de aztán gyorsan kifújta a levegőt, amikor a mozdulat hatására Edwards fegyvere a bőrébe szúrt, és vért fakasztott.

A zaj hirtelen abbamaradt, és egy ismerős morgást hallott, amitől elmosolyodott. Raj közeledett.

Raj a folyosó utolsó ajtaja felé viharzott, az egyetlen, amelyik nyitva állt. Érezte a betört ablakon beáramló éjszakai levegő szagát, de fölötte vér – Sarah vére – illata terjengett. Emelie ki akarta kerülni, de a férfi egy éles paranccsal visszatartotta, maga lépett be az ajtónyíláson, és nem mást talált, mint Estelle Edwardsot, és előtte fájdalmas szögben kicsavart fejjel az ő Sarah-ját.

Raj hagyta, hogy a tekintete végigvándoroljon a szeretője testén, észrevette a sötét zúzódást az arcán, a csupasz bokák lilás duzzanatát, ahol valaki olyan szorosan kötözte össze műanyag kötegelőkkel a lábát, hogy alig tudott megállni. Katalogizálta a sérüléseket, összeszámolta, hogy mekkora kárt okozzon ennek az embernek, mielőtt megölné. Felnézett, és tekintete találkozott Sarah pillantásával, látta a dühös arany dacos villanását a szorult helyzete ellenére is. Elmosolyodott, és gyengéden megszólalt.

– Sarah.

– Szia, Raj! – A lánynak sikerült elvigyorodnia. – Micsoda csapda... – A lány felkiáltott, amikor Edwards hátrarántotta, és Raj megérezte a friss vér csordulásának szagát. A nőnél kés volt. És megvágta vele Sarah-t.

A dühe olyan nagy volt, hogy szinte megbénította. Hangosan felmordult, kinyitotta a száját, és kivillantotta az agyarait. – Emelie!

Emelie mellé lépett. – Igen, uram!

Edwards megmerevedett, és azt mondta:

– Engedjetek ki innen, vagy megölöm...

Csak ennyit tudott mondani, mielőtt minden megváltozott. Raj túl gyorsan mozdulva, hogy az emberi szem meglássa, még kevésbé, hogy reagáljon rá, átsuhant a szobán, és elfordította Sarah-t Edwards mellől, az orvost Emelie felé hajította, aki megragadta, és eltörte a csuklóját, hogy elengedje a fegyvert. Raj figyelme csak Sarah-ra összpontosult, felemelte, és biztonságba helyezte a vizsgálóasztalon, mielőtt megpördült volna, hogy szembeforduljon az emberi nővel, aki a fájdalomtól sikoltozva dajkálta törött karját.

Egyetlen hosszú lépéssel átkelt a kis szobán, és ujjait a nő torkára fonva, elzárta a hangot.

– Találkoztam a férjével, Dr. Edwards – mondta halkan. A nő szeme kidülledt, és lilulni kezdett az arca, miközben levegőért kapkodott, és egyetlen működőképes kezével a férfi ujjaiba markolászott. – Jobbat érdemelne – mondta Raj. A földre ejtette Edwardsot, és Cervantes már ott is volt, átvetette a vállán a nő ernyedt testét. Gyorsan elhagyta a szobát, léptei végigdübörögtek a folyosón és fel a lépcsőn.

Raj visszafordult Sarah-hoz, aki aggodalom és megkönnyebbülés elegyével nézett rá, ahogy közeledett felé. Emelie ott guggolt előtte, óvatosan levágva a duzzadt bokája húsába mélyedt műanyag kötegelőt. Raj tekintete találkozott Sarah pillantásával, és komoran elmosolyodott. Joggal aggódott. Bármennyire is megkönnyebbült, hogy a lányt élve és viszonylag jó állapotban találta, dühös volt, hogy egyáltalán ilyen helyzetbe hozta magát.

Felemelte a lány megbilincselt kezét, és elpattintotta a fém bilincset, majd átdobta a szobán. Sarah szeme megtelt könnyel, és óvatosan megdörzsölte a csuklóját, hangosan felzokogva, amikor Em végre leszedte a kötegelőket, és a vér visszafolyt a lábfejébe.

– Emelie – mondta Raj halkan, le sem véve a szemét Sarah-ról.

Inkább érezte, mint látta, ahogy Emelie pillantása róla Sarah-ra siklik, majd vissza, és hallotta, ahogy a lány felsóhajt. Odahajolt, hogy megölelje Sarah-t, és azt suttogta:

– Majd később beszélünk!

Raj rosszallóan nézett a hátára, amikor a nő elhagyta a szobát, majd ezt a rosszallást átvitte Sarah-ra.

– Tudom – mondta lemondóan.

Raj felemelte a lányt, és hátrébb tolta az asztalon. Gyengéden felemelte egymás után a lábait, hogy enyhítse a fájdalmat, meleg áramlatokat küldve a lábfejének és a bokájának duzzadt szövetébe. Gyorsabb lett volna, ha megosztja vele a vérét, de tudta, hogy a lány nem akarja ezt.

– Raj – mondta a lány halkan. A férfi felpillantott rá. – Ki vagy akadva?

Óvatosan elengedte a lány talpát, és a karjába véve a mellkasához szorította, és érezte a szívverésének egyenletes dobbanását a bordái alatt. Megcsókolta a lány feje búbját.

– Örülök, hogy életben vagy!

A nő elégedetten felsóhajtott, és belesüllyedt a férfi ölelésébe, és előrebújt, hogy átkarolja a derekát.

– És pokolian dühös is vagyok – tette hozzá szárazon. A lány karjai megfeszültek, és az arcát a férfi pulóverének elejéhez dörzsölte.

– Sajnálom! – mondta.

– Ebben biztos vagyok!

Enyhén meglegyintette a férfit. – Ne légy gonosz! Tudod, hogy értettem!

A férfi halkan felkuncogott, és átölelte a lányt, tudta, hogy ez nem tarthat sokáig. Az ellenségei közel jártak ahhoz, hogy elvegyék Sarah életét. Nem vállalhatta újra ezt a kockázatot, nem hagyhatta, hogy Sarah fizessen azért, ami ő volt.

– Ki kell vinnünk innen – mondta végül. – Ez volt a fő helyszín?

– Azt hiszem, igen. Edwards nagyjából itt élt, és azt hiszem, minden adatot itt tároltak. Azt nem tudom, hogy feltöltött-e valamit.

– Simon majd gondoskodik róla. Ez a hely, ez az egész projekt el fog tűnni. Sosem történt meg.

– Nekem is el kell majd tűnnöm megint – mondta fáradtan. – Blackwood gondoskodott róla, mielőtt elszökött a városból.

Raj felsóhajtott, és elhúzódott.

– Simon segíthet neked – mondta. – Bármire is lenne szükséged, megkérdezheted tőle vagy Emelie-től. Szereznek neked új személyazonosságot, fuvart... bármit, ami szükséges.

Sarah felnézett rá, és a férfi látta a zavarodottságot és a fájdalmat az arcán. – Raj?

– Nem maradhatok, Sarah, és nem vihetlek magammal! Nekem... vannak kötelezettségeim. Dolgok, amiket most kell elintéznem... – A férfi félbeszakította a mondandóját. A nőnek nem kell minden keserű részletet hallania az új életéről vámpírlordként. Hónapokba telhet, mire uralma alá vonja a területet. Hónapokig tartó utazások, egymás utáni kihívásokkal találkozva és legyőzve őket, elpusztítva azokat, akik túlságosan függetlenné váltak Krystof uralma alatt ahhoz, hogy elfogadják az új Lordot, összegyűjtve azokat, akiknek segítségre lehet szükségük, akár az elhanyagoltság, akár egyszerűen az átmenet okozta trauma miatt. A kimerítő, brutális munka hónapjai után egy hosszú, hosszú életű uralkodás következik. Olyan teher volt ez, amire soha nem vágyott, de ez az ő terhe volt, nem Sarah-é. Ő jobbat érdemelt.

A férfi a kezébe vette Sarah arcát, hüvelykujjával végigsimított a lány puha ajkán, gyengéden megcsókolta a duzzadt halántékon a csúnya zúzódást. Sarah lehunyta könnyáztatta szemeit, amikor a férfi lehajolt, hogy még egyszer utoljára megcsókolja, és élvezze a szája édességét.

– Beküldöm Emelie-t. – A férfi távozott, mielőtt a lány kinyithatta volna a szemeit, mielőtt megláthatta volna a fájdalmat, amit az imént odatett.

Emelie fordult be a sarkon, még mindig fintorogva Raj távozó háta után. Elkapta Sarah megbántott, zavarodott tekintetét, és gyorsan odament hozzá, undorodva ingatva a fejét. Hangosan ciccegett, és azt mondta: – A férfiak olyan idióták! Örülök, hogy leszbikus vagyok! – Végigmérte Sarah-t, és a homlokát ráncolta a sérüléseire. – Nem osztotta meg veled a vérét?

Sarah elpirult. – Nem.

– Akkor mi a fenét keresett itt? Jézusom, nem hiszem el...

– Nem az ő hibája – kelt Sarah Raj védelmére. – Az enyém. Ő próbálkozott, öhm, korábban, és én nem akartam, vagyis én nem... – legnagyobb elszörnyedésére, sírni kezdett.

– Ó, kicsim – sóhajtotta Emelie. – Most mit csináljak veletek kettőtökkel? – Átölelte Sarah-t, hagyta, hogy kisírja magából az összes félelmet, amit azóta nyomott el, hogy fejbe vágták és bedobták a kocsi hátsó ülésére, az összes fájdalmat, amit a nyomorultul fájó lába és karja, a fejében lüktető fájdalom okozott. És legfőképpen a szívében érzett fájdalmat a gondolattól, hogy soha többé nem láthatja Rajt.

– Most már jobb? – kérdezte Emelie.

Sarah bólintott, és egy zsebkendőért nyúlt a közeli polcról. Kifújta az orrát, és a használt zsebkendőt a szemetesbe dobta.

– Bocsánat!

– Semmi baj! Már megszoktam. Raj sok emberre van ilyen hatással.

Sarah felnevetett, és érezte, hogy a szeme friss könnyekkel telik meg. Lenézett a kezére, hogy Emelie ne vegye észre, és egy fehér kártya elmosódott körvonalaira lett figyelmes. Összevonta a szemöldökét, és felnézett Emre.

– Adj neki néhány hónapot – mondta Em türelmesen. – Egy ideig kemény lesz, de utána... – A kártyára biccentett, amelyen Sarah látta, hogy Em neve és mobilszáma van feltüntetve. Em a szemébe nézett, és határozott, jelentőségteljes pillantást vetett rá. – Bízz bennem, kicsim!

Sarah a tenyerébe vette a kártyát, és bólintott. – Oké!

– Rendben! – mondta Em. – Most pedig menjünk innen! A srácok szét fogják szedni ezt a helyet, és aztán rávesszük Simont, hogy foglalkozzon a te kis problémáddal. Ő zseniális abban, hogy eltüntesse az embereket! – Gonoszul elvigyorodott. – De a jó értelemben.

Sarah felnevetett, és remélte, hogy Emnek igaza van. Simonnal és minden mással kapcsolatban is.

 

Negyvenkilencedik fejezet

 

Fordította: Szilvi

New York, New York-Manhattan

 

Raj a tetőn állt, magasan Manhattan felett, és figyelte, ahogy az autók fel-alá közlekednek az utcán, a piros és fehér fényeik visszatükröződnek a nedves járdáról. Ma ismét esett az eső; ez a hónap kezdett New York történetének egyik legcsapadékosabb hónapjává válni. De egyelőre elállt az eső. A levegő meleg és párás volt, de sokkal jobb, mint az a steril, feldolgozott cucc, ami odabent várt rá, a különböző beosztottjaival folytatott újabb maratoni megbeszélésekkel együtt.

Ha valaki három hónappal ezelőtt azt mondta volna neki, hogy egy vámpírlord élete némiképp hasonlít egy vállalati vezetőéhez, kinevette volna. Ó, tudta, hogy üzletről van szó. Elvégre évtizedek óta ő intézte Krystof ügyeit Manhattanben. De ez a végtelen fecsegés minden apró részletről, még a legapróbb vámpírvállalkozásról is a területe legtávolabbi pontjain... Jesszus, voltak pillanatok, amikor legszívesebben elfutott volna, amilyen messzire és amilyen gyorsan csak tudott. Találni valami trópusi paradicsomot, ahol melegek és bársonyosak az éjszakák, és lágy hullámok csobognak a napmeleg tengerparton – csak maga mögött hagyni ezt az egész szart, és azt mondani, hogy basszák meg.

De olyan sok lélek volt, akiket szeretett, és akik számítanak rá – Emelie és a többi gyereke. És most már a végtelen számúnak tűnő többi, akikkel valójában nem törődött, de akik ugyanúgy, ha nem jobban, de rá támaszkodtak.

És különben is, ki töltené vele azokat a bársonyos éjszakákat? A paradicsom nem lenne paradicsom, ha teljesen egyedül lenne.

Felsóhajtott, felegyenesedett a korlátról, és megfordult, hogy szemügyre vegye a sok és éber vámpírt, akik vele együtt osztoztak a háztetőn. Itt biztosan sosem volt egyedül. Többé már nem. A tekintete végigpásztázott a biztonsági csapaton, felfedezve Emelie hiányát. Úgy tűnt, Em megérezte, hogy egyre fogyatkozik a türelme a találkozókhoz, és azt kérte, hagyja, hogy az éjszaka hátralévő részére törölhesse a naptárát. Még volt néhány óra napfelkeltéig, de a férfi készségesen beleegyezett, eredetileg arra gondolt, hogy beugrik az egyik klubjába, bár ezt az ötletet gyorsan elvetette, mert az csak még több üzlet lenne. Még mindig ott voltak a divatos emberi klubok, tele gyönyörű emberekkel, akik kétségbeesetten vágytak a figyelemre. De ez sem volt vonzó számára. Lehet, hogy inkább otthon kellene eltölteni néhány csendes órát – némi behűtött vodkával, jó zenével. Szórakozottan megcsóválta a fejét. Tényleg kezd öregedni, ha így képzelte el a szórakozást.

Elindult a lépcsőház felé, amely az épület legfelső emeletére vezet, a tetőtéri lakásához. A biztonsági csapata vele tartott, előrelátva az irányt, kettőt beküldtek maguk közül a lépcsőházba elébe, míg a többiek köréje csoportosultak. Raj elfojtott egy újabb sóhajt, és hagyta, hogy végezzék a dolgukat, lement a lépcsőn, át a vészkijáraton, majd a folyosón a lakása kétszárnyas ajtajáig.

Ott megálltak, és vártak, amíg beütötte a biztonsági kódot, és elfoglalták a helyüket a folyosón az ajtaja két oldalán, miközben ő egyedül lépett be a sötét lakosztályba. Ez volt az egyetlen dolog, amihez ragaszkodott, az egyetlen dolog, amin Emelie-vel hosszasan és keményen vitatkoztak, még akkor is, ha a nő tudta, hogy a végén a férfi akarata győzedelmeskedik. Nem engedett semmiféle testőröket belülre – ez az otthona volt, az ő belső szentélye. Ez volt az egyetlen hely, ahol nem voltak kérvényezők, ahol senki sem várta tőle a válaszokat vagy a védelmet. Az egyetlen hely, ahol igazán egyedül lehetett.

Kivéve, hogy ma este nem volt egyedül.

Először a nő lélegzetvételét hallotta, amely felgyorsult, hogy megfeleljen a szapora szívverésének. Szinte közvetlenül vele szemben állt, egyik kezével egy szék háttámlájába kapaszkodva, mintha csak le akarta volna magát horgonyozni a sötét szobában. Raj mély levegőt vett, lehunyta a szemét, ahogy minden visszatért a fejébe, a lány érzete maga alatt, körülötte, a gyönyör apró sikolyai, ahogy újra és újra elélvezett, amíg a karjaiban feküdt, sápadt bőre izzadságtól volt nedves. Erőt vett magán, és gyertyák lobbantak fel a szobában, sokkal barátságosabbak voltak, mint a modern kor kemény, mesterséges fényei.

A lány szemei kitágultak, az aranyszínű pettyek visszaverték a lángokat. Végül ránézett a férfira, dacosan felemelte az állát, mintha vitára számítana. Raj elmosolyodott. Nem fog vitatkozni vele, ma este nem.

– Sarah.

– Raj? – A lány hangja megingott, és a férfi látta a könnyek csillogását a szemében.

– Gyere ide, kicsim!

A lány futni kezdett a szobában. Rajnak szándékában állt hagyni, hogy odamenjen hozzá, de az akarata csődöt mondott, túl erős volt az igénye, hogy megérintse, és túl gyenge a szíve. Félúton találkozott vele, elkapta, amikor a karjába ugrott, könnyedén átölelte, miközben szájuk találkozott, minden bizonnyal évszázadok óta először. A férfi a mellkasához szorította a lányt, csókjuk először kemény volt, a fogak és a nyelvek összecsapása, mintha az idejük véges lenne, és mindkettőjüknek minél többet kellene megízlelniük a másikból a rájuk szánt rövid idő alatt. A nő újra és újra a férfi nevét suttogta, miközben könnyek folytak végig az arcán. Raj megízlelte sós ízüket, és közelebb vonta magához a lányt, a hálószobájába vitte, berúgta az ajtót, és mindkettőjüket leeresztette a hatalmas ágyra, ahol már túl sok hónapja egyedül és éhesen aludt.

Az agya zúgott a kérdésektől. Hogyan került ide, hol volt, de a testének megvoltak a maga tervei. Érezte, ahogy az agyarai az ínyéhez, a farka pedig az öltönynadrághoz feszül. Visszahúzódott, és a lányra meredt, végigsimítva az ujjával halvány szemöldökének ívén, puha arcán és ajkai körvonalán. A lány beszívta az ujját a meleg kis szájába, és a férfi felnevetett. – Éhes vagy, édesem?

– Éhen halok – mondta lelkesen, és a férfi nyaka köré fonta a karját. – Öltönyt viselsz.

A férfi lenézett magára. – Így van.

– Szerintem le kéne venned – mondta a nő. – Most!

– Milyen sietős! Talán lassan fogunk haladni...

A lány ügyes ujjai lecsúsztak a testük közé, hogy megragadják Raj erekcióját a nadrágja anyagán keresztül, mire a férfi felnyögött, és hátravetette fejét az olyan nagy gyönyörtől, hogy legszívesebben üvöltött volna. Leengedte a fejét, és lapos pillantást vetett rá. – Óvatosan, kicsikém! – morogta. – Régen volt már!

A lány határozottan a férfi szemébe nézett.

– Hiányoztál, Raj! Nagyon hiányoztál!

A férfi szíve összeszorult az ismeretlen érzelemtől, és hagyta, hogy a keze a lány nyakára ereszkedjen, majd a fehér blúz selyme alá csúszott, és addig babrált a gombokkal, amíg fel nem fedte a mellei közötti völgyet. – Te is hiányoztál nekem, Sarah! – Lehajtotta a fejét, és gyengéden megcsókolta, megízlelte édes száját, a nyelve felfedezte, emlékezett. A lány apró, mohó hangot adott ki, és a férfi farka megugrott válaszul. Raj felnyögött, fogai előbújtak csókjuktól, érezte, ahogy a lány nyelve körbesiklik rajtuk, amíg meg nem csípte az egyik élét, és meleg vére a szájába folyt. Az íz átlökte a határon.

Letépte a lány blúzának maradékát, felfedve telt melleit, amelyeket alig takart egy habos, csipkés melltartó. Azt is letépte róla, és erősen megszívta a mellbimbóit, nyelvével mindegyiket felfedezte, amíg azok vágyteli, két szép rózsaszín gyöngyszemekké nem keményedtek, amelyek nedvesen csillogtak a gyertyafényben. Újra támadásba lendült, fogaival végigkarcolta a puha melleket, és felnyalintotta a lassan csordogáló vért, mire a lány felsikoltott, és a hajába temette a kezét, közelebb húzódva hozzá, ívbe feszítve a hátát.

A férfi lefelé haladt Sarah testén, figyelmen kívül hagyva a lány tiltakozását, miközben csupaszon hagyta a melleit a szoba hűvös levegőjében. Valamiféle rövid, szűk szoknyát viselt. Raj nem fáradozott a cipzárral, egyszerűen felcsúsztatta a combján, amíg a dereka köré nem gyűrődött. Végigcsókolta a hasát, állkapcsát a hasa puha bőréhez dörzsölte, és letépte a halovány csipkebugyit a puncija fölül, amikor az akadályozta felfedezésében. Sarah halkan felnyögött, lábait hívogatóan széttárta, hogy izgalmának édes illata felszálljon, és kínozza a férfit.

A férfi nagy kezeivel végigsimított Sarah combján, szélesebbre tárva a lábait, leeresztette a száját a selymes redőkhöz, és a nyelvével megnyitotta. Megtalálta a kemény kis csiklót, és nyelvével végigsimított rajta. A nő felsikoltott, vadul rángatta a férfi haját, és zihálva könyörgött: – Kérlek, Raj! Kérlek!

A férfi nem tudta, hogy a lány miért könyörög, de azt tudta, hogy ő mit akar. Ugyanolyan éhesen szopogatta a csiklóját, mint a mellbimbóit, addig izgatta a forró kis csomót, amíg a lány sikoltozni nem kezdett, amíg nem érezte, hogy a puncija összeszorul a szája alatt, amikor keményen elélvezett. Elmosolyodott, és lassan, komótosan nyalogatta a lány nedveit, miközben az kétségbeesetten nyöszörgött.

– Raj! Bébi, lordom, mesterem, bármi is vagy! Csak dugj meg, kérlek! Kérlek!

Raj tiszta férfiúi elégedettséggel felnevetett, felállt az ágy széle mellett, levetkőzött, és éhesen figyelte a lányt, aki vonaglott a tekintete alatt, kis ujjai lecsúsztak a combjai közé, és eszeveszetten dörzsölték, próbálva eltörölni az ott égő, csillapítatlan vágyat. Kilépett az alsónadrágjából, és meztelenül az ágyra térdelt, gyönyörködve Sarah buja testében, telt és sóvárgó melleiben, a halvány rózsaszínű udvarban a mély rózsaszínű mellbimbók körül, amelyek a szájáért könyörögtek. Tekintete tovább siklott lefelé, a derekánál még mindig összegyűlt szoknya mellett a forró, kis közepéig, amely csupa nedvesség volt és készen állt rá. A férfi mélyen felmordult a mellkasából, és a lány tágra nyílt szemei fel-alá cikáztak Raj testén, majd megállapodtak a kiálló farkán. Előbukkant rózsaszín nyelve, vágyakozva megnedvesítve az ajkait. Sarah a férfi szemébe nézett, és anélkül, hogy elfordította volna a tekintetét, szándékosan még szélesebbre tárta a lábait.

A férfi mosolyából kivillantak az agyarai, és leereszkedett Sarah combjai közé, majd teljes hosszával, hosszú, lassú mozdulatokkal mélyen a szűk hüvelybe hatolt. Sarah felkiáltott, lábát a férfi csípője köré fonta, és szorosan magához ölelte, körmével végigkarcolta a hátát, annyira, hogy a férfi érezte a bordáin a vér meleg csordulását. Raj ki-be mozgott, vágyott maga körül a nő csúcspontjának érzésére, a saját elélvezésének rohamára. Túl sokáig tartott. Várt, amíg meg nem érezte, hogy a nő remegni kezd alatta, amíg a teste szorítani kezdte a farkát, és arra késztette, hogy kilövellje a magját. A fejét a lány nyakához eresztette, agyarainak teljes hosszával végigsimítva az izzadságtól nedves bőrén, mielőtt kissé megemelte a fejét, és agyarait belemélyesztette a vérének ízletes áramlásába.

A nő azonnal elélvezett, sikoltozva, a lábai szinte görcsösen a férfi háta köré fonódtak, még jobban ráemelve magát Raj farkára, miközben a férfi is csatlakozott hozzá az extázis lángoló, kontrollálhatatlan szabadesésében.

Raj összeomlott a lány felett, az utolsó pillanatban elfordulva az oldalára, hogy ne nyomja össze. A mozdulat azzal fenyegetett, hogy lüktető farka kicsúszik a forró, szűk hüvelyéből, de a lány gyorsan reagált, a lábaival oldalra ollózott, hogy magában tartsa a férfit. Raj halkan felkuncogott, és megragadta a lány csípőjét, még erősebben a teste ívébe húzva. Lustán nyalogatta a nyakát, lezárva a sebet, élvezve a vérének ínycsiklandó ízét, amely íz egyedülálló volt, az ő Sarah-ja.

– Jó ízed van – dörmögte a mellkasa mélyéről.

A lány megremegett, és felcsúsztatta a kezét Raj hátán a bordái mentén, ahol felsértette a körmeivel. A vérétől vörös ujjakat a szájához emelte, tisztára szopogatta őket, és az ajkát megnyalva, mintha a legédesebb mézet ízlelné, azt mondta: – Neked is!

Raj megdermedt.

– Sarah – mondta óvatosan. – Ha te...

– Tudom – mondta határozottan. – A tiéd vagyok, ameddig csak akarod!

– Az nagyon hosszú idő lenne – mondta a férfi, és gyengéden megcsókolta. – Nagyon... – Újra megcsókolta. – ...nagyon hosszú idő.

Sarah a férfi nyaka köré fonta a karjait, és a szemébe nézett. – Oké! De semmi ilyen vámpírpárzási szarság! Nem vagyok gorilla! Igazi esküvőt akarok!

A férfi felnyögött, és tiltakozásul hátravonta a fejét, de aztán ismét a szemébe nézett, és elmosolyodott.

– Éjszakai esküvőnek kell lennie!

Sarah felnevetett. – Szeretlek, Rajmund!

– Igen, szeretsz – mondta önelégülten. A nő addig meredt rá, amíg Raj meg nem könyörült rajta, és be nem vallotta: – Én is szeretlek!

Hosszan megcsókolta a lányt, élvezve a tudatot, hogy az övé. – Csak egy kérdésem lenne – mondta végül. A lány szeme tágra nyílt. – Mióta szervezkedtek Emelie-vel ellenem?

Sarah felnevetett, és mozogni kezdett a férfin. – Ez... – Ívbe feszítette a hátát, fel-le csúszott a férfi megkeményedő farkán. – ...nem összeesküvés, uram. Azt hiszem, fel kell frissítenünk egy kicsit a memóriádat.

Raj felmordult, megfordította magukat, és az ágyra kényszerítette a nőt, mélyen belesüllyesztve magát.

– Úgy látom, meg kell tanulnod a helyedet, kicsikém! Az pedig az urad alatt van!

Sarah átkarolta a férfi nyakát, és a fülébe suttogott.

– Szeretlek, mester!

Raj elmosolyodott, amikor megcsörrent a telefonja. Átnyúlt Sarah fölött, hogy előkotorja a mobiltelefonját a nadrágja zsebéből, amely a földön hevert. Megnézte a hívásazonosítót.

– Emelie – szólt bele, meg sem várva, hogy a nő bármit is mondjon. – Töröld a programomat a következő három napra! – Sarah szemei tágra nyíltak, amikor a férfi lassan elkezdett ki-be mozogni benne. – És, Em? Köszönöm!

 

Epilógus

 

Fordította: Szilvi

 

Malibu, Kalifornia

 

Cyn előrehajolt, és mosolyogva olvasta Sarah legújabb e-mailjét. Mulattatta, hogy Sarah és Raj összejöttek. De ugyanakkor örült, hogy van egy barátja, aki tényleg megértette, hogy mit jelent egy vámpírral párosodni. Vagy Sarah esetében hamarosan házasodni. Cyn elgondolkodva szorította össze az ajkát, és próbálta kitalálni, hogyan győzhetné meg a legjobban Raphaelt, hogy elmenjenek az esküvőre. Az átkozott vámpírok olyan tüskések voltak egymással, különösen most, hogy Raj átvette az atyja területét.

Hátralökte magát a számítógéptől, és felkapott egy üveg vizet, hátrahajtotta a fejét, és hosszan belekortyolt. Mivel nem volt friss levegő, Raphael földalatti búvóhelyén általában hűvös és egy kicsit túl száraz volt a levegő. Mégis jobban szeretett itt dolgozni napközben, amíg a férfi a szoba másik felében aludt. Az első néhány órában általában Cyn is vele aludt, aztán dolgozott egy darabig, végül napnyugta előtt visszabújt mellé az ágyba. A férfi szerette, ha ott volt, amikor felébredt, és ő sem bánta, hiszen...

Megdermedt, lassan elvette az üveget a szájától, és vakon letette az íróasztalra, miközben megfordult, hogy az ágy fölötti mély árnyakba bámuljon. Hallott... Az agya száguldva próbálta újraalkotni a pontos hangot, de nem sikerült neki. Egyáltalán nem szabadott volna zajt hallania. Raphael mindig tökéletesen mozdulatlanul aludt. Felállt, és az ágyhoz lépett, a lélegzete elakadt a torkában, amikor újra meghallott valamit, de ezúttal... Ez egy nyögés volt?

– Raphael? – A hangja recsegett a feszültségtől, a szíve pedig hevesen dobogott a mellkasában. A férfi hangosabban nyögött fel, olyan gyötrelmes és fájdalmas hangot adva ki, hogy a nő pánikba esve vetette magát a magas ágyra, odakúszott hozzá, és vakon kinyúlt a sötétben, hogy megérintse az arcát. A tüdeje összeszorult a félelemtől, és visszahúzódott az éjjeli lámpához, hogy a legfényesebb fokozatra kapcsolja, mielőtt megpördült, hogy a teljes fényben megnézze a férfi arcát.

Vér borította. Cyn felsikoltott.

– Raphael!

 

Folytatódik...