34.-35.-36. Fejezet

 

Harmincnegyedik fejezet

Fordította: Szilvi

 

Em töltött még egy felest, és gyorsan lenyelte.

– Csoportos erőszakot követtek el rajtam. – Sarah-ra pillantott, mintha megjegyzést várt volna. Amikor Sarah nem szólt semmit, folytatta. – A körülmények nem számítanak. Mondjuk úgy, hogy jobban vonzódtam a szakácsnő lányához, mint a fiatalemberekhez, akik megjelentek a szüleim házában, hogy udvarlót játsszanak, és valami hülyeséget csináltam, hogy ezt jóvá tegyem.

– Raj talált rám, miközben... Mindegy, néhányukat lerángatta rólam, a többit elijesztette. Erre a részre nem igazán emlékszem. Nem is nagyon próbálkoztam. De emlékszem, ami utána következett. Visszavitt a búvóhelyére. Nem volt puccos, de biztonságos volt. – Félmosollyal az arcán nekitámaszkodott a pultnak. – Tudom, mire gondolsz! Ő egy vámpír, igaz? Egy értelmes lány sikítva menekült volna előle. De én tudtam, hogy kik az igazi szörnyek, és nem a kedves vámpír volt az, aki rám ejakuált!

A kezével végigdörzsölte a karját, mintha hirtelen fázni kezdett volna, odasétált az egyik kanapéhoz, felvette valaki ledobott kabátját, és magára húzta.

– Az igazi szörnyek teljesen emberek voltak. Azok az emberek akár az unokatestvéreim vagy a nagybátyáim is lehettek volna. A pokolba is, amennyire én tudom, némelyikük az is volt. Majdnem halálra vertek és erőszakoltak! ­– A padlóra meredt, arcáról minden érzelem eltűnt. – Hülyeség – mondta végül, majd mély levegőt vett, és Sarah szemébe nézett. – Raj választási lehetőséget ajánlott nekem azon az éjszakán. Meggyógyítana, kitörölné az emlékeimet az erőszakról, és visszavinne a szüleimhez. Vagy a szabadság. Egy esélyt, hogy önmagam lehessek. A választás könnyű volt.

– Megbántad valaha is, hogy...

– Soha! – válaszolta Emelie azonnal. – Soha! Raj talán mást mondana. Akármilyen jó vezető, akármilyen erőteljes vámpír, ő sosem kérte, hogy átváltoztassák. De én szeretem az életemet, és szeretem Rajt. Nem mint szeretőt. Sosem voltunk azok. Nem érdekelnek a férfiak, és Raj soha, de soha nem erőltetné magát senkire. Ezzel nagyon melléfogtál! De úgy szeretem őt, mint a mesteremet és a barátomat, az igazi teremtőmet. Ő a legjobb férfi, akivel valaha találkoztam, Sarah, vámpír vagy sem, és én már régóta élek. – Figyelmesen előrehajolt, kényszerítve Sarah-t, hogy ránézzen. – És nem tűröm, hogy bárki fájdalmat okozzon neki!

Sarah felsóhajtott. – Nagyon elbasztam, igaz?

Emelie felnevetett. – Igen, tényleg elszúrtad! És annak sem örül, hogy hazudtál neki arról, hogy ki vagy!

– Mindenkinek hazudok erről – mondta Sarah elutasítóan. – A mai nap előtt senki sem tudta.

– Mi van a barátaiddal?

– Senki! – ismételte meg Sarah.

Emelie elfordította a fejét, mintha hallgatózna, aztán tett két lépést, és leguggolt Sarah elé.

– Figyelj rám! Raj már majdnem itt van. Még sosem láttam, hogy úgy törődött volna egy emberrel, mint veled! Ez az egész ma esti dolog? Senki másért nem tette volna meg. De ha akarod őt – és bolond vagy, ha nem akarod –, el kell hitetned vele, hogy ő nem egy szörnyeteg!

– Nem az! – mondta Sarah, már a felvetésen is felháborodva.

– Nem, de néha azt hiszi, hogy az, és te nagyjából azt mondtad neki, hogy te is így gondolod!

– Én… Sarah-nak eszébe jutottak a Rajnak mondott dolgok, és nagyot sóhajtott. – A fenébe!

– Ez nagyjából összefoglalta a dolgokat – értett egyet Emelie. Felállt, és elindult az ajtó felé. Mire odaért az ajtóhoz, az már nyílt, és Raj lépett be rajta.

– Uram! – mondta Emelie szeretetteljes tisztelettel.

– Em – mondta a férfi, és még csak rá sem pillantott Sarah-ra. – Amikor elküldesz valakit a kocsiért, mondd meg neki, hogy ellenőrizze belül is a házat, és körülötte is! Biztos akarok lenni benne, hogy senkit sem hagytunk ki!

Sarah mélyebbre süllyedt a párnákba, és merengve bámult a férfira. Tény, hogy néhány estével ezelőtt nagyon melléfogott, és ha a férfi valaha is esélyt adna neki, szívesen kérne bőségesen bocsánatot, de nem kellene ekkora pöcsnek lennie. Soha senkinek nem árulta el az igazi nevét, soha senkiben sem bízott meg ennyire, még Cynben sem, szóval miért gondolta, hogy neki majd kiönti a szívét? Próbált haragot gyűjteni a férfi ellen, de nem sikerült. Persze az sem segített, hogy olyan átkozottul jól nézett ki, ahogy ott állt a szűk farmerben, a pólója megfeszült a széles mellkasán a bőrdzseki alatt. Emlékezett annak a kabátnak az illatára, a puha bőrre az arcán, a cipzár súrlódására.... Istenek! Megfordult a széken, hátat fordított a férfinak, és összegörnyedt, hogy ne kelljen ránéznie. Valószínűleg ő is megkönnyebbült, hogy nem kell többé látnia. Nem mintha egyébként is nézte volna. A kurva anyját!

Raj tudta, hogy Sarah őt figyeli, tudta, hogy valami figyelmet vár tőle. Látta, ahogy a lány összerezzent, amikor azt mondta Emnek, hogy az egyik srác ellenőrizze a házat, és egy kis bűntudatot érzett. Sok mindenen ment ma keresztül, és a legrosszabb még hátra volt. Valószínűleg ez az egész miatt el fogja veszíteni az állását, és a nagy nyilvánosság miatt nehéz, ha nem lehetetlen lesz újat szerezni. Az a seggfej Blackwood kétségkívül szívesen adna neki munkát a hamis intézetében, de Raj tudta, hogy a nő ezt még csak meg sem fontolná. Azon tűnődött, vajon van-e elég pénze ahhoz, hogy egy darabig boldoguljon, aztán azon, hogy miért érdekli ez őt. Nem mintha a nő bármiben is őszinte lett volna vele.

Különben is, tudta, hogy hacsak egy centit is enged, ha csak egy kicsit is hagyja magát törődni, az a centi mérfölddé válik, és a nő újra a zsigereiben lesz, a jelenléte addig rágja, amíg kénytelen lesz megérinteni, és akkor... akkor... Nos, nem volt kétséges, hogy ez hol fog végződni. Megrázta a fejét, undorodva önmagától. Jézusom, már majdnem kétszáz éves volt. Talán fel kéne nőnie, és nem úgy viselkednie, mint egy istenverte szerelmes tinédzser. A kanapé mögül meghallotta Sarah lélegzetvételének apró szünetét, és azon tűnődött, vajon sír-e. A fenébe! Ki kell jutnia ebből a kibaszott raktárból.

Tekintetét Emre fordította, és azon kapta, hogy küzd a mosolyával. Remek! Kurvára nagyszerű!

– Azt hiszem, itt az ideje, hogy felhívjuk Blackwoodot – mondta durván. – Megvannak az erőforrásai, hogy támogasson egy ilyesmit, és kíváncsi vagyok, miért akarta annyira magának Sarah-t!

– Ráadásul elég nagy seggfej!

– Az is! – Az egyik raktárajtó kinyílt hirtelen, hogy beengedje a két terepjárót, amelyekben Angel és az őt kísérő csalicsapat utazott. Az ajtók becsukódtak mögöttük, és kiözönlöttek a kocsikból, az akció utáni izgatott fecsegésük elhallgatott, amikor meglátták Rajt ott állni. – Problémák, Yos?

– Semmi, uram!

– Jó. Simon, tudnom kell, hol van pillanatnyilag Blackwood, aztán te, Danny és Cervantes velem tartotok! Mindenki más ellenőrizze a felszerelését, és pihenjen az éjszaka hátralévő részében. Holnap este találkozunk, és megnézzük, hol állunk.

Emelie közel hajolt Rajhoz, és elég halkan beszélt, hogy csak ő hallja.

– Nem igazán vagyok alkalmas a bébiszitter szerepére, főnök! Itt van Yossi és Angel. Ők tudnának vigyázni... – Elhallgatott, amikor meglátta Raj arckifejezését. – Igen, igen. – Nagyot sóhajtott. – Sokkal könnyebb volt veled dolgozni, mielőtt...

– Ne mondd ki, Em! – figyelmeztette a férfi.

A lány megvonta a vállát. Nem kellett kimondania hangosan. Sarah Stratton jól a bőre alá férkőzött, és ha nem szabadul ki hamarosan, soha nem is fog. Valószínűleg már túl késő volt, de ezt még nem volt hajlandó beismerni, bolond lenne.

Sarah hallotta, ahogy Raj távozik. Nem azért, mintha hangos lett volna, inkább azért, mert a vámpírjai mind nagyon csendesek lettek, ha ő a közelben volt. A raktár ajtaja becsapódott, és megemelkedett a zajszint, ahogy az emberei a szokásos tevékenységüket végezték. Többen az ő irányába tartottak, és ő gyorsan megtörölte a szemét, nem akarta, hogy bárki is lássa, hogy úgy sír, mint egy nagy gyerek. Megtörölte az arcát a pólójával, és körülnézett, próbálta felidézni, hová ejtette a táskáját. Vagy hogy egyáltalán behozta-e a kocsiból.

– A táskád hátul van a hálófülkénél. – Sarah összerezzent Em hangjára közvetlenül mögötte. Felült, és amikor körülnézett, látta, hogy Raj hadnagya gondosan üres tekintettel néz rá.

– Mit szólnál, ha megmutatnám, hol fogsz aludni? – kérdezte Em.

Sarah egyetértően bólintott. Át kell gondolnia, hogy mit tegyen ezután, de most túl fáradt volt. Holnap vezetni fog... Várjunk csak egy percet. – A kocsim? – kérdezte Emtől.

– Reggel átküldjük az egyik emberi őrt. Ő majd ellenőrzi a házat, és akkor elhozza a kocsidat. Miért? Sietsz valahová?

– Nem – mondta gyorsan Sarah. – Tudod, csak jobban érzem magam, hogy saját járművem van.

Em szkeptikus pillantást vetett rá.

– Persze! Nos, mire felébredsz, valószínűleg már itt is lesz! Gyere, körbevezetlek! Valószínűleg így is, úgy is velünk leszel néhány napig.

Ne számíts rá, gondolta Sarah magában. Jóval előbb el fog menni.

 

Harmincötödik fejezet

Fordította: Szilvi

 

Raj és csapata jóval éjfél után érkezett meg. Ez egy tágas ház volt egy csendes, nagyméretű házakkal teli utcában. Egy kéthektáros területen elhelyezkedő kétszintes épület volt, türkizkék, a parti fényeitől csillogó medencével. Egy nagy fehér sátrat állítottak fel kinn, és partizók tömegei kavarogtak odabent és odakint, teljes fekete gálában.

– Ez az, Simon? – kérdezte Raj.

– Igen, még mindig itt van. Többen is tweetelnek a buliról.

– Várj itt! Danny, Cervantes… menjünk!

Raj megállt a bejárathoz vezető lépcsőn, és a bulizó emberek gondolatait fürkészte, Blackwoodot keresve. Összerezzent a düh, a féltékenység és a kapzsiság túltengésétől, ami egy ilyen összejövetelt jellemzett, de végül ráakadt a HR-alapítóra, és elültetett benne egy javaslatot, ami a házba vezette, távol a tömegtől. A telepátia volt Raj különleges erőssége – de minél kevesebb emberrel kellett foglalkoznia, annál hatékonyabb volt.

– Nem kell kopogni – mondta, és az ajtóhoz lépett. – Mr. Blackwood mindjárt beenged minket.

Jóslatához híven, kinyílt az ajtó, és Blackwood zavartan bámult rájuk.

– Gregor? – kérdezte. – Mi... – A szemei tágra nyíltak, ahogy megpillantotta a Raj mellett álló két terjedelmes vámpírt.

– Beszélgessünk, Blackwood! – mondta Raj udvariasan.

– Tényleg, nem hiszem, hogy...

– Nem – jegyezte meg Raj. – Nem hiszed, ugye? Nos, talán itt az ideje, hogy elkezdd! Biztos van valahol ebben a monstrumban egy olyan hely, ahol zavartalanul beszélgethetünk? – Hűvösen körülnézett.

– Igen – mondta Blackwood, hirtelen tudatára ébredve a lehetséges kínos helyzetnek. – Természetesen. Erre!

Végigvezette őket egy folyosón, és be egy kétszintes könyvtárba. Danny és Cervantes becsukta a kétszárnyú ajtókat, és megálltak a kijárat előtt, míg Raj átment a helyiségen, hogy megálljon a nagy íróasztal előtt, amelyet Blackwood állított közéjük, mintha ez segítene rajta. A HR-alapító a könyvtárba vezető út során újra megtalálta a golyóit, és most jogos dühtől duzzadva fújtatott.

– Szeretném tudni, mit jelent ez, Gregor! A polgármester és a rendőrfőnök is a ma esti vendégek között van, úgyhogy ne hidd, hogy...

– Csend! – mondta Raj halkan. Blackwood hangja megszakadt a mondat közepén, arca kivörösödött az erőfeszítéstől, ahogy küzdött Raj parancsa ellen. Úgy tűnt, hogy végre megértette a történtek teljes jelentőségét, és belesüppedt a bőr íróasztal székébe, verejték gyöngyözött hirtelen elsápadó arcán.

– Szépen akartam ezt csinálni, Blackwood – mondta Raj. – De látni téged itt ezen a nagy partin a puccos szmokingodban, miközben Sarah Stratton bujkál, és azon töpreng, hová meneküljön legközelebb... Kedvet kaptam, hogy fájdalmat okozzak! Úgyhogy... vége, Blackwood. Te következel!

Raj szenvtelenül szemlélte a reszkető emberi tócsát, és remélte, hogy kijönnek a szőnyegből a foltok. Nagyon szép szőnyeg volt, afgán, gondolta, és valószínűleg drága. Blackwood megrándult, és felnyögött, amikor Raj kísérletképpen megbökdöste az egyik bakancsával. Az idejövetel nem volt teljesen hiábavaló. Személyes örömöt okozott neki, hogy fájdalmat okozhatott a HR-alapítónak, különösen azok után, amit a férfi önimádó elméjében talált. Nem ő állt az emberrablások mögött, és nem is tudott róla többet, mint amit az újságokból megtudhatott. Az egész ügy nem jelentett számára többet, mint egy lehetőséget, hogy elnyerje William Cowens kegyeit. Az, hogy Sarah-t belekeverte az egészbe, puszta véletlen volt, mintha egy gyémántot talált volna az utcán. Leginkább nem kedvelte a nőt, és örült a bajának azután, ahogyan az ebédmegbeszélésükön bánt vele. Ez utóbbi annyira feldühítette Rajt, hogy majdnem megölte a férfit. De nem akarta, hogy bárki összefüggést találjon Sarah leleplezése és Blackwood hirtelen halála között.

Újra belerúgott az emberbe, ezúttal erősebben. Blackwood kinyitotta a szemét, és végigcsúszott a padlón, majd az íróasztal hátuljának támaszkodva megpihent, ahol ülő helyzetbe emelkedett, és rettegve figyelte Rajt.

– Holnap elhagyod a várost, Blackwood! És nem fogsz visszajönni! Sem Buffalóba, sem New Yorkba! Nem akarom, hogy még egyszer betedd a lábad az országnak erre a részére, megértetted?

Blackwood gyorsan bólintott.

– El fogod felejteni, hogy Susan Siemanski valaha is létezett. Sarah Stratton olyasvalaki, akiről még sosem hallottál. Ha te, vagy bármelyik embered kapcsolatba lép vele, vagy még egyszer a közelébe megy, tudni fogok róla. Hiszel nekem, ugye, Edward?

Újabb görcsös bólintás.

– Jó. Akkor itt végeztünk. Csak még egy dolog. – Tekintetét Blackwoodon pihentette, és lustán pislogott. Blackwood szája kinyílt, és megpróbált sikítani, de nem jött ki semmilyen hang.

Cervantes becsukta mögöttük az ajtókat, amikor elhagyták a könyvtárat, majd nyugodtan végigsétáltak a folyosón, bakancsos lábuk nesztelenül lépkedett a vastag szőnyegen. Raj elkapta az egyik pincért, amikor elhaladtak a konyha mellett, megragadta a férfi karját, és elkapta a tekintetét.

– Azt hiszem, Mr. Blackwood szívrohamot kapott – mondta, majd kitörölte a férfi emlékét magáról és az embereiről, és kisétált az ajtón.

 

Harminchatodik fejezet

Fordította: Szilvi

 

Egy autóban volt, az ülés durva anyaga acélgyapotként dörzsölte meztelen bőrét. Felnyögve megpróbált átfordulni, de nem sikerült. Gyenge volt, túl gyenge. Valami nem stimmelt. Hangok hallatszottak, férfiak beszélgettek, röviden vitatkoztak, aztán az autó hirtelen elkanyarodott, és ő valami fémnek ütközött. A szemei felpattantak a sötétben, és felfedezte, hogy nem az ülésen van, hanem a csomagtartóban. Sós könnyek gördültek végig az arcán, és savként égették.

A kocsi megállt, felnyílt a csomagtartó fedele, elvakítva őt a tompa fénnyel. Valaki volt ott, egy nagydarab férfi, aki érte nyúlt, és úgy emelte fel, mintha semmit sem nyomna. A férfi tett néhány lépést, felemelte a karját, és... a lány repülni kezdett a levegőben, rémült sikolya csak egy szánalmas nyöszörgésnek hallatszott. Kövek, száraz kóró, és bozót tépte a testét, ahogy lezuhant a földre, és legurult egy lejtőn.

Elterülve feküdt, képtelen volt megmozdulni, és hallgatta, ahogy lecsapódik a csomagtartó fedele, ahogy az autó ajtajai is becsukódnak, és a motor elhalkul, ahogy távolodik. Reszketve a hidegtől, majdnem megfulladva a bűztől, ami között otthagyták, kinyitotta a szemét, és felbámult a holdra, amely alig volt több, mint egy fehér kifli a tiszta égbolton. Gyönyörű volt. A nyomasztó rothadásszag, a csupasz bőrébe maró fagyos levegő ellenére elmosolyodott. És valahol az agyában egy halk hang azt mondta, amit már tudott. Haldoklik. Elhallgattatta a hangot, egyszerűen kikapcsolta. Bámulta a holdsarlót és a fényesen kivilágított épületeket, amelyek túlságosan messze voltak ahhoz, hogy bármiben segítségére legyenek, aztán lehunyta a szemét.

 

Sarah sírva ült fel, és automatikusan az ágya melletti kapcsolóhoz nyúlt. Kemény puffanással zuhant a padlóra, és feljajdult a hideg linóleum érzésétől, ahol meleg szőnyegnek kellett volna lennie. A szíve hevesen kalapált, ahogy hirtelen minden eszébe jutott. A riporterek tömege, a raktár... Regina!

Négykézlábra emelkedve mászni kezdett, és végre megtalálta az ágy melletti asztalt, ahol az óráját hagyta. Ránézett a világító számlapra. Kilenc óra, de vajon reggel vagy este volt? Feltápászkodott, és kinyitotta az ajtót. Zajok hulláma, terepjárók motorjai és kiabáló hangok fogadták. Kibotorkált az ajtón, és lefelé a lépcsőn, majdnem nekiesett a nőkre halálos Dannynek, aki Raj csaposa volt azon a száz évvel ezelőtti manhattani éjszakán a klubban.

– Hűha, szépségem – mondta Danny játékosan, és segített neki talpon maradni. – Jól vagy?

– Életben van! – krákogta Sarah. A hangok elhaltak, és Sarah csak most ébredt rá, hogy valamiféle megbeszélést szakított félbe. Raj állt ott, ahogy Em, és egy csomó más vámpír és ember is. És mindannyian rá meredtek. A nő megtalálta Raj arcát a tömegben. – Életben van! Regina Aiello. Meg kell találnunk őt!

Raj jóképű arca továbbra is sötét és hideg maradt.

– Kérlek! – könyörgött neki, a félelem és a frusztráció könnyei megvédték a férfi jeges tekintetétől. – Gyűlölhetsz, ha akarsz, de kérlek, találd meg őt! Kérlek, Raj! Eddig sosem hallgattak rám, és mind meghaltak! De Reginát megmenthetjük. Kérlek! Kérlek! – Zokogva ült le a lépcsőre, a szíve majd megszakadt. Ez nem történhet meg újra! Nem ismét! A fenébe! Nem hagyhatja, hogy újra megtörténjen!

Dühösen ledörzsölte hasztalan könnyeit, megkapaszkodott a korlátban, és felállt. Raj még mindig őt bámulta. Mintha együttérzés csillant volna a férfi tekintetében, de nem bízott benne. Akkor nem, amikor Regina élete volt a tét.

– Tudom, hol van! – mondta, és a hangja minden egyes szóval erősebbé vált. – És ha nem segítesz, magam keresem meg! – Az utolsó szóra egy apró zokogás hagyta el az ajkát, és nagyot nyelt.

– Öltözz fel! – mondta Raj élesen. – Danny, te és Cervantes velem jöttök! – parancsolta, miközben a tekintete nem hagyta el Sarah-t. – Em, küldd ki a csapatokat, de maradj kapcsolatban!

Sarah még csak a kabátját cipzározta, amikor felemelkedett az ipari méretű ajtó, és kiszáguldottak az éjszakába. Danny vezetett, ezért elmondta, mit keresnek. Csak arra hagyatkozhatott, amit Regina szemével látott, de felismerte azokat az épületeket a távolban.

– Merre, szépségem? – kérdezte Danny, és megállt az első nagy kereszteződésnél, amelyhez értek.

Sarah a hatalmas terepjáró első ülésén ült, Dannyvel az egyik oldalán, Rajjal pedig a másikon, aki átvetette a karját a mögötte lévő ülésen. Raj a becézésre fintorogva nézett Dannyre, és nagy kezét a lány vállára téve, kissé elhúzta őt a másik vámpírtól. Sarah megköszörülte a torkát, eltökélten, hogy nem hagyja magát megfélemlíteni. Nélküle nem tudják ezt megcsinálni.

– Az egyetemi kampuszra megyünk. Tudod, hol van?

– Persze! – mondta Danny kacsintva. – Bár elég nagy hely. Valami különleges helyre?

– Az egészségügyi központtól délre, de nem állunk meg. Csak el kell helyezkednem a főépületekhez képest, és onnan kifelé megyünk.

– Mi van? – mordult fel Raj.

– Tudom, amit Regina tud – mondta Sarah nyugodtan. – Valamiféle dombos területen van a kampusztól délre. A távolságot nehéz megítélni, de olyan szag van, mint egy szeméttelep, vagy egy hulladéklerakó.

Raj káromkodni kezdett az orra alatt, de biccentett Dannynek, aki vigyorogva elfordult jobbra, és jóval a megengedett sebességhatár fölé tolta a terepjárót.

Sarah szíve kalapálni kezdett, amikor elértek a kampuszhoz. Egészen biztos volt benne, hogy igaza volt az épületekkel kapcsolatban, de a látvány könnyeket csalt a szemébe a megkönnyebbüléstől. Buffalo nagyon sík hely volt, és megkérdőjelezte, hogy bármi dombszerűség is lenne a közelben.

– Ez az – suttogta. – Pontosan ez az. – Elfojtotta a könnyeit. – Oké, tudsz arrafelé vezetni, Danny? – mutatott nagyjából déli irányba. – Nem tudom pontosan...

– Felfogtam, drága – mondta vonzó vigyorral. – Megkeresem a kedvedért a lányodat!

Raj halkan átmorgott Sarah feje fölött, és Danny azonnal kijózanodott, és teljesen professzionálissá vált. A hátsó ülésen Cervantes nevetve felhorkant. Eddig a pontig csendben volt, és a lány már majdnem el is felejtette, hogy ott van.

Sarah idegesen mocorgott, ahogy egyre jobban távolodtak az egyetemtől. Folyton hátrapillantott a válla fölött, próbálta összehangolni a helyzetüket azzal, amit az épületekből látott. Cervantes minden egyes alkalommal őt figyelte, amikor megfordult, a szeme halványsárgán csillogott a gyenge fényben. Valamikor régen ez megijesztette volna, de az elmúlt néhány hét eléggé immunissá tette a vámpírok furcsaságaira.

Valamikor a jövőben, amikor mindennek vége lesz, és az élete visszatér a normálishoz közeli állapotba, majd kutakodik egy kicsit. Cyn sok mindent nem mondott el a vámpírokról, például azt se, hogy a szemük világít a sötétben vagy amikor dühösek, vagy azt, hogy mindig agresszívek voltak, állandóan tesztelve a dominanciát egymás ellen. De talán csak azok voltak ilyenek, akik az igazán erős vámpírok környezetében voltak, mint Raphael vagy Raj. Több százan, talán akár ezren is lehettek, akik csendes, eseménytelen életet éltek.

– Sarah!

Megrándult Raj hangjára. A terepjáró megállt. Danny keze a kormánykereket szorította, és Sarah szinte érezte a mellette ülő Raj testéből kiáradó feszültséget. És volt még valami más is. Levegőt vett, és majdnem megfulladt. A szag undorító volt.

– Ó, Istenem! – kapkodott a levegő után. Lökdösni kezdte Rajt, kétségbeesetten próbált kiszállni a terepjáróból. – Szállj ki! – követelte. – Engedj ki!

– Sarah... – A férfi még mondani akart valamit, de aztán megvonta a vállát, és kinyitotta az ajtót, kicsúszott az útból, és elkapta a nőt, amikor az majdnem leesett a magas ülésről. A lába alatt nyálkás volt a talaj a nedvességtől, a föld és a törmelékek az évnek ebben a szakában szokásos állandó megfagyási és olvadási ciklusától. Addig fordult, amíg meg nem látta a távolban az épületeket, aztán elindult.

– Várj! – kiáltott utána Raj, de a lány figyelmen kívül hagyta, és csak a pillantásait váltogatta az egyenetlen talaj, amelyet alig látott a lába alatt, és a messzi egyetemi fények között. – Sarah! – A férfi nehéz keze megragadta hátulról a lányt, felkapta és megtartotta, amikor próbált kitörni. – Hagyd abba! – parancsolta. – Meg fogjuk találni! – mondta lágyabb hangon, Sarah füle mellett. – Nézd!

Danny és Cervantes a közelben álltak, a szemük izzott a koromsötét éjszakában, miközben a fejük lassan ide-oda forgott, úgy tűnt, mintha nem vennének tudomást a környezetükről, ugyanakkor mégis mindennek élesen a tudatában voltak. Raj karja meglazult a lány körül, de nem engedte el, megakadályozva, hogy beleavatkozzon abba, amit az emberei csinálnak. A két vámpír szinte egyként bámult ugyanarra a pontra lefelé a dombon, ahol álltak.

– Uram – mondta Danny, de Cervantes máris megmozdult, gyorsabban, mint ahogy Sarah követni tudta volna. Az egyik pillanatban még öt lábnyira volt tőle, a következőben pedig már olyan messze volt lefelé, hogy nem is látta volna, ha nem világít halványan a szeme. Danny közelebb lépett Rajhoz, mintha bármi, amit találtak, az nyugtalanította volna, előhozva azt a mélyen gyökerező vámpírigényt, hogy megvédje a mesterét, amiről Cyn is beszélt.

– Cervantes? – szólította Raj.

Cervantes nagydarab ember volt, nem olyan hatalmas, mint Raj vagy akár Danny, de azért mégis nagy. Úgy bukkant elő a bűzös sötétségből, mint egy mesebeli gólem, a szemei halványsárgán izzottak, a feje egy szögletes tömb volt a széles vállak felett, és egy fiatal nő ernyedt testét tartotta a karjaiban.

Sarah felkiáltott, és oda akart menni, de Raj ismét megállította.

– Engedj el! – követelte a lány a férfit lökdösve.

– Hozd a terepjáróhoz! – parancsolta Raj. – Danny, nyisd ki a csomagtartót, és vedd ki azt a takarót odabentről!

– Életben van? – kérdezte Sarah döbbenten. Nem igazán hitte, hogy sikerülhet megmenteni Reginát. Nem azok után, hogy mindenki más meghalt.

– Alig – mondta Raj feszülten. A férfi szorosan tartva, szinte elvonszolta Sarah-t a terepjáró hátsó részéhez, és várta, amíg Danny szétteríti a takarót, és Cervantes ráfekteti a kis alakot.

Raj Danny szemébe nézett, majd a tekintetét átvitte Sarah-ra, egyértelmű jelzést adva a másik vámpírnak. Mielőtt Sarah tiltakozhatott volna, a másik vámpír máris megfogta őt, miközben Raj a terepjáróhoz, és a sérült fiatal nő mellé lépett.

– Mi történik? – kérdezte Sarah zavarodottan. Nem látta, mit csinál Raj, mert Cervantes mellette állt, Danny pedig a helyén tartotta. Aztán hirtelen az jutott eszébe, hogy nem akarják, hogy lássa, mit csinál.

– Ó, édesem – hallotta Raj halk mormogását. – Majdnem szárazra csapolták, és nem finoman – mondta hangosabban. Levetette a kabátját, és a könyökéig felhúzta a pulóvere ujját. Sarah látta, ahogy a szájához emeli a karját, és a haldokló fiatal nő fölé hajol.

– Várj! Mit csinálsz? – követelte a lány.

Raj éles pillantása ragyogó, jeges kéken villant át a válla felett, mielőtt visszafordult volna Reginához.

– Megmenti a kibaszott életét! – sziszegte Danny Sarah füle mellett. – Most pedig fogd be a szád!

Sarah meglepődve felzihált, hogy a szívélyes Danny így beszél vele, amit gyorsan követett a heves szégyen, hogy valószínűleg megérdemelte. Már megint a legrosszabbat feltételezte Rajról, és ezúttal ez Regina életébe kerülhetett volna.

– Sajnálom! – mormolta.

Raj tudomást sem vett róla, de Danny szorítása enyhült kissé. Sarah megborzongott a hideg levegőben, és megpróbálta elképzelni, mennyivel rosszabb lehetett Reginának, meztelenül fekve és haldokolva egy kupac szemétben. Kidobva, mert már nem volt hasznukra.

– Tedd be a kocsiba, Danny! – sodródott hozzájuk Raj hangja, és Sarahnak egy percbe telt, mire rájött, hogy rá gondolt, nem Reginára. Kinyitotta a száját, hogy tiltakozzon, aztán egy csattanással be is csukta, és hagyta, hogy Danny az utastérhez vezesse, ahol felemelte az ülésre, és becsukta az ajtót. Gyorsan átsétált a másik oldalra, beült a vezetőülésbe, beindította a motort, és bekapcsolta a fűtést. Sarah a mellkasához húzta a térdét, és átfogva a lábait, várakozott.

Inkább hallotta, mint látta, hogy Raj felállt.

– Óvatosan! – mondta.

Sarah megfordult, és látta, hogy Cervantes a takaróba csavarja Reginát, mielőtt felemelte volna a mellkasához szorítva, majd megfordult, hogy becsússzon a hátsó ülésre, a lánnyal a karjaiban.

– Menjünk! – mondta Raj feszes, dühös hangon, miközben Sarah arrébb csúszott, hogy helyet csináljon neki elöl. Kivakkantott egy címet, és Danny elindult.

Sarah megvárta, amíg újra a főútra érnek, mielőtt halkan meg merte kérdezni. – Kórházba visszük?

Raj rápillantott, majd elfordult. – Haza. Hazavisszük!

Sarah pislantott, lenyelte az első ösztönét, ami az volt, hogy követelje, miért. Ehelyett csak ült és elgondolkodott egy pillanatig, aztán megértette. Raj valószínűleg már többet tett Regináért azzal, hogy a vérét adta neki, mint amennyit egy orvosokkal és gyógyszerekkel teli kórház tehetne, és ha kórházba vinnék, ott kérdések merülnének fel. Olyan kérdések, amelyekre sem ő, sem Raj nem akart válaszolni.

– Él vele valaki? – kérdezte halkan.

– Az anyja.

Sarah bólintott, és hallgatott, amíg meg nem álltak egy kétszintes ikerház előtt, amely nagyon hasonlított ahhoz, amelyen Mrs. M-mel osztozott, csak a környék volt másmilyen.

– Lehetne... – Sarah halk kérdése félbeszakadt, amikor Raj megfordult, hogy ránézzen. Az arca kifejezéstelen volt, de a szeme még mindig jegesen csillogott. – Öööö – nyelt idegesen. – Nem úgy értem... vagyis a szemed!

Raj arckifejezése egy pillanat alatt megváltozott, élénkebbé, emberibbé vált. Egy gyors pislogás, és a szeme visszanyerte világos, de teljesen normális színét.

– Cervantes – mondta, és kinyitotta a terepjáró ajtaját. – Te hozod a lányt! Danny, várj itt! Gyere, Sarah!

Ez inkább parancs volt, mint kérés, de mivel úgyis ezt akarta, Sarah nem ellenkezett. Ahogy a keskeny betonjárdán a sötét házhoz sétáltak, Raj elég közel hajolt, hogy azt mondja: – Most te jössz, édesem! Használd azt a teljesen szomszédlányos külsődet, és győzd meg anyját, hogy mi a jó fiúk vagyunk. Nem akarom, hogy a zsaruk a fejünkre szálljanak emiatt!

Sarah szíve hevesebben kezdett dobogni. Végignézett magán – farmernadrág, Nike, és egy póló egy világos színű gyapjúdzseki alatt. Inkább az egyik diákjára hasonlított, mint egy professzorra, de talán ezt a javára is fordíthatná. Kihúzta a hajából a hajgumit, ujjával végigfésült a tincseken, tudta, hogy ez lágyítja az arca szögleteit, és fiatalabbá teszi. Raj az ajtóhoz lépett, félreállt, és a lányra nézett, hogy engedélyt kérjen, mielőtt becsengetett.

Eltartott néhány percig, és többször is kellett csengetnie. Elvégre már majdnem éjfél volt. De végül Sarah meghallotta a mamuszok csattogását, pont olyanokét, amilyeneket a házinénije is viselt, majd felgyulladt a terasz lámpája. A nő, aki ajtót nyitott, akár Mrs. M. is lehetett volna, plusz-mínusz tizenöt év, így Sarah tudta, hogyan kell meggyőzni.

– Mrs. Aiello?

Az asszony pislantott, és szemügyre vette a tornácán álló valószínűtlen triót.

– Igen?

– Mrs. Aiello, a nevem... – Sarah hangja megbotlott az ismeretlen szótagok között – …Susan Siemanski. A rendőrséggel dolgozom. – Látta, ahogy a nő szeme kitágul, látta, hogy a tekintete a Cervantes karjában oly gondosan tartott csomagra szegeződik.

– Az ott... – Mrs. Aiello remegő ujjai eltakarták az ajkát, félt kimondani hangosan.

– Ha bemehetnénk, asszonyom? – szólalt meg Raj gyengéden. – Hideg van.

– Ó, Istenem, ó, Istenem! – A nő hangja egyre emelkedett, miközben a rácsos ajtó gyenge zárjával babrált. Sarah érezte, hogy Raj megfeszül mellette, és tudta, hogy aggódik, a figyelemfelkeltő ricsaj miatt. Sarah kinyitotta az ajtót, és belépett a házba, átölelte a kétségbeesett anyát, és visszahúzta a házba. – Csendesebben, Mrs. Aiello! Kérem! Nem akarjuk, hogy a sajtó...

– Nem, nem. Persze, hogy nem! Sajnálom! Akarja, hogy... – A nő bizonytalannak tűnt, hogy merre induljon, arca sápadt volt, keze remegett.

– Semmi baj, Mrs. Aiello! Regina jól van. Vagyis most már rendbe fog jönni, hogy itthon van Önnel. – A szeme sarkából látta, ahogy Cervantes gyengéden lefekteti a lányt egy nagy, párnákkal teli kanapéra. Mrs. Aiello felocsúdott a döbbenetből, és odasietett, hogy letérdeljen a lánya mellé.

– Kicsikém, ó, köszönöm, Jézus, Mária és József! – Regina fölé hajtotta a fejét, vállai remegtek a zokogástól.

Raj hosszan nézett Sarah-ra. Ő elpirult, és félreállt, hogy szabaddá tegye az utat a férfi számára, hogy letérdeljen a kanapé mellé. Cervantes szinte vonakodva távolodott el, mintha nem akart volna lemondani a sérült Regina iránti igényéről, de Raj egy pillantására visszatért a bejárati ajtóhoz, ahol várakozóan megállt.

– Mrs. Aiello! – A nő felkapta a fejét, és megfordult, hogy Raj szemébe nézzen. Elmosolyodott, amikor a férfi megfogta a kezét, és Sarah megdöbbenve látta, hogy Raj visszamosolyog. Nem azzal a félig gúnyos mosollyal, amit az utóbbi időben kapott tőle, hanem egy őszinte mosollyal, olyan mosoly, amilyet egy gyerek vált ki az emberből. Közelebb hajolt, és egyik nagy kezével megsimogatta a nő arcát. Szeretetteljes érintés volt, gyengéd és megértő, és Sarah elszégyellte magát, ahogy újra eszébe jutottak a szörnyű dolgok, amiket a fejéhez vágott.

– Boldog személy az én Reginám – suttogta hirtelen Mrs. Aiello. – Mindig nevet és mosolyog, még akkor is, amikor vitatkozunk. Soha nem tudja sokáig tartani a haragot!

Raj némán bólintott, majd az anya kezét a lánya kezébe tette, és simán felállt, pillantása találkozott Sarah tekintetével a szoba másik oldalán. A lány mindent megtett, hogy ne lépjen hátra félelmében. Raj szeme csillogott, mintha erő sugárzott volna belőle, ahogy ott állt és a lányra meredt. Sarah megdermedt, csapdába esett a férfi bűvöletében. Aztán a férfi megmozdult, és hirtelen megint csak Raj volt, jóképű, arrogáns és türelmetlen, hogy eltűnjön innen. Két hosszú lépéssel átvágott a szobán.

– Menjünk! – mondta.

– Viszontlátásra, Mrs. Aiello – szólt halkan Sarah, de Regina anyja már teljesen megfeledkezett róluk.

Sarah megkönnyebbült sóhajjal lépett ki a verandára, beszívta a friss levegőt, és kitisztította a fejét nemcsak a túlfűtött ház melegétől, hanem a pókhálóktól is, amelyek mintha a gondolataira tapadtak volna. Cervantes már beszállt a terepjáróba, és Raj sem sokkal maradt le mögötte. A lány sietett, hogy utolérje.

– Mit csináltál? – kérdezte zihálva. Amikor a férfi figyelmen kívül hagyta, Sarah kinyújtotta a kezét, és megragadta a karját, hogy megállásra kényszerítse, vagy magával rántsa. Raj megpördült, tekintete hidegebb volt, mint az éjszaka. A rémület kis borzongása futott végig a nőn, a szíve gyorsabb ritmusra váltott, és elakadt a lélegzete a tüdejében.

– Mit gondolsz, mit tettem, Sarah? – A férfi célzott pillantást vetett a karján lévő kezére, amire a nő egy halkan elmormolt bocsánatkéréssel elengedte.

A férfi ismét eltávolodott, és Sarah rohant, hogy újra utolérje.

– Akár lassíthatnál is, a fenébe is! – panaszkodott. – Nem fogsz itt hagyni, és ezt te is tudod!

A férfi figyelmen kívül hagyta, megállt a terepjáró nyitott ajtajánál, és türelmetlenül várta, hogy Sarah felmásszon, és becsússzon az ülés közepére. Raj láthatóan dühös volt. Micsoda újdonság! Ha kettesben lettek volna, talán követelte volna, hogy ezúttal mi a probléma, de mivel Danny és Cervantes minden szavát hallotta, így hát a nyelvébe harapott, és nem szólt semmit.

Raj berántotta az ajtót, és ráförmedt Dannyre, hogy „húzzon innen a picsába!”. Talán Danny tudta, mi a probléma, mert elkanyarodott a járdaszegélytől, és kipörgő kerekekkel elindult.

Szó nélkül visszamentek a raktárhoz, de ahelyett, hogy bement volna, Danny lehúzódott a parkolóba, és kérdőn felemelt szemöldökkel nézett Rajra.

– Ti ketten jelentkezzetek be Emnél! – parancsolta Raj, és kinyitotta az ajtót maga felől. – Vegyétek sorra az egyik vérházat! Sarah velem jön!

Sarah összerezzenve meredt rá. Nem volt biztos benne, hogy ilyen hangulatában bárhová is el akart menni vele, vagy akármilyen más hangulatában. De úgy tűnt, sem Dannyt, sem Cervantest nem érdekelte, mit akar Sarah. A terepjáró hátsó lámpái már el is tűntek, mire a lány feldolgozta, hogy elmennek.

– Szállj be a kocsiba! – mondta Raj, miközben megcsippantotta a kocsijának zárjait.

– Talán meg kellene...

– Szállj be a kocsiba, Sarah! – mondta a férfi, a BMW csillogó fekete teteje fölött meredve rá.

– Hol vagyunk...

– Szállj! Be! Az! Autóba!

Sarah mély levegőt vett, és körülnézett. Egy üres parkoló közepén állt, egy sötét utcán, mérföldekre bárkitől és bármitől, és még a vészhelyzeti húsz dollárja sem volt a zsebében. A raktár persze közvetlenül mögötte volt, de valahogy kétkedett benne, hogy beengednék, még ha lenne is ott valaki. És tényleg nem hitte, hogy Raj bántaná őt. Felsóhajtott, kinyitotta a kocsiajtót, és belesüppedt az ülésbe, hálát adva, hogy legalább nem kellett öt láb magasra felmásznia, hogy odaérjen. Apró örömök!

Raj elmerengve száguldott a sötét utcákon, nem tudta biztosan, hová tart. Sarah mellette ült, most az egyszer hallgatott, nem követelve, hogy megtudja, mit csinál, hová mennek, vagy bármit a számtalan magyarázkodás közül, amihez mindig ragaszkodott. Valószínűleg azt gondolta, hogy a férfi dühös. Ami így is volt, bár nem rá. Az tette dühössé, amit felfedezett Regina Aiello fejében.

Az utolsó pillanatban meghozva a döntést, keményen jobbra kanyarodott az autópályáról, a kocsi hátsó része megpördült a csúszós felületen. Elkapta Sarah kezének rándulását, ahogy a lány megkapaszkodott a kartámaszba, és elégedetten elmosolyodott.

– Mi történt, Raj? – kérdezte Sarah hirtelen, halk, feszült hangon. – Kérlek, mondd el!

Ennyit a hallgatásáról. Amikor Raj nem szólt semmit, folytatta. – Tudom, hogy bejutottál Regina elméjébe. Szeretném tudni, mit találtál ott!

– Miért? Hogy biztos lehess benne, hogy nem erőszakoltam meg?

Olyan hevesen húzódott el a férfitól, hogy a feje az ablaknak ütközött. A férfi hallotta a könnyeket a hangjában, amikor halkan azt mondta: – Próbáltalak hívni. Hagytam üzenetet.

Raj figyelmen kívül hagyta, és tovább vezetett.

– Beszéltem Jenniferrel – tette hozzá.

– Tudom! Elmondta.

– Beszéltél Jennel? De...

Ránézett a nőre, és látta a megbántottságot a szemében, hogy Jennifert felhívta, de őt nem. De hát Jennifer nem is vádolta meg azzal, hogy megerőszakolta, igaz?

– Azt mondtam, hogy sajnálom – mondta halkan. – Tudom, hogy te nem tennéd... – Elfordította a tekintetét a férfitól, és nagyot nyelt. – Meg kell értened, milyen ez nekem! Hogy milyen nekik!

A férfi oldalról pillantott rá. – Nekik?

– A nőknek az álmaimban, a rémálmaimban. Az ő fejükben vagyok. Érzem mindazt, amit ők éreznek – a fájdalmat, a rettegést, a szörnyű, iszonyatos reményt, hogy valaki még időben érkezik. – A nő megrázta a fejét, és elfordult a férfitól, hogy az ablakon bámuljon kifelé. – Kérlek, tegyél ki valahol! – mormolta kétségbeesetten. – Nem érdekel, hol! Tegyél ki egy telefon mellett! Majd...

– Megint elmenekülsz, Sarah?

A nő Raj felé pördült. – Hogy merészelsz...

– Ilyesmivel vádolni téged? Ezt akartad mondani, édesem?

A lány mély levegőt vett. – Mondtam, hogy kurvára sajnálom!

Raj hirtelen felnevetett.

– Tudod, azt hiszem, ez volt az első alkalom, hogy káromkodni hallottalak – mondta, csak hogy bosszantsa a lányt.

– Igen? Akkor baszódj meg, még egyszer! Engedj ki ebből a kibaszott autóból!

– Nem!

– Nem? – szinte ordította a nő. – Annyira elegem van belőled... – A szavai elakadtak, amikor a férfi átvágott három forgalmi sávon, be két hatalmas, tizennyolc kerekű teherautó közé, és csak centijei voltak, hogy beessen egy lehajtóra, ami Buffalo egyik munkásnegyedébe vezetett. Mellette Sarah ellazította halálos szorítását a karfán, és a környező utcákat fürkészte. Valószínűleg fogalma sem volt, hogy hol vannak, valószínűleg sosem merészkedett túl messzire az egyetemtől, a trendi éttermekkel és takaros bárokkal.

Raj ezzel szemben pontosan tudta, hová megy. Gyors egymásutánban kanyargott a szűk utcákon, és egy lepukkantnak tűnő bár elé húzódott le egy fekete aszfaltcsíkra. Leparkolt, kiszállt a kocsiból, és szó nélkül elindult a gyengén megvilágított telken keresztül. Figyelmeztetően kattintott a távirányítóval, és hallotta, ahogy a nő halkan káromkodik. Sarah kinyitotta a kocsiajtót, és a férfi elmosolyodott, miközben érezte a nő dühös tekintetét a hátán. Megállt a bár bejáratánál, udvariasan megvárva, amíg a lány utoléri, majd kinyitotta az ajtót, és intett neki, hogy menjen be előtte. A lány megállt, hogy óvatosan bekukucskáljon az ajtón, gyanakvó pillantást vetett rá, és átlépte a küszöböt. Raj kuncogva követte a nőt, és hagyta, hogy az ajtó lassan becsukódjon mögötte.

Sarah megállt benn, hagyta, hogy alkalmazkodjon a szeme. Odabent még sötétebb volt, mint kint, különösen, miután Raj hagyta, hogy az ajtó egy tompa puffanással becsukódjon. Tudatában volt, hogy Raj türelmetlenül toporog mögötte, és félreállt, figyelve, ahogy a férfi végigsétál a helyiségen. A szemközti falon három olcsó, bádog falilámpa lógott, olyanok, amelyek a fémbe lyuggatott mintán keresztül halvány, sárgás fényt vetettek a padsorokra. Jobbra egy hosszú bárpult állt, a tükör körül fáradtan pislogó fényekkel. Raj lengyelül kiáltott valamit a csaposnak. A pultos felmordult, és a pult túlsó végén lévő kis fagyasztóegység felé indult.

Sarah áthaladt az üres asztalok között a pultig, ahol egy pillantást vetett a tompa, ragacsos felületre, és úgy döntött, hogy állva marad. Rajnak nem voltak ilyen aggályai, mindkét könyökével a pultra támaszkodott, egyik lábát a rúdra tette, amely valamikor réges-régen, egy korábbi életében sárgaréz lehetett. A válla fölött a lányra pillantott. – Kérsz valamit inni?

– Te mit iszol? – kérdezte a lány.

– Vodkát! – horkant fel a férfi, mintha hülye kérdés lenne.

– Én is ugyanazt kérem.

Meglepetten felnevetett, és odaszólt a csaposnak, aki a pult alá nyúlt, és elővett két felespoharat. Egyik kezében a poharakat, a másikban pedig egy fagyos üveg vodkát cipelve, kommentár nélkül letette mindkettőt a pultra Raj elé. Az üveg címkéje lengyelül volt, de ez nem egy volt azok közül a divatos, Amerikának készült lengyel vodkák közül, gyönyörű üvegben, és Sarahnak volt egy olyan érzése, hogy az alkoholtartalma is jóval magasabb.

Raj felvette mindkét poharat és az üveget, és a már amúgy is sötét helyiség legsötétebb sarkában lévő boksz felé vette az irányt. Sarah nem látott más választást, minthogy kövesse őt.

– Foglalj helyet! – mondta a férfi. Majd megfogadva a saját javaslatát, becsúszott az egyik padra, a poharakat az asztalra ejtette, és a fémkapcsok felpattintása után lecsavarta az üveg kupakját. A vodka olyan hideg volt, hogy inkább híg szirupként folyt, mint folyadékként, az alkohol megakadályozta, hogy teljesen szilárdra fagyjon.

– Sokat isztok, srácok – jegyezte meg a lány. Lesöpörte a vele szemben lévő padot, és leült.

Lusta pillantást vetett rá. – Mi csak ezt csináljuk, édesem!

Utálta, amikor a férfi ezzel a hangsúllyal becézte. Mintha valójában ribancot akart volna mondani, de túl udvarias volt.

– Nem így értettem, és ezt te is tudod! – mondta.

A férfi elmosolyodott, és az egyik megtöltött kispoharat odatolta elébe.

– Igyál egyet! Jobban fogod magad érezni!

Sarah kételkedett ebben. Nem volt nagy ivó, de az a néhány alkalom, amikor engedett neki, sokkal rosszabbá tette a dolgokat, nem pedig jobbá. Lenézett a kis pohárra, amely már szinte fehér lett a hideg folyadéktól. A férfi kuncogását meghallva, gyorsan felpillantott, hogy belenézzen a kék szemekbe, amelyek ugyanolyan jegesek voltak, mint az előtte álló vodka. A férfi tekintete lassan lefelé vándorolt a pohárra, majd újra felfelé, nyíltan kihívóan. A fenébe is! Sarah lélegzetet vett, felvette a poharat, és az ajkához emelte. A szeme azonnal könnybe lábadt az alkohol kipárolgásától, és habozni kezdett, de a férfi azzal a lekezelő mosolyával figyelte.

Kinyitotta a száját, és egyenesen a torkába lökte a fagyos folyadékot, érezte, ahogy az ott lévő izmok összehúzódnak a sokktól. Fulladozni kezdett, ahogy igyekezett leküzdeni a reflexszerű köhögést, nem volt hajlandó megadni a férfinak az elégtételt, még akkor sem, amikor a gyomra lángra lobbant. Jézusom! Hogy tudta valaki meginni ezt a cuccot?

Raj elismerően felnevetett.

– Nazdrovia! – mondta, és ő is bedobta a saját felesét, majd az asztalra csapta a poharát, és azonnal újra felemelte az üveget. A férfi a lány poharára mutatott, de ő megrázta a fejét, még mindig képtelen volt megszólalni, és a könnyei fékezhetetlenül gördültek végig az arcán. Raj kicsúszott a boxból, elsétált a bárpulthoz, és egy pohár vízzel tért vissza, jég nélkül.

– Ez majd segít – mondta, és a lány elé tette az asztalra.

Sarah megvárta, amíg biztosan ki tudja nyitni a száját anélkül, hogy levegő után kapkodna, aztán felvette a poharat, és lassan belekortyolt. A víz éppen csak egy kicsit volt hűvösebb a helyiség hőmérsékletnél, megnyugtatta a traumatizált torkát, és lemosta a minden bizonnyal tiszta alkohol maradványait. Felkapott néhány koktélszalvétát az asztalról, és megtörölte vele a szemét, amelynek durva felületét csiszolópapírként érzékelte túlhevült bőrén.

– Nem sokszor iszol? – kérdezte.

– Ez – mondta Sarah rekedten –, nem ivás!

– Ahonnan én jövök, ott az.

Sarah megivott még egy korty vizet, majd még egyet, mielőtt megbízott volna annyira magában, hogy képes bármit is mondani.

– Elmondanád, hogy mit tudtál meg Reginától?

A férfi hűvös pillantást vetett rá.

– Én találtam rá, nem te! – erősködött.

A férfi még mindig nem szólt semmit, csak kételkedve felvonta a szemöldökét.

A nő az asztalra dobta a nedves szalvétákat.

– Te vagy az egyik legfrusztrálóbb ember, akivel valaha is találkoztam!

– Azért, mert nem vagyok ember, édesem! Folyton ezt magyarázom neked, de te nem figyelsz rám!

– Rendben. Te vagy az egyik legfrusztrálóbb férfi, akivel valaha találkoztam, ehhez mit szólsz? Még mindig férfi vagy, nem igaz?

– Ó, igen! – húzta ki magát szuggesztíven. – Határozottan az vagyok!

Sarah érezte, ahogy az arca ismét felforrósodik, és nem a vodkától. – Rendben, megadom magam! Mit keresünk itt?

A férfi megvonta a vállát. – Iszunk valamit.

Sarah felsóhajtott, és beljebb húzódott a padon, oldalra fordult, hogy a falnak támaszkodjon, és felhúzta maga elé a lábát. Átkarolta a térdét, és hagyta, hogy a feje hátraessen, a szeme pedig becsukódjon. Fáradt volt. Nem emlékezett, mikor aludt utoljára rendesen, és nem tudta, mennyi idő telik el a következőig. Arra gondolt, mennyi mindent kell még megtennie, ha ennek vége lesz, ha megtalálják Trisht és a többieket. A rémálom ezután mindenki más számára véget ér, de Sarah számára csak akkor kezdődik.

Természetesen fel kell mondania az egyetemen. Rosszul érezte magát, hogy így cserbenhagyja őket, de a félévnek már majdnem vége, és találnak majd valakit, aki helyettesíti az óráit. Biztos volt benne, hogy ezt mindenképp jobban szeretnék, mint azt, hogy ő vigye végig a félévet. Az is elég rossz volt, hogy hamis személyazonosság alatt élt, bár ezen valószínűleg még túl tudtak volna lépni. Semmi illegálisat nem tett. De egy médium? Egy nő, aki foglyul ejtett nőket személyesített meg álmaiban? Ez olyan volt, mint azok a szennylapok, amelyeket az élelmiszerboltok pénztárainál árultak, és egyáltalán nem illett egy tisztességes egyetem oktatójához. Újra felsóhajtott, ezúttal mélyebben, és örült, hogy már kisírta magát a vodkától. A legkevésbé sem hiányzott neki, hogy sírva fakadjon a Tökéletes Raj előtt, aki vele szemben ült az asztalnál.

– Fáradt vagy? – kérdezte.

A lány szemei kinyíltak, és bizalmatlan pillantást vetett rá. A férfi egy pillanatra majdnem együttérzőnek tűnt.

A férfi cinikusan felnevetett, inkább csak felhorkant, mintha tudta volna, mire gondol a lány.

– Regina nem tud semmit arról, hogy hol tartották fogva – mondta minden bevezetés nélkül. – Először elkábították, aztán... – Komoran nézett a nőre az asztal túloldalán. – De ezt te már tudod, ugye, Sarah? Mi mást nem mondtál még el nekem?

Sarah egy percig tanulmányozta a férfit, majd félrenézett.

– Emelie azt mondta, hogy nem fogod megérteni.

– Mit nem értenék meg?

– Hogy miért nem mondtam el neked.

– Úgy érted, miért hazudtál nekem?

A lány frusztráltan kifújta a levegőt, és egy hitetlenkedő pillantást vetett rá.

– Miért kellett volna bármit is mondanom neked? Mi vagyunk mi most, a legjobb barátok, Raj? A pokolba is, még a legjobb barátaimnak sem meséltem erről semmit!

– Mi van a barátnőddel, Cynthiával? Fogadok, hogy ő tudja!

– Tényleg ez zavar téged? Hogy Cyn tudhat valamit, amit te nem? – A férfi állkapcsa megfeszült, és a nő hitetlenkedve felkacagott. – Erről van szó, ugye? Nem, várj! Nem Cyn az, hanem Raphael! Azt gondolod, hogy Cyn elmondta Raphaelnek! Ez az ostoba vámpíros játszadozás! – Keserűen felnevetett. – Hát, ne aggódj, Raj! Cyn sem tudja. Senki sem tudja – mormolta. – Vagy legalábbis nem tudták, amíg ez az egész meg nem történt.

Ismét hátrahajtotta a fejét, és lehunyta a szemét. Fel kell hívnia Cynt is, ha ennek vége, gondolta fáradtan. Újra el kell magyaráznia az egészet. Bár valami azt súgta neki, hogy Cyn sokkal jobban megértené, mint Raj.

Raj töltött magának még egy felest, és ledöntötte a torkán, az üres poharat ismét az asztalhoz csapva.

– Legalább egy vámpír is érintett benne – mondta hirtelen, kifejezett undorral a hangjában. – Az irányítása alá vonja a nőket, hogy csak azt lássák, amit ő akar, hogy lássanak.

Sarah ránézett. – Meg tudod mondani, hogy ki az?

– Nem! De azt meg tudom mondani, hogy ki nem. Van hatalma, de nem tudja, mit csinál. A munkája ügyetlen, és potenciálisan káros.

– Regina?

Megrázta a fejét. – Nem lesz semmi baja!

– Nem az egyik vérházból vitték el?

Raj bólintott. – Corfuból, de az nem...

– A többieket is ugyanígy vitték el? Mármint Trish kivételével.

– Nagyjából, és szerintem bárki is vitte el Trisht, az Jent akarta elkapni. Ő az előző héten volt az egyik másik házban. Várj egy percet – mondta lassan. – Miért?

– Nos, így megtalálhatjuk.

Raj tekintete kiélesedett. – Mi nem csinálunk semmit! Én teszek. Te tovább már nem veszel részt ebben a nyomozásban! Túl veszélyes lett! – Kicsúszott a fülkéből, és várakozón megállt mellette. – Gyere, visszaviszlek a raktárba!

Sarah letette a lábát, kilépett a fülkéből, és nyugodtan megszólalt. – Nem megyek vissza a raktárba! Segítenem kell Trishnek és a többieknek, és nem tudok...

– Nem!

– Tessék? – követelte a nő. Felnézett a fölé tornyosuló férfira, és azt kívánta, bárcsak magassarkút viselne a Nike helyett.

– Már mondtam – magyarázta a férfi dühítő türelemmel. – Ez túl veszélyes ahhoz, hogy...

– És én megmondtam neked – vágott közbe, minden egyes szót tisztán kiejtve –, azt teszek, amit akarok! Nem egy vagyok az átkozott vámpírjaidból, aki minden szavadon csüngenek...

A férfi ekkor megragadta Sarah-t, felemelte a lábáról, és elnyelte a következő szavait, amikor a száját a szájához szorította. A csókja éhes és követelőző volt, az érintése durva és ismerős egyszerre, egyszerre tele dühvel és szükséggel. Sarah viszonozta a csókot, apró nyögéssel a férfi nyaka köré fonva a karjait. Istenem, mennyire hiányzott ez neki. A férfi. Minden egyes frusztráló, ellenszenves, csodálatos centimétere.

A férfi elmélyítette a csókot, és a nő érezte, ahogy Raj agyarai az ajka puha húsához nyomódnak, érezte a szúrást, ami után elkezdett a vére folyni. Raj is felnyögött, és még jobban magához szorította a lányt, egyik kezét a feneke alá csúsztatva az erekciójához szorította, amely keményen és hosszan simult a farmer durva anyagához. Sarah a férfi dereka köré kulcsolta a lábait, és elégedetten sóhajtott a szájára.

– Ez nem fog megakadályozni abban, hogy...

Raj csak annyira húzódott hátra, hogy megszólalhasson.

– Túl sokat beszélsz! – És akkor Sarah elveszett az érzésben. Úgy érezte, Raj mindenütt ott van, a nyelve az övét simogatta, a csókja a szájától az állkapcsára és a nyakára vándorolt, ahol elidőzött, a füle alatti bőrt szopogatta, és simogatta a nyelvével.

Halványan észlelte, hogy a csapos valami érthetetlent kiabál lengyelül, hogy Raj küszködik, hogy kiszedjen valamit a zsebéből. Pénz, gondolta Sarah, amikor a férfi az asztalra dobta azt, és elindult az ajtó felé. Nem tudta, hogyan jutottak ki, de hirtelen a kocsinál voltak, a férfi kemény teste a hideg fémhez szorította, keze a pulóvere alatt matatott, félrelökve a melltartóját, amíg a mellei meg nem töltötték a tenyerét, és a mellbimbóit a lehetetlenségig megkeményítette. Sarah érezte, ahogy a szíve vadul ver, és tudta, hogy Raj is biztos tudatában van, tudta, hogy érzi a bőr alatt a vér száguldását. Beletúrt a férfi sűrű, hullámos hajába, közelebb húzva a fejét a nyakához, érezte, ahogy a férfi agyarai a bőréhez nyomódnak, érezni akarta...

Hirtelen trillázó hang hallatszott, ami elviselhetetlenül hangosnak tűnt a csendes parkolóban.

– Ne törődj vele! – zihálta a lány, és Raj köré szorította a lábait. A csengőhang újra megszólalt, és Raj megdermedt, a lehelete zihált a nő nedves, forró bőre felett. Érezte, hogy a férfi megmerevedik alatta, és nem a jó értelemben.

– Ne! – könyörgött halkan Sarah.

– Jézusom! – mondta Raj. – Nem szabadna...

Kezének érintése megváltozott, már nem simogató volt, hanem egy személytelen ketrec, ami megtartotta, amíg a lába a földre ereszkedett. Sarah lecsúszott a testén, érezte Raj nyilvánvaló izgalmát, ahogy a férfi a lábára állította, néhány centit és száz mérföldet téve közéjük.

– Nem kellett volna ezt tennem! – mormolta. Az átkozott telefon harmadszor is megcsörrent. – Bassza meg! – káromkodott, és ellépve a nőtől, elkezdett a zsebében kotorászni a mobilja után.

Sarah a kocsinak dőlt, túlságosan megdöbbenve ahhoz, hogy bármit is mondjon, még mindig feldobta az érzés, ahogy a férfi száját a nyakán érezte, a kezeit pedig a testén. Kissé megremegett. Raj ránézett, a szemei már nem perzselőek voltak, csak kifejezéstelenül üresek. Sarah pedig a fogait csikorgatva azon tűnődött, vajon találna-e valahol a közelben egy hegyes fadarabot. Megigazította a ruháját, nem volt hajlandó Rajra nézni, nem volt hajlandó látni az arckifejezését. Hallotta, ahogy kattannak a zárak, és becsúszott a kocsiba, egészen az ülése szélére ült, remegő kézzel végigsimítva hosszú haján, próbálta kibogozni a legrosszabbat, emlékezett a férfi vastag ujjaira, ahogy félresöpörte az útból, a szájára... Behunyta a szemét az érzéki túlterhelés ellen, és kissé megborzongott.

Raj háttal állt neki, a telefonnal a fülénél.

– Ne menj be nélkülem, Em! Majd találkozunk... Bassza meg, ott leszek, amint tudok! – A hüvelykujjával bontotta a kapcsolatot, és visszadugta a telefont a zsebébe, majd megpördült, és megkerülve a kocsit a saját oldala felé tartott. Kinyílt az ajtaja, ő pedig becsúszott, és jelenlétével betöltötte a kocsit, kiszívva az összes levegőt a lány tüdejéből. Sarah belendítette a lábát a kocsiba, és becsukta az ajtót.

– Jól vagy? – kérdezte.

– Persze – hazudta a lány. Lesöpörte a nem létező szöszöket a farmerjáról, elkerülve a férfi kétségkívül őszinte tekintetét.

– Visszaviszlek a raktárba – mondta a férfi. – Néhány őr ott van, és Emnek is vissza kell érnie...

– Ne aggódj emiatt! – szakította félbe a lány. Érezte, ahogy a férfi rámered a két ülés közötti végtelen szakadékon keresztül.

– Sarah – kezdte mondani Raj.

– Nem kell mondanod semmit! Megértem! – A lány megfordult, és mosolyt kényszerítve az arcára, röviden a férfi szemébe nézett. – Úgy hangzott, mintha indulnod kellene!

Raj a homlokát ráncolta. – Vannak embereim a terepen, édesem, vagy én...

– Ne hívj így! – csattant fel a lány.

A férfi rámeredt, láthatóan megdöbbenve az éles hangnemtől. Sarah megrázta a fejét. – Sajnálom! Nem érdekes!

A férfi halkan káromkodott az orra alatt, de nem szólt többet, sebességbe rakta az autót, és kihajtott a parkolóból. Sarah csak ült, és bámult kifelé az ablakon, és azt mondogatta magának, hogy így lesz a legjobb. Hamarosan úgyis el fog menni, és az utolsó dolog, amire szüksége volt, egy újabb bonyodalom, egy újabb részlet, amit rendbe kellene rakni, mielőtt útnak indulna. Nem mintha ezt a bizonyos részletet el kellett volna rendezni. Raj elég világossá tette, hogy bármi, ami vele kapcsolatos, hibának számít az ő részéről. Szóval jobb volt így. Egy tiszta szakítás. Felveszi a pénzét, és újra szabad lesz, talán kivesz néhány hetet, körbeautózik, és megnéz néhány látnivalót, mielőtt letelepedik valahol, és felépít egy új életet. Összeszorította az állkapcsát, és kinézve az ablakon, azon tűnődött, hogy ezúttal a szabadság íze miért olyan keserű.